Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari egy év után sem tudott elválni

Forrás: dancsannamari.com/Facebook/KerényiMiklósMáté -
Kerényi Miklós Máté Dancs Annamari házasság válás család gyermek gyermekelhelyezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Másfél éve költözött külön Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté. Ám úgy tűnik, elválni még mindig nem tudtak, akár évekig is elhúzódhat az eljárás. 

Még mindig nem ért véget Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté házasságának bontópere. A színészházaspár másfél éve költözött külön. Kisfiuk, Ádám akkor volt 4 hónapos.

A Story magazin úgy tudja, hogy akár évekig is elhúzódhat az eljárás. Mint írták: nem a vagyonmegosztással van probléma, hiszen amíg együtt éltek, házat béreltek Budapesten, nyaralót és telket sem vásároltak soha.

Dancs és Kerényi is rajongásig szeretik kisfiukat. A lap bennfentesek információira hivatkozva azt írja, hogy súlyosak köztük a nézetkülönbségek az elhelyezést illetően, így akár évekig is elhúzódhat a per. Azt szeretnék, hogy gyermeküknek a legjobb legyen, ám erre még nem találták meg a megoldást.

Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté válása még mindig nem zajlott le Forrás: dancsannamari.com/Facebook/KerényiMiklósMáté
Nagymamája után Annának nevezi el születendő kislányát a Viszkishttp://www.life.hu/csalad/20181115-nagymamaja-utan-annanak-nevezi-el-szuletendo-kislanyat-a-viszkis.htmlAmbrus Attila elárulta, párjával, Rékával kislányt várnak, akit a nagymamájáról fognak elnevezni. Család--Évek óta nem találkozott tinédzser fiával Brian Austin Greenhttp://www.life.hu/csalad/20181114-evek-ota-nem-talalkozott-tinedzser-fiaval-brian-austin-green.htmlÉvek óta nem találkozott korábbi kapcsolatából született tinédzser fiával Megan Fox férje, Brian Austin Green. Család--Dühkitörésektől szenved egy autista kisfiú, az édesanyja már nem bírjahttp://www.life.hu/csalad/20181114-duhkitoresektol-szenved-az-autista-kisfiu-edesanyja-mar-nem-birja.htmlAutista kisfiát neveli egy Suffolkban élő édeanya, Kate, aki úgy érzi, nem kap elég segítséget és támogatást. A fia gyakran agresszív, dühkitörései vannak, rendkívül nehezek a mindennapjai. Család--Családi alkoholizmus: a kollektív önámítás és önbecsapás betegségehttp://www.life.hu/csalad/20181112-csaladi-alkoholizmus-es-fuggoseg-a-kollektiv-onamitas-es-onbecsapas-betegsege.htmlElőfordul, hogy valamelyik szülőd iszik, ivott? Úgy érzed, gyerekkorod kitörölhetetlen hatással van mai életedre? Konfliktus esetén valami megfájdul belül, és gyerekként reagálsz? Félsz, hogy te is hajlamos vagy az alkoholizmusra? Fogadjátok szeretettel Bea, egy alkoholista családban felnőtt fiatal nő történetét, Csernák Krisztina egészségszakpszichológus-jelölt szakmai megjegyzéseivel kiegészítve. CsaládOrigoKároly herceg szerdán ünnepli 70. születésnapját - csodás családi fotókat mutattakhttp://www.life.hu/csalad/20181114-karoly-herceg-szerdan-unnepli-70-szuletesnapjat-csodas-csaladi-fotokat-mutattak.htmlA brit trónörökös, Károly herceg szerdán ünnepli 70. születésnapját. Ebből az alkalomból a palota szívmelengető videót készített a herceg régi és új fotóiból. Ha kíváncsi vagy, hogy nézett ki édesanyja, II. Erzsébet királynő közel 70 évvel ezelőtt, akkor ne hagyd ki! CsaládAFPMajkáék családja ünnepel: fiuk 7 éves letthttp://www.life.hu/csalad/20181113-majkaek-csaladja-unnepel-fiuk-7-eves-lett.htmlMegható családi képeket osztott meg Majoros Péter, azaz Majka és felesége, Majoros Hajnalka. Kisfiuk, Marián 7 éves lett. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.