Hat ikergyermeknek adott életet az édesanya 9 perc alatt

Forrás: Women’s Hospital of Texas -
anyaság ikrek Texas szülés család rekord ikerterhesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Általában éveket kell várnia egy családnak, hogy hat gyermekük szülessen, ám a Texasban élő édesanyának, Thelma Chiakának ehhez  mindössze kilenc percre volt szüksége. Ennyi idő alatt szülte meg ugyanis hat gyermekét. 

Thelma Chiaka a Women's Hospital of Texas nevű intézményben szülte meg ikreit. Az édesanya két fiú ikerpárt és egy lány ikerpárt hozott a világra mindössze 9 perc alatt. A szülés hajnali 4 óra 50 perctől 4 óra 59 percig tartott – írja a Metro.

Az édesanya és a gyerekek állapota is stabil Forrás: Women’s Hospital of Texas

Már ez is rekordnak számít, de ilyen ikerterhességre mindössze egy a 4,7 milliárdhoz volt az esély. A cikk szerint az édesanya és a gyerekek is jól vannak, mindenki állapota stabil, bár a kicsik egyelőre még a csecsemőintenzíven vannak.

A fiúknak még nincs neve, a lányok a Zina és a Zuriel nevet kapták. A kórház egy fényképet is mutatott az édesanyáról, melyen látszik, hogy nagyon boldog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.