A diagnózistól a műtétig – ezeket a lépcsőket kell végigjárniuk a rákosoknak

betegség diagnózis műtét folyamat rák onkológia gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tisztában vagyunk a veszélyekkel, de valahol mindenki azt gondolja, hogy ő maga sebezhetetlen, és sosem lesz érintett egy-egy betegségben. Anna élete ugyanúgy normál kerékvágásban zajlott egy kora téli napig. Rutinvizsgálat miatt ment az orvoshoz, végül rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Neki a mellrák kártyát osztotta az élet. 

Annánál 2012. november 6-án diagnosztizálták a rosszindulatú daganatot. Élete első mammográfiai vizsgálata után ultrahangra küldték, ahol folyamatosan vizsgálták, ekkor már érezte a bajt.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

„Néma csönd, senki nem mond egy szót sem, soha nem lesz vége? Pontosan, mint a filmekben, csak ott a néző már tudja az aláfestő zenéből, hogy baj van. Nem bírtam tovább, megkérdeztem, hogy mit lát, van valami baj esetleg? Csönd, az a mindent átható, kínos, mély csönd. Nem az a kellemes csönd, amit szeretek. A doki csak ennyit válaszolt: további vizsgálatokra lesz szükség” – mesél életének talán legnehezebb perceiről Anna.

Nem volt alaptalan a félelme, a mintavétel után kiderült, hogy a bal mellében lévő daganat rosszindulatú, ráadásul több is volt belőle, így

szó sem lehetett arról, hogy megtarthassa nőiességének szimbólumát.

Szilikon, de nem csak kedvtelésből

Anna próbálta humorral kezelni a helyzetet, mondván úgyis szilikonmelleket akart korábban, így legalább nem kell, hogy emiatt fájjon a feje. A sebésze mindent alaposan elmagyarázott neki: miért kell levenni a nő mellét, és hogyan fogja csinálni.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Sztárok, akik olyan betegségeket éltek túl, amikbe rengetegen belehaltak

A rák és különböző formái még a sztárokat sem kímélik, míg némelyiküket a betegség két fajtája is megtámadta, másikuk az orális élvezeteknek tudja be állapotának okát. Mégis szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen mindannyian átvészelték a halálos kórt.

Ekkor derült ki, hogy két út lehetséges: műtét vagy kemoterápia. A 39 éves nő annyira rettegett az utóbbitól, hogy mindennap imádkozott. Egy hét múlva hívta az orvosa: „Amikor megláttam az orvosom számát a telefonom kijelzőjén, a torkomban dobogott a szívem, azt mondta, hogy műtéttel kezdünk." A nő műtétje előtt összeült az emlőbizottság – ilyenkor több orvos is jelen van –, és átbeszélték az esetét, ahol megvitatták a műtétet és a következő kezeléseket. "Egy hét múlva meg is műtöttek, és levették a bal mellemet, a helyére pedig expandert helyeztek be (ez egy orvosi implantátum, amelyet hétről hétre fokozatosan fiziológiás sóoldattal töltenek föl a végleges méretre)." Anna sikeresen átesett a műtéten.

Dr. Lengyel Csongor onkológus:

Daganatok megnövekedett kialakulási esélye miatt különösen nagy kockázat esetén megelőző műtétek is elvégezhetők. A diagnózis itt a családi halmozódást mutató daganatszindróma hátterében álló genetikai hiba azonosításánál kezdődik. A genetikai hiba megléte esetén az érintett családtag életében a daganat kialakulási esélye közel 100%-os is lehet. A BRCA1 vagy BRCA2 gének bizonyos mutációi az emlőrák kialakulásának 60%-osnál is nagyobb kockázattal járhatnak. Megelőző műtétek végzésével ez a veszély szinte teljesen kiküszöbölhető, de fontos a beteget az összes lehetőségről, tehát a fokozott szűrési módszerekről is tájékoztatni.

Ma már nemcsak a veleszületett genetikai háttér, hanem daganatokban keletkezett génhibák molekuláris jellemzőinek ismerete is egyre több daganattípus esetében lesz elengedhetetlen pédául a műtétet megelőző kezelésekkel kapcsolatos döntéseknél. Emiatt a világ egyre több egészségügyi intézményében végeznek – a mintavétel anyagából – molekuláris diagnosztikai vizsgálatokat, amelyek eredménye figyelembe vehető a személyre szabott kezelés meghatározásában.

A műtét számos daganattípus esetén ma is az elsődleges kezelési lehetőség (például hasnyálmirigy-daganatok, vastagbéldaganatok májáttétei vagy agyi daganatok esetén). A műtét jelenti ma is a legnagyobb esélyt az összes daganatsejt eltávolítására.

Támogatott tartalom

Amerikai legveszélyesebb embere szerint hallucinogénekkel gyógyítható a szorongáshttp://www.life.hu/drlife/20150918-az-lsd-akar-pszichoterapiakent-is-alkalmazhato-lehetne-nem-mindegy-a-mennyiseg-kutatas.htmlNéhány illegális szer, mint az LSD és a varázsgomba, segíthet a szorongásos tünetek és a poszttraumás stressz szindróma enyhítésében – állítja egy friss kutatás. Egy amerikai professzor korábban még egy ennél is meredekebb dolgot jelentett ki a szerekről.Dr. Life--Az alacsony pulzussal élők hajlamosabbak az erőszakosságrahttp://www.life.hu/drlife/20150918-alacsony-vernyomas-egyenlo-a-bunozesre-es-az-eroszakossagra-valo-hajlammal.htmlAz elmúlt időszakban több kutatás is foglalkozott a magas illetve az alacsony vérnyomás kialakulásának okaival. Egy svéd tanulmány azonban elég meredek dolgot állít: az alacsony szívfrekvencia összefüggésben lehet a bűnözői életmóddal és az erőszakossággal.Dr. Life--Hullámvasutazunk álmunkban – ezt műveli a testünk alvás közbenhttp://www.life.hu/drlife/20150915-szerveink-ejjel-is-aktivak-hullamvasutazunk-almunkban.htmlGondolkodtál már azon, hogy mi történik a belső szerveiddel alvás közben, melyik éber egész éjjel, és melyik "ébred" veled együtt? Az, hogy pontosan mi történik velünk reggel, és az, hogy mennyire érezzük pihentetőnek az alvást, nagyon sok dologtól függ. Dr. Life--Sztárok, akik olyan betegségeket éltek túl, amikbe rengetegen belehaltakhttp://www.life.hu/drlife/20150914-lance-armstrong-sharon-osbourne-is-rakban-szenvedett-de-tuleltek.htmlA rák és különböző formái még a sztárokat sem kímélik, míg némelyiküket két fajtája is megtámadta, másikuk az orális élvezeteknek tudja be állapotának eredetét. Mégis szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen mindannyian átvészelték a halálos kórt.Dr. Life--Levágandó láb, sétáló hulla és vámpírbőr: mindennapok fura betegségekkel http://www.life.hu/drlife/20150910-ezekkel-a-fura-betegsegekkel-csak-par-ember-el-egyutt-sokkolo.htmlNormális dolognak fogjuk fel, hogy vannak végtagjaink, jobb esetben egy perc alatt nem perzsel meg minket a nap, ételt eszünk, és érezzük, hogy élünk. Nos, a felsorolt esetek pár embernél betegségük miatt éppen ellenkezőleg működnek. Dr. LifeThinkstockErről a betegségről nem gondolnád, hogy a férfiakat is megtámadjahttp://www.life.hu/drlife/20150908-a-ferfiak-mellrak-miatt-eltavolittatjak-mindket-melluket.htmlA mellrák már nem csupán a nőket, hanem a férfiakat is érinti. Egy új kutatás eredménye szerint egyre több mellrákos amerikai férfi távolíttatja el műtéti úton a másik, daganatmentes emlőszövetét is.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.