Szörnyű kínokat él át a 19 éves lány: eutanáziát kér az elnöktől

Forrás: Shutterstock -
betegség kegyes halál eutanázia beteg elnök
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rejtélyes betegségben szenved egy 19 éves chilei lány, aki az eutanázia engedélyezését kéri országa elnökétől.

Paula Diaz 2013 óta van szörnyű állapotban, először folyamatos görcsök gyötörték, majd egyszer csak már egyáltalán nem is érezte a karját és a lábát. Nagy fájdalmai vannak, ágyhoz kötve éli az életét. Számtalan specialistához elvitték, de az orvosok is tehetetlenek, nem tudnak rájönni, mi okozza a tüneteket.

A lány most a chilei elnökhöz, Michelle Bachelethez fordult, hogy szabadítsa meg őt a szenvedéseitől.

Harcolok azért, hogy az elnök segítsen nekem. Én csak békét kérek, nem tudok már ebben a testben bezárva élni tovább." - idézi Paulát a Mirror.

Nem ő az első egyébként, aki eutanázia engedélyezését kéri az elnöktől, 2015-ben egy 14 éves cisztás fibrózisban szenvedő lány fordult országa első emberéhez, ám kérését elutasították. A beteg pár hónapra rá meghalt.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock
Tündéri: 18 hónapos Down-szindrómás baba lett az ismert márka arcahttp://www.life.hu/drlife/20180208-tunderi-18-honapos-down-szindromas-baba-lett-az-ismert-marka-arca.htmlA Down-szindrómával született kis Lucas máris kész modell: egy világhírű márka arca lett. Dr. LifeOrigoNem hajlandó kés alá feküdni Oszvald Marika, pedig komoly sérülése vanhttp://www.life.hu/drlife/20180208-nem-hajlando-kes-ala-fekudni-oszvald-marika-pedig-komoly-serulese-van.htmlNem hajlandó kés alá feküdni Oszvald Marika, akinek a vállában rotátorköpeny-szakadása van. Dr. LifeOrigoOtthonában érte baleset Fodor Zsókát, most először beszélt rólahttp://www.life.hu/drlife/20180208-otthonaban-erte-baleset-fodor-zsokat-most-eloszor-beszelt-rola.htmlOtthonában szenvedett balesetet Fodor Zsóka, ám az esetről szinte senkinek nem beszélt. Mint mondja, nem szereti, ha sajnálják. Dr. LifeFotó: Hámori Zsófia/Life.huKiderült, mi okozhatta Takács Ákos infarktusáthttp://www.life.hu/drlife/20180208-kiderult-mi-okozhatta-takacs-akos-focista-infarktusat.htmlMár otthonában lábadozik a néhány napja szívinfarktust kapott magyar focista, Takács Ákos. Dr. Life--Ilyen gyönyörűen énekel a kislány, aki hamarosan megvakul - Videóhttp://www.life.hu/drlife/20180205-ilyen-gyonyoruen-enekel-a-kislany-aki-hamarosan-megvakul-video.htmlMár közel 3 millióan látták azt a videót, amelyben egy mindössze 9 éves kislány énekel gyönyörű hangon. A kis Emma olyan betegségben szenved, amelynek következtében hamarosan megvakul. Dr. LifeOrigoA hangokat is hallotta: könyvet írt a nő, aki 5 hétig volt kómábanhttp://www.life.hu/drlife/20180202-a-hangokat-is-hallotta-konyvet-irt-a-no-aki-5-honapig-volt-komaban.htmlSúlyos balesete után 5 hétig tartották mesterséges kómában Colleen Kelly Alexandert, aki nemrég könyvet írt életéről. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.