Kérlek, anya, legalább ma ne igyál! – Szomorú gyereknapi kívánságok

Anyám igazi iszákos volt, de az a fajta, akiről senki meg nem mondta volna, hogy esténként két üveg bor is lecsúszik neki. Nappal tök normális volt, de este, amikor lefeküdtem hallottam, hogy a konyhában pattan a dugó. Sokszor voltak rémálmaim, de nem mertem átmenni hozzá, mert tudtam, hogy mérges lenne rám, mert megzavarom a piálásban. Utáltam érte, mégis egyszer, lehettem olyan 11 körül, odaálltam elé, és megkértem, hogy a hétvégén – május utolsó hétvégéjén – ne igyon. Erre kaptam egy pofont, hogy mégis mit képzelek magamról. Utána már nem érdekelt a gyereknap. 18 évesen elköltöztem az akkori pasimhoz, és pár évvel később totál megszakítottam vele a kapcsolatot.”

6-7 éves lehettem, kimentünk a ligetbe. Annyira szerettem volna egy vattacukrot, olyan szép színes volt. Apukámat kérdeztem, de ő nemet mondott. Anyukám viszont vett nekem, mikor apukám a barátaival beszélgetett, de mikor meglátta a kezemben, kitépte és ledobta a földre és kiabált velem. Emlékszem, hogy nagyon szomorú lettem, sírtam, nem értettem, mi történik.”

Tudtam, hogy aznap vasárnap gyereknap van, mert beszéltünk róla az iskolában. Reggel korán keltem, a szüleim még aludtak. Bementem a nagyszobába, bekapcsoltam a tévét, és mesét néztem. Sok mesét néztem meg, már nagyon éhes voltam, kimentem a konyhába, le akartam venni egy tányért, de leejtettem. Nagyon hangosan tört össze, amire apám kijött a hálószobájukból és leordította a fejemet, hogy a f*szért nem vagyok képes csendben lenni. Sírva visszarohantam a nagyszobába a tévé elé. Azt hiszem, volt vagy délután egy, mire felkeltek. Remek gyereknap volt...”