Autisták Országos Szövetsége autista autizmus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ENSZ 2007-ben nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjává, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az autizmusra, amely tízmilliókat érint világszerte. Ma Magyarországon közel 100 ezer, a világon több tízmillió ember él autizmussal. A betegség megjelenési formája változatos, de minden esetben a társas viselkedés, a kommunikációs készségek és a gondolkodás fejlődése sérül általa. 

"A súlyosan halmozottan fogyatékostól kezdve a magas intelligenciával rendelkezőn át a kevésbé markáns tünetekkel rendelkezőig bármilyen képességprofillal élhetnek autista személyek, ezért mindenkinek másra van szüksége" - mondta el Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A világnapon a Nők kékben címmel autista gyermekeket nevelő családokról készült fotókból nyílt szabadtéri kiállítás a budapesti Madách téren, amelynek szintén célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a betegségre. A tárlaton, amely április 22-ig látogatható, az idei Magyar Sajtófotó pályázaton is díjazott Komka Péternek, az MTI/MTVA fotóriporterének a lencséjén keresztül elevenedik meg négy, autista gyermeket nevelő édesanya és egy fiatal autista lány élete. A megnyitón Kővári Edit hangsúlyozta, hogy a kutatások szerint 1 százaléknál nagyobb előfordulási gyakoriságot mutat az autizmus, amely Magyarországon mintegy 100 ezer gyermeket és felnőttet, illetve családjaikat érinti.

Lővei Petra autizmussal élő lány áll a róla készült fotó előtt Forrás: MTI Fotó: Bruzák Noémi


Kővári kiemelte, az autizmus olyan állapot, amelyben pont azok a képességek sérültek, amelyek a társadalmi beilleszkedéshez, kapcsolatteremtéshez elengedhetetlenek. A társadalom odafigyelése, értő segítése és a valós ismeretek ezért nagyon lényegesek ahhoz, hogy az autisták képesek legyenek beilleszkedni a társadalomba.

/1402/Egy_a201424135634


Az elnök hozzáfűzte: az AOSZ a Családbarát Ország pályázat révén az autizmussal élő nők, autista gyermekeket nevelő anyák életét szerette volna bemutatni. A szemléletformáló program célja, hogy erősítse az autizmussal érintett, nehezebb körülmények között élő családok, nők helyzetét, elősegítse társadalmi elfogadottságukat, valamint felhívja a figyelmet mindazokra az értékekre és erősségekre, amelyekkel ezek a nők és családok hozzájárulnak a társadalmi sokszínűséghez.
A szabadtéri tárlat április 22-ig tekinthető meg, majd országos körútra indul vándorkiállítás formájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.