Ottalvós nyári táborok az ország különböző pontjain

bűvész lovas tábor ottalvós táborok nyári táborok bennlakásos táborok Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az igazi ottalvós, azaz bennlakásos táborok felhőtlen kikapcsolódást biztosítanak a gyermekeknek és otthoni pihenést a szülőknek. Az anyai, apai felügyeletet felváltja az új barátokkal való kapcsolat és a táboroztatók gondos odafigyelése. Remek lehetőséget rejtenek a kisebbek és nagyobbak számára egyaránt, méghozzá a tematikák nyújtotta tudáson és ismereteken kívül a személyes fejlődésükben is.

Négy szuper ottalvós tábor

Nemzetközi nyári tábor a Balatonnál

Fotó: Csaba Gasparik/funside.hu

A magyar táborozók mellett közel 25 országból várnak gyermekeket a tábor szervezői Balatongyörökre. Fiatal és képzett tanári csapat vigyáz és foglalkozik a táborba érkező 8-17 éves gyerekekkel, akik a rengeteg különböző szabadidős program mellett több mint 20-féle foglalkozás közül választhatnak, így akár egy kéthetes tábor sem válik unalmassá számukra. A tábor kétnyelvű: hivatalos nyelvei a magyar és az angol.

További információért látogass el a tábor oldalára.

Élménytábor Kecskeméten

A People Team tábor összesen 21 témát kínál a 7 és 17 éves gyermekek számára, amelyek között a színjátszás és a képzőművészet éppúgy jelen van, mint a robotika, a sport, a tánc és a főzés művészete. Emellett sok-sok játék, csapatérzés és barátkozás van terítéken.

További információért látogass el a tábor oldalára.

Budapesti napközis táborok gyerekeknek


A nyári táborok minden iskolás – sok esetben óvodáskorú – gyermeket nevelő szülő életében fontos szerepet töltenek be. Azon túl, hogy a nyári szünet ideje alatt egyfajta gyermekfelügyeletet látnak el, számtalan készséget és képességet is fejlesztenek, amelyekkel a gyerekek csak nyerhetnek. Most olyan táborokat hoztunk, amelyek kitűnnek a tömegkínálatból, érdekes és különleges tematikájuknak köszönhetően. Olvasd tovább!

Siófoki bűvésztábor

Forrás: nyarigyerektabor.hu

Káprázatos bűvésztrükkök egy héten keresztül egy ottalvós Balaton-parti táborban, ahová 8-18 éves korig várják a gyerekeket. Bűvészetben jártas táborvezetők gondoskodnak arról, hogy a bűvészet iránt érdeklődő fiatalok mindennap új trükköket tanuljanak, és belekóstoljanak a mikromágia izgalmas világába. Játékos varázsigék, cseles kézmozdulatok és látványos trükkök színesítik a tábor hétköznapjait.

További információért látogass el a tábor oldalára.

Lovastábor Vérteslovason

Forrás: verteslovas.hu

A ló körüli tevékenységekre épülő táborban a gyerekek akár napi kétszer is lovagolhatnak, ezenkívül pedig megismerik ezeket a csodálatos állatokat. A tábor programját különböző szabadidős tevékenységek is színesítik, mint a falmászás, a drótkötélpálya és a medencében való lubickolás. 9 éves kortól fogadják a kicsiket.

További információért látogass el a tábor oldalára.

Te vagy a főnök – Ne engedd, hogy a gyereked irányítsonhttp://www.life.hu/csalad/20190607-te-vagy-a-fonok-ne-engedd-hogy-a-gyereked-iranyitson.htmlTi is ismertek olyan gyereket, aki határozottan hangot ad a véleményének, aztán jelenetet rendez, sírva fakad vagy dührohamot kap, ha mégsem az lesz, amit ő akar? Amikor a szülőnek magyarázkodnia, végül pedig engednie kell, hogy sorozatosan a gyerek akarata érvényesüljön, az azt jelenti, a gyerek a fejünkre nőtt. CsaládOrigo7 dolog, ami mosolyt csal az arcodra, ha a '90-es években voltál gyerekhttp://www.life.hu/csalad/20190607-7-dolog-ami-mosolyt-csal-az-arcodra-ha-a-90es-evekben-voltal-gyerek.htmlA '90-es években már érződött ugyan a digitális világ erőteljesen érkező hulláma, de gyerekként még a szocreál játszóterek is abszolút képesek voltak egész délutánra lefoglalni minket. Ez a korszak érdekes, változatos és bájosan furcsa volt. Nézzük, mik voltak a kedvenc játékaink és a „menő cuccaink”. CsaládOrigoKutatások szerint okosabbak azok a gyerekek, akik együtt alszanak szüleikkelhttp://www.life.hu/csalad/20190502-kutatasok-szerint-okosabbak-azok-a-gyerekek-akik-egyutt-alszanak-szuleikkel.htmlA gyermekeikkel együtt alvóknak több csoportját különböztetjük meg: vannak, akik számára természetes, hogy gyermekükkel egy ágyban alszanak, másoknál a kényszer és a feltehetően helytelen altatási rutin betonozta be ezt az állapotot, és akadnak, akik csupán éjszakánként engedik be maguk mellé a kicsiket, amikor álmukból felriadnak, és nem tudnak a saját ágyukban visszaaludni. CsaládOrigoOnline mamik, avagy így nevelnek gyereket az Y generációs anyákhttp://www.life.hu/csalad/20190430-online-mamik-avagy-igy-nevelnek-gyereket-az-y-generacios-anyak.htmlAz Y generációs, tehát az 1980 és 1994 között született anyák sok mindenben másként nevelik gyermekeiket, mint a szüleik korosztálya. Következő összeállításunkból kiderül, milyen változások történtek a korábbi időszakokhoz képest. CsaládOrigoGyerekek, akik nem is sejtik, mennyire viccesek – fotókhttp://www.life.hu/csalad/20190506-gyerekek-akik-nem-is-sejtik-mennyire-viccesek-fotok.htmlSzülőnek lenni távolról sem egyszerű feladat, de a gyerekek vicces megnyilvánulásai egyfajta jutalomként aranyozzák be a mindennapokat. Ám ezek a képek sok esetben nem csak a családi fotóalbumban végzik, bizony kikerülnek az internetre is, hogy másoknak is szerezzenek pár vidám percet. CsaládOrigoFurcsán viselkedő gyerekek – Tünetek, amelyek komoly zavarokat jelezhetnekhttp://www.life.hu/csalad/20190205-jelek-melyek-arra-utalhatnak-hogy-gyermeked-autista-figyelemzavaros-adhd.htmlMindenki fejében él egy kép arról, hogy miként viselkedik egy átlagos gyermek. Egy szülőből pedig komoly aggodalmat válthat ki, ha a sajátja ennek a normának nem felel meg. Ilyenkor az irreális elvárások, a sorozatos, de eredménytelen büntetések hamar oda vezethetnek, hogy a szülő-gyermek kapcsolat megromlik. A következőkben két olyan, elsősorban a viselkedésre, kommunikációra ható betegséget fogunk bemutatni, amelyek már kisgyermekkorban látható tünetekkel, jelekkel bírnak. Korai felismerésük pedig nem csupán a gyermek későbbi fejlesztésében játszik nagy szerepet, de a családi egység szempontjából is elengedhetetlen. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.