Azok a nagyszülők, akik rendszeresen vigyáznak az unokáikra, tovább élnek

Forrás: Shutterstock -
bébiszitter nagyszülő unoka család hosszabb élet gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egészen nyugodtan kérd fel a szüleidet időszakos bébiszitterszerepre, hiszen ennek köszönhetően hosszabb életet élhetnek. A nagyszülők – főként azok, akik már nyugdíjaséveiket töltik – hajlamosak szinte szó szerint belebetegedni a „felesleges vagyok" érzésbe. 

Ha egészségi állapotuk engedi, érdemes minél több időt tölteniük unokáikkal, vigyázni rájuk, gondoskodni róluk. Ezzel egyrészt a család hasznos tagjának fogják érezni magukat, másrészt az az életerő, szeretet és öröm, ami a kicsikből sugárzik, átragad rájuk is.

Az életerő, szeretet és öröm, ami a kicsikből sugárzik, átragad a nagyszülőkre is Forrás: Shutterstock

Egy vizsgálat során a kutatók nyomon követték több mint 500, 70 éves és annál idősebb ember egészségét, akik részt vettek a berlini öregedési tanulmányban.

A résztvevőket 1990 és 2009 között kétévente tesztelték. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknak az időseknek az 50 százaléka, akik rendszeresen vigyáztak az unokáikra, még éltek 10 évvel az első interjú után is. Ezzel szemben azoknak az 50 százaléka, akik semmilyen módon sem vettek részt az unokák gondozásában, a vizsgálat első találkozásától számított 5 éven belül elhunytak.

A nagyszülő-bébiszitter szerep az unokák fejlődésére is pozitív hatással van Forrás: Shutterstock

A nagyszülő-bébiszitter szerep – a magabiztosság, kényeztetés, türelem és bölcsesség négyesével – az unokák fejlődésére is pozitív hatással van. Az ilyen gyermekek esetén jóval kisebb eséllyel alakul ki érzelmi és viselkedésbeli probléma.

Úgy tűnik, ez mind a nagyszülők, mind az unokák számára előnyös, így fontos lenne minél több időt együtt tölteniük.

Ismerd meg a világ 8 legbefolyásosabb családjáthttp://www.life.hu/csalad/20181203-ismerd-meg-a-vilag-8-legbefolyasosabb-csaladjat-rothschild-rockefeller.htmlNem lehet tagadni, hogy vannak olyanok, akiknek a világ politikai, gazdasági és pénzügyi szektoraiban meghatározó szerepük van. A legtöbb ilyen ember pedig egy-egy meghatározó család, dinasztia tagja. Most őket mutatjuk be. Velük kapcsolatban rengeteg összeesküvés-elmélet kering, de mi az aktuális helyzetükkel és a befolyásuk megalapozásával fogunk foglalkozni. CsaládOrigoApára is szüksége van a családnak! - Interjú http://www.life.hu/csalad/20180920-apara-is-szuksege-van-a-csaladnak-interju-leder-laszloval-az-apa-akademia-alapitojaval.htmlGyakran még manapság is az a nézet uralja a családok mindennapjait, amely szerint az apa pénzt keres, az anya meg szervezi a családi életet és viszi a hátán a háztartást. Ez a tradicionális felfogás viszont mind a férfiakat, mind a nőket kényelmetlen, strapás szerepekbe kényszeríti. Mindkét nem, sőt az egész család élete kiegyensúlyozottabb lenne, ha az apák több időt tölthetnének gyermekeikkel. Ez azonban nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Léder László pszichológus, tréner, tanácsadó, az Apa Akadémia alapítója a modern kor apáinak nehézségeiről és lehetséges megoldásokról mesélt nekem. CsaládOrigoÍgy élnek a világ legtehetősebb családjai: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180623-igy-elnek-a-vilag-tehetosebb-gazdag-csaladjai-svedorszag-ukrajna-kina.htmlA „gazdag és tehetős” jelzők épp olyan relatívak, mint a jövedelem mértéke. A következőkben 5 gazdag családot mutatunk be: bepillanthatsz az otthonukba, a terveikbe. Nem biztos, hogy minddel szívesen cserélnél. CsaládOrigoIsmerd fel a családi sorozatokat egyetlen képkockából! KVÍZhttp://www.life.hu/csalad/20180803-felismered-az-amerikai-csaladi-sorozatokat-egyetlen-kepkockabol-kviz.htmlA családi élet kusza mivolta számos forgatókönyvírót megihletett már. Épp ezért rengeteg vígjáték és drámai sorozat közül tudunk választani a témában, melyek közül korábban már összegyűjtöttük az 5 legjobbat. Ha Te is szereted a családi sorozatokat, akkor ezt a kvízt ne hagyd ki! CsaládOrigoTúlzott intimitás a családban; a gyermek pszichés fejlődésének zavarát okozhatjahttp://www.life.hu/csalad/20170522-tulzott-intimitas-a-csaladban-a-gyermek-psziches-fejlodesenek-zavara.htmlEgy felnőtt a túlzott intimitást képes hárítani, adott számára a lehetőség, hogy kilépjen belőle, ha már nem érzi magát komfortosan, de egy kisgyermek, pláne a szüleivel szemben, még közel sem olyan érdekérvényesítő. Így szépen, apránként sérülhet az önbizalma, az autonómiája, a társas közegekben nem elfogadható magatartásformákat vehet fel. Stresszessé, depresszióssá, szorongóvá válhat, később pedig, akár a normál intim kapcsolatok – mint például az ölelés – is gondot okozhatnak neki, de az se ritka, hogy épp az ellenkezője történik; túl bizalmaskodóvá válik. CsaládThinkstockAz 5 legjobb családokról szóló sorozat, amelyet csak imádni lehethttp://www.life.hu/csalad/20170520-az-5-legjobb-csaladokrol-szolo-sorozat.htmlA legjobb női sorozatokról korábban már írtunk, most a családokról szólók kerülnek terítékre. Érdemes már az elején leszögezni, hogy nem feltétlenül azok kerültek fel a toplistánkra, amelyek kizárólag a vígjáték kategóriájába sorolandók. Természetesen pluszpont jár azokért a jelenetekért, melyeken valóban jóízűen lehet nevetni, és túlmutatnak az átlagos, számos helyen elsütött poénokon. Ne feledd el, hogy a legjobb öröm a káröröm, egy fiktív család kinevetése pedig kicsit sem kell, hogy zavarba ejtsen minket. Ám egy családról szóló sorozat annyi mindent rejthet magában – segíthet a gyereknevelésben, remek példákkal mutathatja be egy család működését, könnyeket csalhat a szemünkbe, vagy csak épp ráébreszthet minket arra, hogy mennyire remekül is működik a mi családi egységünk. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.