Daganatot műtöttek ki a magyar modell lábából

Forrás: Facebook/Amina Malakona -
operáció modell daganat A címlaplány Amina Malakona láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amina Malakona modell lábából rosszindulatú daganatot operáltak ki. Betegsége után először vállalt modellmunkát A címlaplány egykori versenyzője, hogy meglepje vele vőlegényét, akivel már az esküvőt tervezik.

A dekoratív hölgy ismerős lehet A címlaplány című műsorból, itthon és külföldön is szerepelt már a Playboy különböző kiadványaiban és sikeres fehérneműmodellnek számít. Nemrégiben azonban kiderült: rosszindulatú daganata van – írja a Blikk.

Forrás: Facebook/Amina Malakona

„Megmagyarázhatatlan lábfájások gyötörtek, de minden orvos azt mondta, hogy nincs komoly probléma. Izomgyulladással kezeltek, és azt javasolták, hogy csak pihentessem a lábamat. Időnként viszont elviselhetetlenné vált a fájdalom, ezért úgy döntöttem, hogy kivizsgáltatom, mi lehet az oka. Még időben tettem: kiderült, rosszindulatú daganatom van" – magyarázta a lapnak Amina, akinek az operáció után újra meg kellett tanulnia járni.

A szépséges lány nemrég kapta meg az utolsó CT-leleteit. Minden negatív lett, vagyis egészségesnek mondhatja magát. Visszatért az életkedve is. Amina elmondása szerint a műtét óta még jobban odafigyel arra, hogy csakis egészséges ételeket egyen, immunerősítő terápiákat alkalmaz és sportol.

íme, a legtutibb immunerősítő vitaminok, turmixok - az egészséges receptekért kattints IDE!

Sőt, kedvese, Raul kedvéért újra munkába is állt. „Igent mondtam egy svájci fotósnak, akivel glamour- és fehérneműs képeket készítettünk. Ezeket meglepetésnek szántam a vőlegényemnek. Szerelmünk megerősödött ebben a nehéz időszakban, készülünk is az esküvőre" – árulta el Amina.

Egyre több védőnő végezhet méhnyakrák-szűrésthttp://www.life.hu/drlife/20141016-mehnyakrak-szurest-egyre-tobb-telepulesen-vegezhet-vedono.htmlA védőnők több mint ezer kistelepülésen kezdik meg a méhnyakrák-szűrést a következő hónapokban. Így olyan helyeken is elérhető lesz a vizsgálat, ahol nincs nőgyógyász.Dr. LifeOrigoSzínvak vagy? Most tesztelheted!http://www.life.hu/drlife/20141016-szinvak-tesztet-keszitett-a-buzzfeed-amerikai-oldal-deritsd-ki-szinvak-vagy-e.htmlAz emberek 4 és fél százaléka szenved valamilyen mértékű színvakságban. Te is köztük vagy? Most kiderül!Dr. LifeOrigoFantasztikus fogápolás - szájhigiénia-kiegészítők http://www.life.hu/drlife/20140909-a-fogapolas-a-szajhigieniai-eszkozei.htmlA megszokott fogkefe és fogkrém, mint a fogápolás két alapvető kelléke, ma már nem minden esetben elég a megfelelő szájhigiéniához. A legújabb módszerek ott is eltávolítják a lepedéket, ahol eddig megbújhatott.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.