Ritka betegség miatt gyorsan öregszik a 20 éves lány

Forrás: Northfoto -
betegség fiatal lány öregedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zara egy ritka betegséget örökölt az édesanyjától, amely miatt a teste háromszor öregebb a tényleges koránál. 

Zara lipodisztrófiában szenved, amely egy genetikai betegség, és jelenleg nincs rá gyógymód. A bőre alól folyamatosan fogynak a zsírszövetek, ezért gyorsan ráncosodik.

A szörnyű betegség miatt látszik öregebbnek anya és lánya Forrás: Northfoto

Zara 12 évesen már egy 50 éves nő vonásait hordozta, míg 20 éves korára már egy 60 éves nagyihoz hasonlít. Egy specialista azt is megállapította, hogy a lipodisztrófia mellett egy cutis laxa nevű betegség is jelen van, amely további súlyos szövődménnyel járhat.

Összesen 200 cutis laxa betegről tudunk

A cutis laxa latin kifejezés laza, lógó bőrt jelent, mivel a betegség következtében a bőr és a kötőszövetek elveszítik rugalmasságukat és a bőr erősen ráncosodni kezd, különösképpen a nyakon, a hónaljban, illetve a lágyéktájon. A betegség a test többi részének kötőszöveteit is érintheti, ami súlyos szív- és érrendszeri problémákat, valamint ízületi, bél- és tüdőbetegségeket is okozhat. Itt tudsz tovább olvasni.

A fiatal nő egy darabig nagyon szorongott az állapota miatt, de számtalan vizsgálat és egy plasztikai műtét után elfogadta a testét. Életét arra tette fel, hogy azoknak segítsen, akik hasonló helyzetben vannak.

Tracey és Zara betegsége sajnos nem gyógyítható Forrás: Northfoto

"Nem haragszom az életemre, és senkit sem hibáztatok a sorsomért. Mindenki okkal születik olyannak, amilyen, így nekem is megvan a feladatom ebben a testben" – írta meg a Mirror.

A sötét ötven árnyalata: így hat a nők szexuális egészségére a mamipornóhttp://www.life.hu/drlife/20170213-a-sotet-otven-arnyalata-hatasa-a-szexualis-egeszsegre.htmlMúlt hét óta ismét Szürke-lázban ég az egész világ. Tovább folytatódik Anastasia Steele és Christian Grey románca E. L. James folytatásos regényének második része alapján. De miért nem tündérmese A sötét ötven árnyalata? Hogyan befolyásolja mindez a női szexualitást, és idealizálja a bántalmazó kapcsolatban élést? Dr. Life--Mit jelent a coaching?http://www.life.hu/drlife/20170214-a-coaching-mit-jelent.htmlÉrezted már valaha úgy, hogy elakadtál? Hogy igazából te magad vagy az akadály? A coaching lényege és célja is pontosan itt ragadható meg. A Life.hu sztárszerzőjével, Szily Nórával, a mély és őszinte interjúk nagyasszonyából lett coachcsal járta körül a coaching témáját. Dr. Life--Csuja Imre ágyékon lőtte magáthttp://www.life.hu/drlife/20170214-meglotte-magat-csuja-imre.htmlAz RTL Klub új sorozatának, A mi kis falunknak főszereplője, Csuja Imre élete egyik legkínosabb élményéről mesélt. Egyszer a színpadon lőtte meg magát, ráadásul a legfájóbb pontját találta el... Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - OrigoVissza-visszatér a rák: Ismét megműtötték Hugh Jackmanthttp://www.life.hu/drlife/20170214-hugh-jackman-szineszt-ismet-rakkal-mutottek.htmlHugh Jackman hétfőn tudatta közösségi oldalának rajongóival, hogy újra meg kellett operálni. Egy fotót is posztolt a beavatkozás után.Dr. Life--Osvárt Andrea pszichológushoz járthttp://www.life.hu/drlife/20170214-pszichologushoz-jart-osvart-andrea.htmlOsvárt Andrea ritkán beszél magánéletéről, nemrég viszont kivételt tett. Az egyik legismertebb magyar színésznő bevallotta, sokáig pszichológushoz is járt egy trauma miatt, és még mindig önértékelési problémákkal küzd... Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - OrigoA divatipar teszi anorexiássá a modelleket?http://www.life.hu/drlife/20170209-a-modellek-etkezesi-zavarainak-oka.htmlEgy nemrég megjelent tanulmány szerint szoros összefüggés van a divatipar, azon belül is a modellügynökségek által a modelljeikre gyakorolt nyomás és a táplálkozási zavarok, köztük az anorexia és a bulimia kialakulása között. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.