első randi párkapcsolat társkeresés Randevú hiba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem számít, hogy vakrandira mész, esetleg egy rövidebb internetes ismerkedés következő lépcsőfokát léped meg, vagy netán egy véletlen folytán csöppensz egy randevú közepébe, az első benyomást nem lehet semmissé tenni. Ezt pedig könnyű elrontani, amit magyarázkodással sem enyhíthet az ember. Lássuk hát azokat, amelyekkel a legjobban csökkentheted egy második találka esélyét.

1. Kínos csend hegyek

Ha megáll a beszélgetés folyama, és nem jut eszedbe hirtelen semmi, ne ess pánikba. Ha a másik valóban érdekel, az izgatottság könnyen átfordulhat túlzott izgalomba, amitől előfordulhat, hogy leblokkolsz. Ilyenkor azonban sose az időjáráskártyát húzd elő a tarsolyodból, helyette inkább kérdezz valamit a másikról. Ezzel könnyedén tovább tudod gördíteni a beszélgetést, ráadásul megmutatod, hogy valóban rá vagy kíváncsi.

Ha nem jut eszedbe hirtelen semmi, ne ess pánikba, helyette inkább kérdezz valamit a másikról Forrás: Shutterstock

2. Értő figyelem hiánya

Azzal, ha gyakran bambulsz, a telefonodat, az órádat nézed, ha rendre visszakérdezel olyasmire, amit a másik már elmondott, sajnos nagyon rossz benyomást keltesz. Nem biztos, hogy ennek a felé irányuló érdektelenséged az oka. Lehetséges, hogy csak fáradt vagy, netán épp egy nyomasztó magán- vagy munkahelyi probléma jár a fejedben, de ezeket egy randevú alkalmával ki kell zárnod. Ennél még az is jobb, ha inkább lemondod a találkát, és más időpontot beszélsz meg.

3. Ápolatlanság

Nem elég a tökéletes ruha, smink, ha a körmeidről lepattogzott a lakk, koszos a cipőd, a frizurádat csak a hajlakk tapasztja össze, izzadságfolt éktelenkedik a pulóvereden, vagy épp kellemetlen a leheleted. Lehetséges, hogy épp egy húzós hét közepére szervezted a randevút, nem volt elég időd felkészülni, de az alapvető ápoltságból ekkor sem adhatsz alább. Az emberek a külső alapján ítélnek először, és egy kellemetlen megjelenésű partnerrel senki sem tudja magát úgy elengedni, hogy abból automatikusan következzen egy újabb találkozó.

4. Politika

Az első találkán sose politizálj! Ez adott esetben komoly indulatokat is szülhet, sőt egy-egy érvelés heves vitába is átcsaphat. Nem attól lehet valaki megfelelő társ, hogy mindenben egyetértetek, így hagyd, hogy megismerjen, és törekedj te is erre. Ráértek még az esetleges politikai nézetekkel foglalkozni.

A politizálás adott esetben komoly indulatokat is szülhet, sőt egy-egy érvelés heves vitába is átcsaphat Forrás: Shutterstock

5. Anyagi helyzet

A másik pénztárcájában turkálni még a sokadik randevún is illetlenség, nemhogy az elsőn. Ne kérdezz rá arra, hogy mennyit keres, van-e saját lakása, autója, hová szokott nyaralni járni. Természetesen az is kellemetlenül érintheti a partneredet, ha te beszélsz ezekről. Nem attól leszel szimpatikus, hogy milyen vastag a tárcád, már ha egy valódi kapcsolat a célod.

6. Önfényezés

Egy kétoldalú kommunikációba nem fér bele, hogy csak az egyik fél legyen terítéken. Ne ess abba a hibába, hogy folyton csak magadról beszélsz, és ne csak kérdésekkel reagálj. Az első randevú célja, hogy megismerjétek egymást, tehát a beszélgetésnek egyenlő arányban kell rólad és róla is szólnia.

7. Túlzott intimitás

Az út, ami a randevúig vezetett, ebben az esetben mellékes. Egyszerűen zavaró, ha már az első pár percben a kezét, vállát, térdét kezded el fogdosni, szorosan mellé ülsz, a pusziból csókra fordulsz. Ha te nyitott is lennél az effajta korai intimitásra, várd meg, amíg a másik megadja rá a megfelelő jeleket.

Azok a mocskos anyagiak – Ki fizessen az első randevún?http://www.life.hu/csalad/20161129-ki-fizessen-az-elso-randevun-szopper-zsofia-penzugyi-sz.htmlSokakban még él az a berögződés, miszerint az első randevúk alkalmából minden esetben a férfinak kell fizetnie a cehhet. De vajon megállja még a helyét ez a tradíció a 21. században is? A Life.hu pénzügyi szakértője, Szopper Zsófia az alábbi írásában megpróbál kicsit rendet tenni a fejekben. CsaládThinkstock19 éves fiúhoz ment hozzá a 38 éves nő, aki teherbe esett az első randijukonhttp://www.life.hu/csalad/20150924-19-eves-fiuhoz-ment-hozza-a-38-eves-no-aki-teherbe-esett-az-elso-randin.htmlA 38 éves brit nő, Angharad Lovering az első randin lett terhes a 19 éves jamaicai fiútól, Lorric Bullocktól. Az esküvőt azonban nem csak emiatt akarták, hanem azért, mert nagyon szerelmesek. Család--Ne hagyd veszni a párkapcsolatod, próbáld ki a párterápiát! - Interjúhttp://www.life.hu/csalad/20180917-ne-hagyd-veszni-a-parkapcsolatod-hazassagod-probald-ki-a-parterapiat.htmlHa egy párkapcsolat megfeneklik, érdemes a jó szándékú rokonok és barátok mellett egy párterapeuta előtt is felfednünk sérelmeinket, kétségeinket, szorongásainkat. A párterápia gyakorlati oldaláról Geist Klára szakpszichológust, család- és szexuálterapeutát, a Magyar Pszichológiai Társaság, a Magyar Családterápiás Egyesület, valamint a Szexológiai Tudományos Társaság tagját kérdeztem. CsaládOrigoA poliamoria, azaz a többszerelműség, mint valós párkapcsolati forma - Interjúhttp://www.life.hu/csalad/20180213-a-poliamoria-azaz-a-tobbszerelmu-parkapcsolati-forma-interju.htmlA poliamoriáról, azzal, hogy egy ember egyszerre több másikba is lehet szerelmes egy korábbi cikkünkben már beszélgettünk Szurovecz Kitti írónővel, aki könyvet írt erről a fajta etikus nonmonogám világról. Most egy poliamor kapcsolatban élő hölggyel beszélgettünk, akinek jelenleg két férfi van az életében, valamint megkérdeztünk két szakértőt is a témában. Család--Párkapcsolati konfliktusok, fókuszban az Y generáció! – Tari Annamária előadásahttp://www.life.hu/csalad/20170530-parkapcsolati-konfliktusok-fokuszban-az-y-generacio-tari-annamaria-eloadasa.htmlFelgyorsult a világ, minden azonnal kell, több és gyakoribb ingerek érnek minket, a fogyasztói társadalom elhozta a dobd el, vegyél újat/cseréld le hozzáállást, az online tér pedig látszólag lehetőségek egész sorát rejti, de igazából leszakítja rólunk az emberségünk legfontosabb alapköveit. Tari Annamária előadása nyomán járjuk körbe a 21. századi párkapcsolatokban fellelhető konfliktusok okait – az Y generációra kiélezve. Család--6 ok, amiért az introvertáltak sikeresebbek a társkeresésben!http://www.life.hu/csalad/20170624-6-ok-amiert-az-introvertaltak-sikeresebbek-a-tarskeresesben.htmlÚgy tűnhet, hogy az extroveltáltaknak van nagyobb esélyük az első randevún, de a következőkből kiderül, hogy ez bizony közel sem így van. Bár ez előbbiek beszédesebbek, magabiztosabbnak tűnhetnek, de az értő figyelmet, egy valóban gondolkodásra serkentő beszélgetést, no meg persze a titokzatosságot gyakran vonzóbbnak tartjuk. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.