Caitlyn Jenner nagyobb melleket csináltatott magának

Forrás: Instagram/Caitlyn Jenner -
mell implantátum Caitlyn Jenner
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Férfiból lett nő Caitlyn Jenner, teste nem kevés változáson ment már át. A melleit is megműttette az egykori sztárapuka, de nem volt elégedett: nagyobb implantátumokat rakatott be és az sem érdekli, ha az egészsége forog kockán.

Az egykori sztárapuka mindenkit megdöbbentett, mikor két éve bejelentette, hogy nőként akar tovább élni, ezért egy sor műtétnek vetette alá magát. A többi között a melleit is megcsináltatta, de nem volt elégedett.

Nagyobb mellekre vágyott Caitlyn Jenner Forrás: Instagram/Caitlyn Jenner

Nagyobb kebleket szeretett volna, a barátai pedig attól félnek, hogy mellei olyanok lesznek, akár az időzített bomba. Hatalmas implantátumokat rakatott be, ami nem veszélytelen. "Caitlyn imádja az új melleit, folyamatosan szűk toppokban parádézik, de amit nem vesz észre az az, hogy az egészségét tette kockára ezzel.

Az implantátumok megnövelték az önbizalmát, de az életét veszélyezteti velük"

- idézi a RadarOnline az egyik aggódó barátot. Egy ilyen műtét egyébként valóban több egészségügyi kockázattal járhat, mint például az immunrendszer gyengülése, fejfájás, máj- és vesekárosodás. Cailyn Jenner azonban ezekkel nem foglalkozik, élvezi a nagy kebleivel járó előnyöket.

Mit jelent a coaching?http://www.life.hu/drlife/20170214-a-coaching-mit-jelent.htmlÉrezted már valaha úgy, hogy elakadtál? Hogy igazából te magad vagy az akadály? A coaching lényege és célja is pontosan itt ragadható meg. A Life.hu sztárszerzőjével, Szily Nórával, a mély és őszinte interjúk nagyasszonyából lett coachcsal járta körül a coaching témáját. Dr. Life--A sötét ötven árnyalata: így hat a nők szexuális egészségére a mamipornóhttp://www.life.hu/drlife/20170213-a-sotet-otven-arnyalata-hatasa-a-szexualis-egeszsegre.htmlMúlt hét óta ismét Szürke-lázban ég az egész világ. Tovább folytatódik Anastasia Steele és Christian Grey románca E. L. James folytatásos regényének második része alapján. De miért nem tündérmese A sötét ötven árnyalata? Hogyan befolyásolja mindez a női szexualitást, és idealizálja a bántalmazó kapcsolatban élést? Dr. Life--Csuja Imre ágyékon lőtte magáthttp://www.life.hu/drlife/20170214-meglotte-magat-csuja-imre.htmlAz RTL Klub új sorozatának, A mi kis falunknak főszereplője, Csuja Imre élete egyik legkínosabb élményéről mesélt. Egyszer a színpadon lőtte meg magát, ráadásul a legfájóbb pontját találta el... Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - OrigoOsvárt Andrea pszichológushoz járthttp://www.life.hu/drlife/20170214-pszichologushoz-jart-osvart-andrea.htmlOsvárt Andrea ritkán beszél magánéletéről, nemrég viszont kivételt tett. Az egyik legismertebb magyar színésznő bevallotta, sokáig pszichológushoz is járt egy trauma miatt, és még mindig önértékelési problémákkal küzd... Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - Origo7 kérdés az egészségről: Zimány Lindahttp://www.life.hu/drlife/20170213-zimany-linda-az-egeszsegi-allapotarol-beszel.htmlMennyire fittek a sztárok? Vajon voltak-e már súlyos betegek? És mi a helyzet a plasztikával? A Life.hu legújabb sorozatában most hétről hétre kikérdezünk egy hírességet, aki megosztja veletek a legjobb egészségtippjeit, és azokat a titkait, amelyekről eddig még talán sohasem beszélt. Ezúttal Zimány Lindát faggattuk. Dr. LifeOrigoVissza-visszatér a rák: Ismét megműtötték Hugh Jackmanthttp://www.life.hu/drlife/20170214-hugh-jackman-szineszt-ismet-rakkal-mutottek.htmlHugh Jackman hétfőn tudatta közösségi oldalának rajongóival, hogy újra meg kellett operálni. Egy fotót is posztolt a beavatkozás után.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.