A kakaó csodálatos hatásai

Forrás: Thinkstock -
betegség kakaó fociVB vitaminok flavonoid egészség ásványi anyagok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kakaó egészségre gyakorolt, jótékony hatásairól számtalan tudományos tanulmány született. Nem titok, hogy a kakaó jót tesz a keringésnek, véd a cukorbetegségtől, óvja az immunrendszert is, valamint késlelteti az öregedést.

A mindennapok "hétköznapi" és ünnepi eledele a kakaó, amit millió formában fogyaszthatsz: italként, sütiben, fagyiban vagy csokoládé formájában. Talán nincs is olyan nap, amikor valamilyen módon ne kerülne be néhány gramm kakaó a szervezetbe - szinte észrevétlenül. Ez azonban jó, mert a kakaó bizonyítottan előnyös az egészségvédelemben: némi túlzással valóban csodaszer.

Kakaóval a civilizációs betegségek ellen

Norman K. Hollenberg, a Harvard Medical School, valamint a Brigham and Woomen´s bostoni kórház munkatársa évekig élt Panamában, a kuna népcsoport körében, amely csoport életmódját, táplálkozási szokásait tanulmányozta. Összehasonlító vizsgálatokat is végzett a szintén panamai - szárazföldön élő - kunák, és egy, a szigeten élő kuna csoport szokásait illetően. Kiderült, hogy a szigeten élő emberek személyenként mintegy negyven csésze kakaót fogyasztanak, míg a szárazföldön élő rokonaik között nem ennyire elterjedt ez az ital. Mindez egészségügyi állapotukra igen hangsúlyosan rányomja a bélyegét - legalábbis ezt hangsúlyozza a tudós.

Forrás: Thinkstock

Amíg a szigetlakó-kakaófogyasztó kunák körében elenyésző, alig 10%-ra tehetők a civilizációs betegségnek számító daganatos elváltozások, cukorbetegség, keringési elégtelenségből származó bajok (szélütés, szívroham), a szárazföldön élő kuna lakosság körében ez az arány jóval magasabb.

A kutató több évig tartó munkája során arra a következtetésre jutott, hogy a kakaó, egészen pontosan a kakaóban található flavonol tipusú vegyület - az epicatechin - az, amely ezt a lényeges különbséget eredményezi. Norman K. Hollenberg nem kevesebbet állít, minthogy a epicatechin egyféle vitaminnak számít, amely jelentősége a maga módján legalább olyan magas, akár a penicilliné.

Kakaóval a szívinfarktus ellen

Egy másik kutatás a kakaó keringésre gyakorolt hatását helyezte a központba. A Németországban végzett kísérletsorozat menetéről és eredményeiről a Journal of Cardiovascular Pharmacology című szakfolyóirat számolt be

Kísérleti alanyként erősen dohányos férfiakat vontak be az eljárásba, mert esetükben bizonyítottan rendkívül magasak a keringési problémák. Az alanyoknak egy héten keresztül különböző mennyiségű flavonolt tartalmazó kakaót kellett elfogyasztaniuk - a hatóanyag mennyisége pedig 28-918 mg közötti tartományban mozgott.

Az eredmények megdöbbentőek voltak, mert kiderült, hogy már 179 mg flavonol is 50%-os javulást eredményezett a keringésben (két órával a fogyasztás után). A legmagasabb, vagyis a 918 mg flavonol szervezetbe juttatása pedig olyan mértékű keringés-javulási eredményt hozott, amely megegyezett az egészséges emberek keringési mutatóival.

A vizsgálatokat megismételték a kísérleti peiódus után egy héttel később, ám akkor már a vizsgálati alanyok keringési rendszerének működése az eredeti állapotra állt vissza. Vagyis ebből következően a kakaó rendszeres fogyasztása az, amely tartós és kiegyensúlyozott módon képes segíteni a szervezet (a keringés) munkáját.

Forrás: Thinkstock

Kakóval az öregedés ellen

Nyolcezer amerikai alany bevonásával zajlott le az a kutatás 1998-ban, amely a kakaó (a csokoládé) az emberi élet meghosszabbításának lehetőségére fókuszált. Azt addig is tudták a kutatók, hogy a kakaó, a tea, a vörösbor és a kávé egyaránt dúskál a polifenolokban, vagyis azokban a vegyületekben, amelyek antioxidáns hatással vannak a szervezetre - lekötik a szabadgyököket. Így rendkívül jótékony hatással bírnak az immunrendszerre és nagyágyúk a daganatos betegségek elleni harcban.

A kutatás arra is kitért, hogy a felsorolt élelmiszerek közül melyik tartalmazza a legtöbb antioxidáns anyagot. Az érmet a kakaó vitte el, amely (egy csészében) kétszer annyi antioxidánst tartalmaz, mint a vörösbor, háromszor annyit, mint a zöld tea és csaknam ötször többet, mint a fekete tea. Azt is megállapították azonban, hogy a valódi egészségvédő hatását a kakaó ital formájában tudja igazán jól kifejteni. Vagyis abban a formában, amelynél nem kell a szervezetnek megküzdeni a gyártás során hozzáadott anyagokkal - zsírokkal, tartósítószerekkel. Ital formájában azonban a napi 1-2 csésze kakaó elfogyasztása jótékony fegyver az öregedés ellen.

Cikkünk egyik forrása: www.http://csokiegyetem.hu/

Máig titok övezi, hogy valójában milyen módon fedezték fel, hogy a Theobroma cacao fa hüvelyében található termésből ital készíthető. Az biztos, hogy i. sz. 600 körül, a maja birodalomban már ismerték ezt a fantasztikus növényt. Mexikó őslakói ebben az időben már művelési szinten fogalalkoztak a kakaócserjékkel, a kakaóbab pedig értékcikknek számított, fizetőeszközként és szertartások kellékeként egyaránt használták. Sőt, aki abban a szerencsés helyzetben volt, hogy ezt megengedhette magának, fogyasztotta is a megpörkölt, ledarált szemekből készült, rendkívül keserű italt, amit chocolatl-nak neveztek.

Persze nem elhanyagolható ma sem a csokoládé "keserűsége", ugyanis a benne található vitaminértékű flavonoid, az epicatechin (is) adja a kakaó csodahatását biztosító keserű ízt.

Gwyneth Paltrow drága kakaóval méregteleníthttp://www.life.hu/ez-zsir/20140108-meregdraga-kakaoval-meregtelenit-gwyneth-paltrow-szineszno.htmlGwyneth Paltrow Oscar-díjas színésznő régóta hisz abban, hogy a nők egészséges étrenddel és megfelelő mennyiségű mozgással megváltoztathatják az életüket. Nemrégiben néhány újabb receptet is közzétett internetes oldalán, melyek segítségével követői sikeresen szabadulhatnak meg az ünnepek alatt felszaladt kilóktól. Arról azonban megfeledkezett, hogy nem mindenki engedheti meg magának a drága összetevőket...Ez Zsír!Kakaós-joghurtos torta édesanyánknak - így köszöntsd őt!http://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20140429-hogyan-legyek-jo-no-kakaos-joghurtos-torta-anyak-napjara.htmlIdén úgy döntöttem, hogy egy finom, joghurtos tortával lepem meg az anyukámat. Belesütöttem az összes szeretetemet. A receptért kattints a videóra!Hogyan legyek jó nőOrigoEzért egyél csokoládét!http://www.life.hu/drlife/20131010-a-csokolade-pozitiv-egeszsegugyi-hatasa.htmlA csokoládé nemcsak finom, de mértékkel fogyasztva egészséges is - derül ki a Neurology című szakfolyóirat legutóbbi számából. A kutatás szerint a kakaó segít az idős emberek mentális és idegrendszeri épségének megőrzésében. Azok ugyanis, akik 30 napon át napi két csésze kakaóitalt vettek magukhoz, jobb memóriáról és gondolkodásról tettek tanúbizonyságot.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.