Halálbiznisz, avagy ez történhet a testünkkel a halálunk után

Forrás: Shutterstock -
halál holttest temetés hamvasztás koporsó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A halál mint jelenség mindenki fejében él valamilyen megfoghatatlan formában. Ez jelentheti a túlvilági életbe vetett hitet, az elmúlástól való félelmet vagy épp a holttest feletti végrendelkezést. Mi ez utóbbival fogunk foglalkozni, körbejárjuk, hogy milyen utat tehet meg az ember a halála után.

Sokan előre gondoskodnak a temetésük körülményeiről és ennek anyagi vonzatáról, de többen inkább eltávolítják maguktól halandóságuk gondolatát, és szeretteikre bízzák ezeket a feladatokat.

Orvostanhallgatók szikéje alatt

Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Rainer Jensen

A magyarországi egészségügyi képzésre a világ minden tájáról érkeznek hallgatók, hiszen kiemelkedően magas színvonalat képvisel. Ám ehhez a minőséghez – és az orvostudomány fejlődéséhez – elengedhetetlen a megfelelő számú boncolás. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy még életében nyilatkozzon arról, felajánlja-e a holtestét kutatási célokra. A testeket, testrészeket hűtéssel, formaldehiddel vagy plasztinációs eljárással tartósítják, így segítve különböző módokon az orvostanhallgatók tanulási fázisait.

A temetés rég nem az elhunytról, hanem az élőkről szól

A temetés nem esemény, hanem egy szertartás, rendkívül fontos eleme a gyász folyamatának. Ilyenkor az élő végső búcsút vesz a halottól. A koporsóra kerülő föld véglegessé és egyszersmind valóssá teszi az elválást. Sokakban csupán a temetéskor realizálódik, hogy a szeretett embert többé már nem láthatja viszont. A temetési szertartás íratlan szabályait azonban sokan még mindig nem merik áthágni. Olvasd tovább!

Lángok közt porrá hamvadni

Forrás: Shutterstock

A katolikus egyház csak az 1960-as évek környékén engedélyezte az elhunytak hamvasztását, vagyis az ilyen formában való szent földbe temetésüket.

Sokan hiszik, hogy a holttest pár óra alatt hamuvá válik, pedig ennél a csontváz sokkal strapabíróbb. A hamvasztás során hátramaradt csontokat egy speciális csontőrlő segítségével zúzzák porrá, és ez kerül végül az urnába. Minden holttest mellé egy kerámialapot helyeznek, melyre felírják az elhunyt adatait, így zárva ki annak az esélyét, hogy valaki más hamvait kapják meg a hozzátartozók. Egy teljesen átlagos hamvasztás körülbelül 100–150 ezer forintba kerül.

Földbe eresztve örökké

Forrás: Shutterstock

A temetkezés egyik leghagyományosabb módja az elmúlt években egyre inkább háttérbe szorul. Magyarországon sokkal több hamvasztásos temetést kérnek a hozzátartozók, amelynek oka az árában is kereshető. Egy egyszerű koporsós temetés jelenleg 200–250 ezer forintba kerül, ami jóval jelentősebb a hamvasztásnál.

Halálbiznisz

A halál valóban csak fájdalmat és pénzt rejt magában? Miként zajlik egy hamvasztás, és mi történik a testünkkel az egyetemen? Számtalan kérdés merül fel bennünk a témával kapcsolatban, melyekre megkapod az őszinte válaszokat az OFF Record dokumentumfilm-sorozat következő részében, amit május 14-én láthatsz először a LifeTV műsorán.

Semmelweis Ignác az anyák életéért küzdött, de csak a halála után ért célthttp://www.life.hu/csalad/20190210-semmelweis-ignac-nem-erhette-meg-hogy-minden-no-biztonsagban-szulhessen.htmlMind az anyák megmentőjeként tekintünk Semmelweis Ignácra, aki felfedezte, hogy az orvosok kezének fertőtlenítésével, az akkoriban rengeteg nő életét követelő gyermekágyi láz megelőzhető. Ugye te is így ismered a „történetet"? Nos, az igazság ennél sokkal árnyaltabb, és, mondhatni, tragikusabb. CsaládOrigoEgy drogfüggő testvér halála - Feldolgozhatatlan gyűlölet, fájdalom és gyászhttp://www.life.hu/csalad/20171113-egy-drogfuggo-testver-halala-gyulolet-es-a-buntudat-gyasz.htmlEgy internetes tanácsadó oldalon találkoztunk egy fiatal lány levelével, mely komoly témát boncolgat. Milyen érzelem lenne helyes egy drogfüggő testvér elvesztése esetén? Miként lehet feloldozást nyerni a gyűlölet és a ki nem érdemelt fájdalom köréből? Erre keressük ma a válaszokat. Család--A halálbüntetés visszaállítása; ami ellene és ami mellette szól (18+)http://www.life.hu/csalad/20171009-halalbuntetes-kivegzes-visszaallitasa-ellenzoi-tamogatoi.htmlA halálbüntetés körül folyamatosak a viták. Sokan ellene vannak, mivel az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jogot vélik benne eltiporni. Azonban sokszor történik olyan kegyetlen gyilkosság, mely esetén fellángolnak a mellette szóló érvek. A halálbüntetés elleni harc világnapján járjuk körbe ezt a kényes témát. Család--Meglepő temetési szertartások, melyekben az elhunytra vidáman emlékeznekhttp://www.life.hu/csalad/20170810-meglepo-temetesi-szertartasok-az-elhunytra-vidaman-emlekeznek.htmlKegyeletsértő, ha a temetésen megteszünk mindent azért, hogy ne a sírásé legyen a főszerep? Sokan úgy vélik, hogy kicsit sem! Sőt megpróbálják a lehető legszemélyesebbé, már-már vidám ünnepivé varázsolni szerettük temetését. CsaládOrigoNe félj a fekete menyasszonyi ruhátólhttp://www.life.hu/csalad/20190425-ne-felj-a-fekete-menyasszonyi-eskuvoi-ruhatol.html„Feketében és fehérben nem illik esküvőre menni." Így szól az egyik legalapvetőbb intelem a nagy nap meghívottai számára. Ugyanakkor ez nem vonatkozik az arára, aki így akár fekete esküvői ruhában is az oltár elé vonulhatna. Mégis csak nagyon kevesen merik meglépni ezt. CsaládOrigoBeszéljünk őszintén az elmúlásról! - A gyermekek és a gyászhttp://www.life.hu/csalad/20181030-beszeljunk-oszinten-az-elmulasrol-gyermekek-es-a-gyasz.htmlHalottak napján a legtöbb család megemlékezik elhunyt hozzátartozóiról, szeretteiről. Ebben az időszakban elkerülhetetlen, hogy a kisgyermekek is szembesüljenek az elmúlással, az élet végességével. Vajon hogyan érdemes szülőként ehhez a témához közelítenünk? Hány éves kortól szabad temetésre vinnünk gyermekeinket? Hogyan segíthetjük őket gyászuk feldolgozásában? Kérdéseimre Singer Magdolna író, újságíró, mentálhigiénikus szakember, gyászterapeuta adta meg a választ. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.