5 különbség az első és a második várandósság között

terhesség babavárás várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első és a második gyermek nevelése közt hatalmas a különbség. A tapasztalat, az idő mind közrejátszhat benne. De van valami, amiben még nagyobb a különbség, ez pedig a várandósság. Vedd elő a humorra fogékony oldaladat.

1. Az első babavárás alatt jobban odafigyelünk arra, hogy a lehető legegészségesebben, a legalakbarátabb módon étkezzünk. Kismamatornára, jógára járunk, hogy fittségünket megőrizzük. A második babánál azonban már kicsit jobban elengedjük magunkat. Ha megkívánjuk azt a mézes-mázas fánkot, bizony az esetek többségében engedünk a csábításnak. A tornához sincs már meg az akkori lelkesedésünk, érdekes módon az alakunkat azonban majdnem ugyanúgy tudjuk tartani, hiszen így is egész nap futunk a pici után – kardió kipipálva.

Az első babavárásánál kismamatornára, jógára járunk, hogy fittségünket megőrizzük Forrás: Shutterstock

2. Az első babaváráskor királynőnek érezzük magunkat. Ahogy az utcán sétálunk, mintha mindenki ránk mosolyogna, a virágok nekünk nyílnak, a leendő apuka pedig elhalmoz a figyelmével. Amikor elfáradunk, egyszerűen csak lepihenünk délután a kanapéra. A második pocaklakóval azonban már jobban előtérbe kerülnek a babavárás hátulütői: bokadagadás, vizesedés, fáradság. Egy kisgyerek mellett nem lehet lazulni, az idő felett már nem egyedül uralkodunk. Egyik kezünkkel a pici fogacskáit mossuk, miközben a másikkal próbáljuk bekenni a pocakunkat stria elleni olajjal.

3. Az első várandósság elején már lázasan vásárolunk babaruhákat, édes várakozással kezdünk bele a babaszoba megtervezésébe. A pici érkezését egy tökéletesen berendezett szoba, a szekrényben vasalt kisruhák várják. A második babavárás során hetekig húzzuk a nagytesó ruháinak előkeresését, az utolsó pillanatban szereljük össze a kiságyat. Természetesen időben elkészülünk, de csak épphogy.

Édes várakozással kezdünk bele a babaszoba kialakításásban Forrás: Shutterstock

4. Az elsőnél naponta nézegetjük magunkat a tükörben, és örömujjongással fogadjuk, ha nőtt a pocakunk. A másodiknál egyszerűen csak nyugtázzuk, hogy hétről hétre jobban hasonlítunk egy jóllakott hörcsögre.

5. Az első szülést megelőző vizsgálatok eredményeit édes könnyek közt rendszerezzük, sőt, még az interneten is utánanézünk a felsorolt adatoknak – biztosan jók-e az értékek. A másodiknál már csak próbáljuk nem elfelejteni a vizsgálati időpontokat.

Húsvéti nyuszis ajándékötletek – A csibék és tojások most nem jutnak szerephezhttp://www.life.hu/csalad/20180320-husveti-nyuszis-ajandek-otletek.htmlAz időjárás ugyan nem kedvez a húsvéti hangulatnak, de épp itt az ideje, hogy eltervezd, milyen locsolóverset fog mondani a gyerek a nagyinak, miként fogjátok kifesteni a tojásokat. A lakás ünnepi feldíszítésén túl, neked mint szülőnek már azon is dolgoznod kell, hogy mit hozzon a nyuszi. A csokihegyeken túl, sok családban hagyomány, hogy a kisebbek apró vagy épp nagy ajándékra is szert tesznek a húsvét apropóján. Mi most a nyuszis ajándékokat vesszük sorra. CsaládOrigoAz általános iskola kiválasztása, avagy sok hűhó semmiérthttp://www.life.hu/csalad/20180312-az-altalanos-iskola-kivalasztasa.htmlA szülők életében az első 6 év tűnik a legmeghatározóbb időszaknak. A gyermek elindul a tökéletesen magatehetetlen állapottól, majd kis császárrá válik, aztán szemtanúi lehetünk, ahogy az elméje egyre jobban kinyílik, elkezd logikusan gondolkodni, érvelni, sőt vitázni is. A nappali alvások nyugtató üdesége lassan tova lesz, és pár gyorsan elszálló év alatt azon kapjuk magunkat, hogy iskolákat nézegetünk. De nem eszik olyan forrón a kását. CsaládOrigo6 nő, aki örökre megváltoztatta a történelmethttp://www.life.hu/csalad/20180306-6-no-aki-megvaltoztatta-a-tortenelmet.htmlKorábban már írtunk arról, hogy mit is jelent a nemzetközi nőnap igazából. Most ehhez mérten, olyan nőket mutatunk be, akik nem csupán koruk úttörői voltak. Az összes nő számára nyitottak meg olyan ajtókat, melyeken addig alig ért valamit a kopogtatás. Listánk messze sem teljes, egy egész hét is kevés lenne, hogy felsoroljuk a történelem nagy nő alakjait. A következőkben olvasható nevek és rövid élettörténetek tehát szubjektív alapon lettek kiválasztva. Célunk azt volt, hogy olvasóink a legkülönbözőbb területekről ismerjenek meg bátor, tehetséges és merész nőket. Család--A nagy bejelentés: baba érkezik - fotók és ötletekhttp://www.life.hu/csalad/20180305-a-varandossag-bejelentese-baba-erkezik-babavaro-fotok-es-otletek.htmlMa már teljesen magától értetődő, hogy a közösségi médiában is bejelentjük életünk fontosabb eseményeit: eljegyzést, házasságkötést, válást és igen, a babavárást is. Ehhez adunk most ötleteket, mert bizony sokan elbuknak. Család--A YouTube a kisgyerekek heroinja; eufóriát és kemény függőséget is okozhathttp://www.life.hu/csalad/20180222-a-youtube-a-kisgyerekek-heroinja-euforiat-es-kemeny-fuggoseget-okozhat.htmlTegyük a szívünkre a kezünket, és úgy mondjuk, hogy soha se adtuk oda a mobilt, vagy a tabletet a gyerek kezébe, hogy ezzel pár perc időhöz jussunk. A YouTube-ra nem kell véres szemmel tekinteni, sok jó dolgot találhat ott magának a gyerkőc, de érdemes figyelmesen követni, hogy mit néz rajta, és nem elsősorban a felnőtt tartalmak miatt. CsaládOrigoMielőtt gyereked született anyukám, te is biztosan másként láttad a szülőségethttp://www.life.hu/csalad/20180219-mielott-gyermeked-szuletett-anyukam-te-is-biztosan-maskent-lattad-a-szuloseget-gyermeknevelest.htmlA szülői lét igazi mibenlétét kívülállóként csak tévesen lehet megítélni. Így jár ezzel majdnem mindenki, még mielőtt gyermekük születik; ítélkezik, véleményt alkot, fogadalmakat tesz. Most nők mesélnek őszintén arról, hogy mi az, amit másként gondoltak, mielőtt maguk is testközelből megtapasztalták milyen is anyának lenni. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.