Sasvári Sándor műtét színész baleset lábadozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába esett át már egy 4 órás műtéten, újabb kezelésekre lesz szükség. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, néhány nappal ezelőtt Sasvári Sándor lovasbalesetet szenvedett, melynek következtében kórházba került, és egy 4 órás műtéten esett át. A rajongóit a közösségi oldalán tájékoztatta a történtekről, és megnyugtatott mindenkit, hogy jó kezekben van. Most pedig interjút is adott, így friss információkat tudhatunk meg az állapotáról:

"A mostani balesetem sem tántorít el eme nemes állatokkal, spottársaimmal való mindennapi teendőimtől!" - mondta a színész Forrás: MTI/Soós Lajos

"A műtétem nagyon hosszú volt, négy órán át tartott. Szerencsére jól sikerült az operáció. Az én drága Apollóm teljesen átrendezte az arcszerkezetemet, megrepedt az arccsontom, helyre kellett tenni az állkapcsomat, de gyorsan gyógyulok." - kezdte a színész. Hamarosan kiszedik a varratait, majd újabb kezelésre lesz szükség.

"A második kezelésre azért van szükség, hogy a harapásom ugyanolyan legyen, mint volt, és az állakpcsom is rendesen összeforrjon. Összedrótozták a fogaim, így egy darabis csak szívószállal tudok majd enni." - írta meg a Ripost.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.