Fekete pedagógia: ami egy életre megnyomorít

Forrás: Shutterstock -
iskola tanár mérgező pedagógia fekete pedagógia gyerek pedagógus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyerekek közötti iskolai bántalmazásokról, a bullyingról viszonylag gyakran ejtünk szót. Arról azonban ritkábban beszélünk, milyen mértékben járulnak hozzá egy diák személyiségének rombolásához az iskola dolgozói, tanárai. A fekete pedagógia elnevezés a nevelő-oktató munka során átélt negatív élményeket foglalja magában, amelyek egy életre szóló sebet ejtenek a tanuló önbecsülésén, önbizalmán.

A fekete pedagógia szakkifejezés 1977-ben született, amikor megjelent Katharina Rutschky, német szociológus azonos című kötete. Angol nyelvű területeken inkább a mérgező pedagógia elnevezés használatos. A kifejezés tehát viszonylag új, valójában viszont egy olyan jelenségről van szó, amely több évezrede kíséri az oktatást-nevelést. Horatius beszámolói szerint például már az időszámítás előtti első században jelen volt a testi fenyítés az iskolákban. Századokkal később, a poroszos iskolarendszerben sem igazán töprengtek azon a pedagógusok, mely tettük vagy mondatuk okozott hosszú távú lelki sérüléseket tanítványaiknak. Néhány évtizeddel korábban még Magyarországon is általánosan elfogadott volt a körmös, a tockos, a meglegyintés. Németországban például csak 2000-ben tiltották meg törvényileg, hogy a nevelés során erőszakot alkalmazzanak.

A tanárokra jellemző agresszióformák mára megváltoztak, a fizikai erőszak helyét a verbális bántalmazás vette át.

Attól viszont, hogy ezek a jelenségek más alakot öltenek, még mindig jelen vannak a hazai és a nemzetközi iskolai életben.

A tanárokra jellemző agresszióformák mára megváltoztak, a fizikai erőszak helyét a verbális bántalmazás vette át Forrás: Shutterstock

A fekete pedagógiában különböző kategóriákat különíthetünk el. Ilyen lehet többek között a személyiség becsmérlése, a megalázás, a verbális és a fizikai agresszió, a lelki terror vagy az indokolatlan gyanúsítás. A kevésbé észrevehető erőszakmechanizmusok – mint amilyen például a figyelmen kívül hagyás, a fenyegetés, a hatalmi hierarchiák hangsúlyozása, a kivételezések, a tanári következetlenség, a beskatulyázás – hasonló, sőt olykor súlyosabb következményekkel járhatnak, mint a fizikai agresszió.

Milyen jelei vannak?

Amikor valaki erőszakot érzékel, kiszolgáltatottnak, tehetetlennek, védtelennek érzi magát, mind olyan érzések, amelyekkel még felnőttként is nehezen tudunk megbirkózni. Hát még gyerekként! A fekete pedagógia rövid távon érezhető hatása lehet a megbántottság, a sírás, a „nem akarok óvodába/ iskolába menni” érzése, a düh, bizonyos mondatok, kifejezések iránti érzékenység, továbbá a diákok befelé fordulóbbakká válhatnak, megromolhat tanárukkal a kapcsolatuk, csökkenhet a tantárgy és egyáltalán, az iskola és a tanulás iránti motivációjuk. A sérelmet talán egy életen át hurcolja az érintett. A fekete pedagógia további jellemzője, hogy a tanulók sokszor elhallgatják mások elől az átélt negatív élményeket, mert szégyellik ezeket és úgy érzik, az ő hibájuk, ami történt velük. A kellemetlen, kínos élményt az teszi még gyötrőbbé, hogy általában a társak előtt zajlik, ez pedig fokozza a megalázottság érzését.

Alice Miller pszichológus arra a megállapításra jutott, hogy az ilyen jellegű érzelmi sérülések növelik annak rizikóját, hogy valaki maga is ártani fog másoknak.

A fekete pedagógia által elszenvedett sérelmet talán egy életen át hurcolja az érintett, de maga az áldozat is válhat bántalmazóvá Forrás: Shutterstock

Kissé talán szélsőséges példa, de Miller For Your Own Good című könyvében kifejti, hogy Hitler torz személyisége azzal állhat összefüggésben, hogy az iskolában tanárai a fekete pedagógia eszközeivel éltek. Rémisztő megállapítás.

A nevelés elengedhetetlen velejárója a mintaadás. De vajon milyen példát mutat az a pedagógus, aki erőszakot alkalmazva akar tekintélyt kivívni magának? Bár a tanárszakos hallgatók vizsgáznak pszichológiai és pedagógia tárgyakból, mégis sokan elfelejtik, hogy ha egy gyerek erőszakos mintákat lát maga körül, felnővén ő maga is nagyobb valószínűséggel mutathat erőszakos viselkedést.

Miért alkalmazzák a pedagógusok még ma is a fekete pedagógia eszközeit?

Leginkább azért, hogy a tanár-diák viszony hatalmi alapjait letegyék, rögzítsék. Egy félelemmel, rettegéssel teli órán valószínűleg a diák nem mer annyi mindent megengedni magának, mint egy oldottabb légkörűn, így a tanár végig azt érezheti, hogy kezében tartja a gyeplőt: ő irányít és az ő elképzelései valósulnak meg, a számára megfelelő tempóban tud haladni a tananyaggal, mert megvan az ehhez szükséges fegyelem. Ez a fajta „rend” viszont csak addig tart, ameddig az autokrata vezető jelen van. A fenyegetés és a büntetés kilátásba helyezése pedig nem alakít ki tartósan jó (munka)légkört.

Ezt várja el az iskola az első osztályos gyerekektől

Egy alsós pedagógust arról kérdeztük, hogy az iskola mit vár el egy 6 évestől, valamint hogyan segít neki abban, hogy felszabadultan tudjon a falain belül tanulni. No meg persze az órák gyakorlati részéről is megtudhatsz érdekes információkat. Olvasd tovább!

Természetesen a laissez-faire, vagy más néven a liberális vezető sem érhet el látványos eredményeket, hiszen túlságosan nagy szabadságot hagy a csoport tagjainak, ő maga pedig nem szívesen vesz részt a csoportot érintő döntésekben. Ez a fajta hozzáállás egy csoportra sem hat építően. A megoldást a demokratikus stílus jelenti, amely objektivitásra törekszik és a vezető a pozíciójával járó felelősség felvállalásával igyekszik megtartani a csoportegyensúlyt.

Mivel a fekete pedagógia mondatai egy életre megnyomoríthatják egy ember lelkét, a tanároknak érdemes lenne tudatosabban odafigyelniük arra, mit és hogyan kommunikálnak az órákon. Hiszen az iskolának olyan helynek kellene lennie, amely nem rombol, hanem épít. Egy kis odafigyeléssel és a nézőpont megváltoztatásával minden pedagógus csodákat érhet el.

4 könyv, amit nem ajánlott gyerek kezébe adni a középiskola végéighttp://www.life.hu/csalad/20190122-4-konyv-amit-olvasson-a-gyerek-kozepiskola-vegeig.htmlAz olvasás hatalmas kincs, melyet már egészen kiskorban érdemes a gyerekekkel megszerettetni. A kis képeskönyvektől így könnyedén eljuthatnak az ifjúsági regényekig, amelyek kitűnő alapot képeznek a komolyabb tartalmú, nehezebben feldolgozható művekhez. Ám akadnak olyan kötetek, amelyeket nem ajánlott egy bizonyos érettség alatt a gyerek kezébe adni. CsaládOrigoNem szabad szemet hunyni a lányokkal szembeni iskolai erőszak feletthttp://www.life.hu/csalad/20181207-lanyok-elleni-eroszak-zaklatas-az-iskolakban.htmlAz iskolai és internetes zaklatásról korábban már írtunk, most a lányok elleni helytelen szexuális viselkedés, erőszak és megszégyenítés témakörét fogjuk körbejárni. Hiszen ez nap mint nap jelen van az iskolák falain belül, épp csak nem tudunk róla. CsaládOrigoEgy középiskolai tanár kitálal diákjai és saját problémáirólhttp://www.life.hu/csalad/20180117-egy-kozepiskolai-tanar-elmondja-diakjai-es-sajat-problemait.htmlHa a gyerek rossz jegyeket visz haza, a szülők egyből a tanárt hibáztatják érte – biztosan nem tanít jól, túl szigorúan osztályoz, kipécézte magának a gyereket... stb. A tanárok megítélése messze sem olyan, amilyennek lennie kellene. Sokan úgy vélik, hogy aranyéletük és rengeteg szabadidejük van, hiszen már délután 1-3 óra között befejeződnek a tanórák és ott van a nyári szünet is. Azonban mint sok mindenben, ebben is téved a közvélemény. Család--Filmbeli tanárok, akikre nagy szükség lenne a mai iskolarendszerben (is)http://www.life.hu/csalad/20170511-filmbeli-tanarok-akikre-szukseg-lenne-a-mai-iskolarendszerben-is.htmlA filmek nem csak szórakozást jelentenek, a bennük felfedezett karakterekért akár még rajongani is képesek vagyunk. Ám, nem csupán a szexi, hősies vagy épp figyelemreméltóan érdekes jellemvonások ragadhatnak minket magukkal. Ott vannak azok az ízig-vérig emberi ábrázolások is, amelyek példaként szolgálhatnak. Adózzunk most a filmkarakterek közül a tanároknak ezzel a toplistával. CsaládAFPTalálj ki a különórák és a korrepetálás labirintusából - Iskola utáni elfoglaltság-kisokoshttp://www.life.hu/csalad/20180830-talalj-ki-a-kulonorak-es-a-korrepetalas-labirintusabol-iskola-utani-elfoglaltsagok.htmlAz iskolán túl is van élet, ahol új barátokat, új embereket lehet megismerni, a tudásról és tapasztalásról már nem is beszélve. Az iskola utáni elfoglaltságnak különböző fajtái vannak: nem mindegy, hogy mikor, milyet és mennyit engedsz/tervezel gyermekednek. Ebben segítünk most. CsaládOrigoA budapesti iskola félrenéz, miközben 8 éves tanulóját kórházba juttatta osztálytársahttp://www.life.hu/csalad/20180601-nem-tesz-semmit-egy-budapesti-iskola-a-zaklatasi-es-bantalmazasi-ugyben.htmlMit tehet a szülő, ha a második osztályos gyermeke fojtogatási nyomokkal a nyakán jön haza az iskolából, ha azt meséli, hogy osztálytársa megfenyegette, megöli őt? Az iskolai megfélemlítés, zaklatás már Magyarországon is komoly problémát jelent. A következőkben egy megdöbbentő esetről fogunk beszámolni, melyben egy budapesti iskola egyetlen hatékony eszközzel sem kíván fellépni, hogy megvédje 8 éves tanulóit. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.