Volt, hogy ájulásig itta magát – Egy alkoholista anya újrakezdése

Forrás: Shutterstock -
alkoholfüggőség anya-gyermek kapcsolat rossz anya elhanyagolás alkoholista anya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan élnek az alkoholfüggőség káros mámorában. Magyarországon kb. minden tizedik embernek vannak a felnőtt itallal problémái, ebben az egymilliós csoportban pedig sok édesanyát is találunk. Ők azok, akik nem csupán saját szervezetüket és szociális közegüket teszik lassan, de biztosan tönkre, de gyermekük életét is igencsak megnehezítik, sok esetben pedig megkeserítik.

Korábban már írtunk arról, hogy vannak, akik nem érdemlik meg az anyák napi köszöntést. Ilyen lehet például egy alkoholista édesanya, aki függősége miatt elhanyagoló szülővé vált. A gyermekvédelmi rendszer alapelve szerint, addig, ameddig a gyermek nincs közvetlen veszélyben, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy szüleivel maradhasson.

Amikor a gyermekjóléti-, vagy családsegítő rendszer látóterébe kerül például egy alkoholista anya, vezetett és ellenőrzött tanácsadással, pszichológussal próbálják visszaterelni a helyes útra, és közben figyelemmel kísérik a család életét is. Természetesen, ha az anya nem akar/tud együttműködni, vagy komoly gyermekelhanyagolásra, -veszélyeztetésre derül fény, úgy a gyermek védelembevétele a következő lépés – ekkor még a családban maradhat -, de, ha ez se jár sikerrel, úgy a gyámhatóság akár el is veheti az édesanyától.

Sok édesanya él az alkoholfüggőség káros mámorában Forrás: Shutterstock

Sajnos sok eset a négy fal között marad, hiszen nem minden alkoholista megy részegen dolgozni, vagy épp gyermekéért az óvodába, iskolába. A gyermek feltétel nélküli lojalitása és szeretete pedig megakadályozza a probléma „lelepleződését". Nagyon ritka, amikor az alkoholfüggő anya az, aki felismeri állapotát, és elindul a gyógyulás útján.

A Richter Főnix Közösség olyan történeteket gyűjtött egybe, melyekben válságot megélt nők mesélnek újrakezdésükről. Balogh Csillát az anyai szeretet motiválta alkoholfüggősége leküzdésében. Képzeljük el azt, ahogy egy 11 éves gyermek hazaérve részeg anyját a lépcső alján találja ájultan. Szörnyű.

Balogh Csilla Forrás: richteranokert.hu/fonix

Csilla azon kevesek egyike, aki felismerte betegségét, és amikor látta, hogy a fiával való kapcsolatát is tönkretette, lépett. 10 évvel ezelőtt szakemberhez fordult, ezzel a kapaszkodóval és a saját gyógyulásába vetett hitével tud azóta is józan maradni, valamint lassan fiával is újjáépíttette a bizalmi kapcsolatát.

Az alkoholt elsősorban krízis helyzetekben hívják segítségül az emberek. A nehézségekben remek stresszoldóként működik, de rendszeressé válásakor visszaüt, és épp ez lesz a gondok generálója.

Egy alkoholista akkor is az marad, ha épp 10 éve nem ivott egy kortyot sem.

Az absztinens személy számára a nehezebb időszakok jelentik a legnagyobb kihívást. Hiszen életének egy markáns időszakában az ilyen helyzetek elviselésében, mindig az alkohol jelentette a megoldást. Csillának az elmúlt években meg kellett küzdeni édesanyja elvesztésével és a szklerózis multiplex diagnózisával is, ő mégsem hívta segítségül a fájdalom és félelem tompításához régi ismerősét, az alkoholt. Ez fantasztikus eredmény.

Van tehát példa arra, hogy egy „rossz szülő" megváltozhat, legyenek az ilyen történetekből minél több!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.