Édesapja haláláról beszélt ByeAlex

Forrás: RTL Klub -
ByeAlex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Négy évvel ezelőtt veszítette el édesapját ByeAlex. A zenész most elmondta, mit érzett akkor: úgy véli, bár jó viszonyban voltak, lelkileg annyira más síkon mozogtak, hogy talán ezért nem élte meg fájó tragédiaként a halálát. 

"Jó kapcsolatban voltunk, tiszteltem, de apukám nem volt egy ilyen szuperhős apa, mint amit a filmekben látunk. Ő egy dolgos, kötelességtudó fickó volt két gyerekkel, feleséggel, de érzelmeket nem igazán közvetített felénk. Kemény ember volt, és engem is arra nevelt, hogy az legyek. Az én szeretetnyelvem viszont másmilyen" - mondta el a Borsnak Alex.

Forrás: RTL Klub

"Biztos sokaknak meghökkentő lesz, de engem nem viselt meg, nem tört össze apukám halála. Egyszerűen tudomásul vettem, amikor telefonon közölték velem, hogy elment. Haragudtam rá, mert a láncdohányzásnak és a negatív életszemléletének köszönhette, hogy ide jutott ötvenhárom évesen. Nem sajnálkoztam egy percig sem, csak azt éreztem, hogy anyukám fájdalmát kell oldanom valahogy" - tette hozzá.

Így imádja "flegma, bunkó, buflák" kutyáját Tóth Verahttp://www.life.hu/csalad/20190317-igy-imadja-flegma-bunko-buflak-kutyajat-toth-vera-enekesno.htmlÖt éve van Tóth Veránál az egyik kutyája, az énekesnő pedig ennek alkalmából tette közzé nagyon aranyos posztját. CsaládOrigoNem vállal gyereket Oláh Ibolyahttp://www.life.hu/csalad/20190317-nem-vallal-gyereket-olah-ibolya-enekesno.htmlAz énekesnőben már egy ideje megfogalmazódott, hogy nem szeretne gyermeket vállalni, de először beszélt arról, hogy mi az oka komoly döntésének. CsaládFotó: Polyák Attila - OrigoIlyen hatással van Ördög Nóra gyerekeire a hírnévhttp://www.life.hu/csalad/20190316-ilyen-hatassal-van-ordog-nora-gyerekeikre-a-hirnev-vallomas.htmlA TV2 műsorvezetője, Ördög Nóra elmondta, időnként nagy kihívás megtalálni számára az egyensúlyt a család és a munka között, és ha az utóbbi kerül előtérbe, lelkiismeret-furdalás gyötri. Arról is beszélt, milyen hatással van Micire és Vencelre a hírnév. CsaládOrigoMegszületett Tücsi kislánya: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20190316-megszuletett-tucsi-kislanya.htmlMegszületett Tücsi, azaz Aryee Claudia Dedei első gyermeke, a kislány érkezéséről a fiatal modell számolt be a rajongóknak.Család--Idén érkezett volna Andy Vajna és Vajna Tímea gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20190313-iden-2019-erkezett-volna-andy-vajna-es-vajna-timea-gyermeke.htmlAndy Vajna budapesti temetése után Tímea visszautazott Los Angelesbe. A kormánybiztost ott is végső nyugalomra helyezték, Timi pedig nyárig kint marad, hogy megszerezze az állampolgárságot. CsaládOrigoÍgy teltek Rubint Réka édesapjának utolsó órái: szívszorító sorokhttp://www.life.hu/csalad/20190217-igy-teltek-rubint-reka-edesapjanak-utolso-orai.htmlAhogyan megírtuk, pénteken, hosszú betegeskedés után elhunyt Rubint Réka imádott édesapja. Réka egy Facebook-posztban elmondta, hogyan búcsúztak egymástól, és hogy a férfi mit kért Norbitól. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.