Barátok maradunk? – Volt szerelmek és a közösségi média

Forrás: Shutterstock -
facebook párkapcsolat social media ex szerelem szakítás Instagram
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szakítani sohasem könnyű. Amikor egy kapcsolat véget ér, az ember fájdalmat, szomorúságot, csalódottságot, sőt talán dühöt és haragot is érez. A barátok ilyenkor gyakran hajtogatják, hogy az idő majd mindent megold. De valóban könnyebb lesz elviselni a veszteséget, ha eltelik néhány hét vagy hónap? Ha nem „csekkoljuk” folyamatosan az exünk közösségi oldalait, biztosan.

Az információs korban magától értetődő, hogy magánéletünk legintimebb, legmeghittebb eseményeiről is tudósítjuk a barátainkat, ismerőseinket. Amikor egy pár összejön, rövid időn belül ország-világ elé tárja, milyen mérhetetlen a boldogságuk. Amíg együtt vannak, többnyire csak olyan képeket posztolnak magukról, amelyeken felhőtlennek és kiegyensúlyozottnak tűnik a kapcsolatuk. A valóság persze eltérhet ettől, de ez már más kérdés. Aztán amikor az egyik fél úgy dönt, pontot tesz a románc végére, a másik többnyire sértetten, megalázottan és értetlenül áll az események előtt.

Amikor egy pár összejön, a felhőtlen boldogságukról posztolnak képeket, a valóság persze eltérhet ettől Forrás: Shutterstock

Mivel az ember társas lény és vágyik arra, hogy szeressék, sokan igyekeznek fenntartani a boldog párkapcsolat illúzióját azzal, hogy napjában többször nézegetik volt párjuk oldalát. Ha ugyanis virtuálisan megtartjuk a másikat, próbáljuk fenntartani a megszokott rutinokat, szokásokat. Ezáltal pedig megmarad annak az ábrándja, hogy továbbra is minden rendben van. Amikor valaki napjában többször nézegeti az exe profilját, nem tudja és nem is akarja még lezárni a kapcsolatot, és nagy valószínűséggel még bízik a folytatásban.

A „maradjunk barátok” és „maradjunk ismerősök a Facebookon” gyakran jelenti azt, hogy még elhisszük, a kapcsolat helyrehozható.

Emellett az a vágy is megfogalmazódhat ilyenkor az emberben, hogy jobb híján, ha nincs más lehetőség, időnként felszedi az exét, hogy kielégíthesse testi szükségleteit. A szakítás utáni szex viszont sem a kapcsolat lezárását, sem a továbblépést nem segíti. Amikor összetörik a szívünket, nem könnyű hideg fejjel végiggondolni, mi szolgálja hosszú távon a lelki egészségünket, a felépülésünket, mégis egyértelműen véget kell vetni a kapcsolatunknak. Persze nem egyszerű egyik napról a másikra megbarátkozni a gondolattal, hogy a kapcsolati státuszunk immár egyedülálló. Időre van szükség, hogy az ember ezt megeméssze. Változtatni, a változást elfogadni nagyon nem egyszerű. Meg kell azonban tanulnunk kezelni az egyedüllétet, a veszteséget.

Egy szakítást követően a volt szerelmünk képei, kommentjei a végtelenségig elhúzhatják a szakítással járó gyászfolyamatot Forrás: Shutterstock

Mielőtt a digitális eszközök elözönlötték az életünket, egy szakítás után a felek kerülték egymás társaságát, hogy minél előbb pontot tehessenek a kapcsolat végére, és továbbléphessenek.

Az, hogy a szakítás után nem keresték egymást, egyértelműen elkülönítette a közösen töltött múltat és a külön induló jövőt. Ehhez képest ma jóval bonyolultabb a helyzet. Merthogy ugye ismerősök vagyunk a Facebookon, követjük egymást az Instagramon, meg még ki tudja, hol. A közösségi médiának a lényegét az adja, hogy folyamatosan nyomon követjük, melyik ismerősünkkel mi történik. Mindez rendben is van addig, amíg jól mennek a dolgok. Ha egy szakítást követően viszont állandóan volt szerelmünk képei, kommentjei jönnek velünk szembe, a végtelenségig elhúzhatjuk a szakítással járó gyászfolyamatot. Célszerű ezért leállítani az ex digitális követését. Ha sok közös barátunk van a különböző social media felületeken, átmenetileg érdemes velük is megszakítani az online kapcsolatot és leállítani a követésüket.

12 párkapcsolati krízis, amelyek a megcsalás jelei lehetnek

Egy párkapcsolat, egy jól működő párkapcsolat igen komplex elemekből tevődik össze. Folyamatos odafigyelést, frissítést igényel. Értelemszerűen mind különbözően működünk egy szerelmi kapcsolatban, de vannak olyan egyetemes jelek, amelyek bizony a szakítás szelét hozzák magukkal. Az alábbi listából, ha csak egy-két pont illik rá a jelenlegi párkapcsolatodra, akkor némi befektetett energiával még megmenthető – ha mindkét fél így gondolja –, de ha már a felénél felsóhajtasz, akkor bizony ideje továbblépned. Olvasd tovább!

Mindez nagyon okosan hangzik, a gyakorlat viszont többnyire mást mutat. Az ember ugyanis alapvetően kíváncsi lény, és tudni szeretné, a másikat is megviselte-e annyira az elválás, mint őt vagy már továbblépett, és egy új szerelem hódította meg a szívét. Ha látszólag az utóbbi eset áll fenn, az emberben bugyogni kezd a féltékenység és a sértettség. Ilyenkor veszi kezdetét a behergelés, miszerint biztosan megvolt már az új pasi/új csaj a kapcsolat alatt is, és ő okolható azért, mert darabokra tört a közös jövőnk, és egyébként is, mi az, hogy a másik már megtalálta az utódunkat, akivel boldog. Mármint első ránézésre. Az exünk profilját vizsgálgatva ugyanis nem tudunk reális képet alkotni arról, min megy keresztül, kivel és miért pózol, mennyire komolyak a szándékai, mennyire mélyek az érzései. A kérdéseink akkor is megválaszolatlanok maradnak, ha napjában többször nézegetjük, éppen kivel és merre jár a volt párunk. A képzelet nem adhat egzakt válaszokat.

A közösségi média helyett keressük azoknak az embereknek a társaságát, akik biztatnak és szeretnek minket Forrás: Shutterstock

Mivel a közösségi médiát úgy alkották meg, hogy függőséget okozzon, nem egyszerű lekattanni róla. Hozzávetőlegesen három hét viszont elegendő ahhoz, hogy változtassunk egy szokáson, régi beidegződésen. Erre az időre próbáljuk meg teljesen távol tartani magunkat az online közösségektől! Keressük inkább azoknak az embereknek a társaságát, akik biztatnak és szeretnek minket, és akikkel elviselhetőbb lesz a fájdalom és könnyebben nyithatunk új fejezetet az életünkben.

Az etikus nem monogám párkapcsolatok formái (18+)http://www.life.hu/csalad/20190502-az-etikus-nem-monogam-parkapcsolatok-formai.htmlA monogámia – hiába része a saját társadalmi normánknak – csupán egyike a sokféle kapcsolatrendszernek. A nyugati és keresztény kultúrákban a monogám párkapcsolatra vagyunk berendezkedve, ehhez igazítottuk a jogrendszerünket is, mégis rengeteg ember érzi egyfajta börtönnek. A nyitott kapcsolatoktól kezdve, a poliamor életstílusig számtalan módon kapcsolódhatnak egymáshoz az emberek a szó intimebb és behatóbb értelmében. Tegyünk rendet a fejekben! CsaládA hosszú távon is jól működő párkapcsolat 20 ismérvehttp://www.life.hu/csalad/20190401-a-hosszutavu-parkapcsolat-20-ismerve.htmlEgy kiegyensúlyozott és hosszú távon tervezhető párkapcsolathoz nem csupán szerelem kell. Bizony sok egyéb más (közös) dolgok is fontossá válnak, amelyek alapot, bizalmat és megbecsülést nyújtanak. Ezeket gyűjtöttük egy csokorba. CsaládOrigoA Trónok harcából megismert párkapcsolatok tanulságai http://www.life.hu/csalad/20190303-a-tronok-harca-sorozatbol-megismert-parkapcsolatok-tanulsagai.htmlHamarosan érkezik a Trónok harca-sorozat utolsó évada, most azonban nem a történetvezetésre szeretnék kitérni. Bár az egész fikció, mégis érezhetünk párhuzamot „valós” emberek életével. Érdekes és sokrétű szereplői ugyanis remek példákat nyújtanak építő és mérgező párkapcsolatokra. CsaládOrigoA poliamoria, azaz a többszerelműség, mint valós párkapcsolati formahttp://www.life.hu/csalad/20180213-a-poliamoria-azaz-a-tobbszerelmu-parkapcsolati-forma-interju.htmlA poliamoriáról, azzal, hogy egy ember egyszerre több másikba is lehet szerelmes egy korábbi cikkünkben már beszélgettünk Szurovecz Kitti írónővel, aki könyvet írt erről a fajta etikus nonmonogám világról. Most egy poliamor kapcsolatban élő hölggyel beszélgettünk, akinek jelenleg két férfi van az életében, valamint megkérdeztünk két szakértőt is a témában. Család--Influenszer vagyok, kövessetek!http://www.life.hu/csalad/20190426-influenszer-influencer-vagyok-kovessetek.htmlPár éve hazánkban még teljesen ismeretlen volt ez a fogalom, ma azonban már minden negyedik tini szívesen lenne influenszer, 61 százalékuk pedig legalább egyet követ is – derül ki a Be Social fiatalok körében végzett felméréséből. A Z generáció tagjait kivéve azonban sokak esetben még mindig némi homály fedi, hogy miként is értelmezhető ez a „szakma". CsaládOrigoRácsok mögött születtek – Ártatlan gyermekek, akik börtönben nevelkednekhttp://www.life.hu/csalad/20190405-racsok-mogott-szulettek-artatlan-gyermekek-akik-bortonben-nevelkednek.htmlÁrtatlannak születtek, mégis életük első évét rácsos ablakok és fegyőrök között töltik. Ők azok a gyermekek, akik édesanyjuk „jogán” börtönben nevelkednek. Ez a jelenség itthon sem ismeretlen, évente körülbelül húsz újszülött jön világra a rideg börtön falain belül. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.