várandós fotózás Alien Xenomorph terhes kismama fotózás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Todd és Nicole úgy döntött, a hideg ellenére elkészítik életük egyik legmeghatóbb fotósorozatát, méghozzá egy sütőtökföldön. A két szerelmes képeit nézegetve először megrémülhet az ember, de tovább görgetve hatalmas meglepetésben lesz része – főként, ha az Alienfilmek nagy rajongója.

Ha még nem sejtesz semmit, akkor mielőtt elolvasnád a most következő bekezdést, nézd meg galériánkat.

Tehát adott egy pár, akik rajonganak a halloweenért, minden évben maguk készítik a jelmezeiket, és próbálnak a lehető legkreatívabbak lenni. Idén úgy döntöttek, a közös szenvedélyüket belecsempészik életük legfontosabb időszakába is.

A nyolc és fél hónapos Nicole és kedvese, Todd Cameron először csupán egy kismamafotózást szeretett volna, a hagyományostól némiképp eltérő módon. A leendő apa ehhez épp egy garázsvásáron keresgélt, amikor rábukkant egy bébi Xenomorphra. Az ötlet már ott elkezdett érlelődni benne, de a kivitelezés pontos részleteit a pár közösen tervelte ki. Úgy gondolták, ez elég őrült, vicces és egyedi lesz ahhoz, hogy később hangos nevetések közepette mutathassák majd meg gyermeküknek, illetve, hogy mások arcára is mosolyt csalhassanak. A pár nagyon elégedett Li Carter fotós munkájával, aki élvezte a kb. egyórás fotózást, tetszett neki az ötlet is, bár a véres ruhát kissé bizarrnak nevezte.

Kattints a képre, és nézd meg a galériánkat:

Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Fotó: Li Carter
1 / 12
Tévhitek, melyek megkeserítik a várandósság időszakáthttp://www.life.hu/csalad/20181003-tevhitek-melyek-megkeseritik-a-varandossag-terhesseg-idoszakat.htmlA várandóság egy csodás időszak, de a társadalomban beidegződött tévhitek igencsak beárnyékolhatják. Korábban már összegyűjtöttünk pár ilyet, ezt a sort pedig most folytatjuk. CsaládOrigoVárandósan és szoptatás alatt sem bír leállni a jógával a háromgyerekes anyahttp://www.life.hu/csalad/20180823-varandosan-szoptatas-alatt-sem-bir-leallni-a-jogaval-a-haromgyerekes-anya.htmlA jóga nem csupán egy mozgásforma, közelebb hoz önmagunkhoz, ápolja a lelkünket, megnyugtat, ellazít. Carlee Benear (31) pedig még ezt is fokozta, és új szintre emelte, ő ugyanis nem csupán várandósága alatt, de még szoptatás közben is jógázik. CsaládOrigo5 különbség az első és a második várandósság közötthttp://www.life.hu/csalad/20180322-5-kulonbseg-az-elso-es-a-masodik-varandossag-terhesseg-kozott.htmlAz első és a második gyermek nevelése közt hatalmas a különbség. A tapasztalat, az idő mind közrejátszhat benne. De van valami, amiben még nagyobb a különbség, ez pedig a várandósság. Vedd elő a humorra fogékony oldaladat. CsaládOrigoSztárok, akik elhagyták várandós barátnőjüket, feleségükethttp://www.life.hu/csalad/20170724-sztarok-akik-elhagytak-varandos-terhes-baratnojuket-feleseguket.htmlNincs annál kétségbeejtőbb helyzet, mint amikor valakit várandósan hagynak el – az ilyen fajta botrányoktól pedig a sztárvilág sem mentes. Megcsalás, az apaság letagadása, a várandósság miatti szakítás... elsőre biztosan azt gondolod, hogy ilyet csak érzéketlen ember képes tenni, de ennél a dolog azért sokkal árnyaltabb. Összegyűjtöttünk 5 sztárapukát, akik nem viselkedtek épp példásan várandós exeikkel és gyermekeikkel. Sőt a listára felkerül még egy színésznő is, akit milliomos kedvese dobott ki, miután a terhesség ténye kiderült. CsaládOrigoVárandós-, újszülött-, szoptatós képek, amelyeken kutyák a főszereplőkhttp://www.life.hu/csalad/20170629-varandos-ujszulott-szoptatos-kepek-kutyakrol.htmlManapság teljesen természetes, hogy a várandós kismamáról csodaszép képsorozat készül, megörökítve ezt az egyedülálló és megismételhetetlen időszakot. Sőt még cenzúrázatlan szoptatós képek is napvilágot láttak! Ám az, hogy a babaváró fotók főszereplői kutyák, nos, az már jóval szokatlanabb. Család--9 tévhit - Ne higgy el mindent a terhességgel és a szüléssel kapcsolatban!http://www.life.hu/csalad/20180512-9-tevhit-mitosz-a-terhesseggel-es-a-szulessel-kapcsolatban.htmlA babavárás csodás időszakát gyakran megzavarják azok az alapból igaznak vélt dolgok, melyeknek szinte semmi alapjuk sincs. Korábban már írtunk a szülés elhallgatott oldaláról, most következzen kilenc tévhit, melyről lerántjuk a leplet. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.