Sztárok, akik egy filmforgatáson ismerték meg a nagy Őt

Forrás: Getty Images/Mike Coppola -
színésznő házasság színész Natalie Portman sztárok szerelem munka Ryan Reynolds
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok munkakapcsolat mélyül el: a románc szerelemmé alakul, majd házassággal végződik. Nincsenek ezzel másként a színészek sem, ahol szinte adja magát, hogy a meglévő kémia végezze a dolgát. A következőkben olyan színészeket hoztunk, akik számára egy film hozta el a nagy Őt.

Daniel Craig és Rachel Weisz

A két színész régóta ismerte egymást, de a 2011-es Álmok otthona forgatásán szerettek egymásba, majd fél évvel később az esküvőre is sor került. Magánéletüket erősen óvják, de időnként megosztanak némi információt arról, hogy miként élnek. Ilyen például az, hogy otthon sosem beszélnek munkáról.

Daniel Craig és Rachel Weisz a 2011-es Álmok otthona forgatásán szerettek egymásba Forrás: Getty Images/FilmMagic/Juan Naharro Gimenez

Claire Danes és Hugh Dancy

A 2007-es Este című film forgatásán talált egymásra a két színész, majd 2009-ben hivatalosan is összekötötték az életüket.

Claire Danes és Hugh Dancy 2009-ben házasodtak össze Forrás: Getty Images/Christopher Polk

Anna Paquin és Stephen Moyer

A True Blood sorozatban egy szenvedélyes, ám igen természetfeletti szerelmi szál középpontjában áll Bill, a vámpír és Sookie, a kisvárosi pincérlány. A karaktereket megformáló színészek között az életben is igen szoros kapcsolat köttetett, 2010-ben összeházasodtak.

Anna Paquin és Stephen Moyer a True Blood sorozatban ismerkedtek össze Forrás: Getty Images/Michael Buckner

Sztárházasságok – A nagy korkülönbség nem akadályozta meg a hosszan tartó boldogságot

A nagy korkülönbség nem jelent akadályt, ha a szerelem szele megérinti az embert. Sokan a párok környezetében az ilyen kapcsolatoknak nem adnak sok időt, de a most következő hírességek erre erősen rácáfolnak. Van, aki már 30 éve él ugyanazzal az emberrel. Olvasd tovább!

Blake Lively és Ryan Reynolds

Ryan és Blake 2010-ben találkoztak A zöld lámpás forgatásán, de hiába izzott köztük a levegő, csak egy évvel később kezdtek el randevúzni. 2012-ben összeházasodtak.

Blake Lively és Ryan Reynolds 2010-ben találkoztak A zöld lámpás forgatásán Forrás: Getty Images/Mike Coppola

Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr.

A két színész 1997-ben, a Tudom, hogy mit tettél tavaly nyáron forgatásán találkozott egymással, ahol már érezni lehetett a köztük lévő vonzalmat. Randevúzni azonban csak később kezdtek, kapcsolatuk pedig annyira komolynak bizonyult, hogy 2002-ben oltár elé álltak.

Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. 2002-ben álltak oltár elé Forrás: Getty Images/WireImage/Kmazur

Rose Leslie és Kit Harington

A Trónok harca sorozatból jól ismert Jon Snow és Ygritte szerelmi szálának egy tragédia vetett véget, ám az életben a két színész története egy igazi tündérmesébe illő folytatással bír. Hosszú ideig titkolták kapcsolatukat, majd egy tavalyi eljegyzést követően idén egy gyönyörű esküvő keretében össze is házasodtak.

Rose Leslie és Kit Harington hosszú ideig titkolták kapcsolatukat Forrás: Getty Images/Jeff Spicer

Natalie Portman és Benjamin Millepied

A színésznő a Fekete hattyú forgatásán ismerkedett meg Benjamin Millepied balett-táncossal – és későbbi balettigazgatóval –, aki mint koreográfus segítette a stáb munkáját. A pár 2012-ben házasodott össze.

Natalie Portman és Benjamin Millepied a Fekete hattyú forgatásán ismerkedtek meg Forrás: Getty Images/FilmMagic/Laurent Viteur
Sztárok, akik agyzsibbasztóan furcsa neveket adtak gyermekeiknekhttp://www.life.hu/csalad/20180924-sztarok-akik-furcsa-ciki-neveket-adtak-gyermekeiknek.htmlEgy gyermek természetes módon szülei számára a világ legkülönlegesebb kis teremtménye. Ám akadnak olyanok, akik ezt a kisded nevével is szeretik kinyilatkoztatni. Furcsa neveket itthon is találni bőven, de mi most a külföldi sztárok, celebek döbbenetes névadásai közül szemezgettünk. CsaládOrigoMagyar sztárok, akik fiatalabb férfi mellett találták meg a boldogságot http://www.life.hu/csalad/20180912-magyar-sztarok-nok-akik-fiatalabb-ferfi-mellett-talaltak-meg-a-boldogsago.htmlA társadalom valamiért jobban elfogadja, ha egy pár fiatalabb tagja hölgy. Ám ez nem jelenti azt, hogy az idősebb nő fiatalabb férfi kapcsolatból kevesebb lenne. Több magyar ismert ember is kiváló példát mutat arra, hogy hosszú és boldog szerelem szövődhet, akár 18 év korkülönbség mellett is. CsaládOrigoMagyar sztárok, akiknél a gyermekáldás nem várt tragédiává változotthttp://www.life.hu/csalad/20180524-magyar-sztarok-akiknel-a-gyermekaldas-varandossag-nem-vart-tragediava-valtozott.htmlA várandósság időszaka és egy baba születése csodálatos dolog. Sajnos azonban vannak esetek, amikor egy betegség a család boldogságának útjába áll. Ez alól az ismert emberek sem kivételek. Család--Sztárok, akik elhagyták várandós barátnőjüket, feleségükethttp://www.life.hu/csalad/20170724-sztarok-akik-elhagytak-varandos-terhes-baratnojuket-feleseguket.htmlNincs annál kétségbeejtőbb helyzet, mint amikor valakit várandósan hagynak el – az ilyen fajta botrányoktól pedig a sztárvilág sem mentes. Megcsalás, az apaság letagadása, a várandósság miatti szakítás... elsőre biztosan azt gondolod, hogy ilyet csak érzéketlen ember képes tenni, de ennél a dolog azért sokkal árnyaltabb. Összegyűjtöttünk 5 sztárapukát, akik nem viselkedtek épp példásan várandós exeikkel és gyermekeikkel. Sőt a listára felkerül még egy színésznő is, akit milliomos kedvese dobott ki, miután a terhesség ténye kiderült. CsaládOrigoÍgy mentheted meg a házasságodat; nézzetek együtt filmet!http://www.life.hu/csalad/20180522-mentsd-meg-a-hazassagodat-filmekkel-parterapia-krizis.htmlA filmek nem csupán könnyed szórakozást ígérhetnek, általuk számos fontos kérdés feltehető és megválaszolható, akár a saját házasságodon belül is. Nem minden romantikus vígjáték csöpög a nyáltól, hogy a lényeg kivehetetlen legyen, és nem minden dráma közben érzel gyomorgörcsöt 120 percen át. Házi párterápia otthon, a tévé előtt ülve. CsaládOrigoA házasság krízispontjai, amikor a legnagyobb az esély a válásrahttp://www.life.hu/csalad/20171003-a-hazassag-krizispontok-amikor-a-legnagyobb-az-esely-a-valasra-szerelem.htmlA kiváló és hosszan tartó házasság alapja nem a szerelem. Az esküvő után, a heves érzelmek idővel lecsillapodnak, és felmerülnek olyan élethelyzetek, olyan krízispontok, melyeken csak együttes erővel lehet túljutni. Nem csak a házasság 7. éve meghatározó, több mérföldkő is felbukkan az évek alatt, mind különböző problémákkal. Ezeket vesszük sorra. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.