A munkahelyi stressz magánéleti konfliktusokat és párkapcsolati kríziseket okozhat

konfliktus párkapcsolat munka munkahelyi stressz krízis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése nehezebb, mint gondolnánk. A stressz, mely ránk rakódik, észrevétlen a bőrünk alá mászik, a vérkeringésünkbe kerül és a szívünk ritmusosan pumpálni kezdi a testünk minden porcikájába. Ez pedig számtalan dologban meggátol minket a magánéletünkben.

Tudom, lerágott csont, de igaz, hogy a stressz kihat az egészségre, az emberi kapcsolatokra, az általános közérzetre. Most elsősorban a lelkedre, azon belül is a párkapcsolatodragyakorolt hatásával fogunk mélyebben foglalkozni. A legtöbb ember nem képes a munkahelyi gondjait, feladatait ledobva élvezni az otthon nyújtotta biztonságot és nyugalmat – otthon stresszel, vagy épp dolgozik tovább. Igaz ez annak ellenére, hogy ez senkinek sem jó. Mutatjuk, miként is működik ez a lappangó, de igen negatív folyamat.

A legtöbb ember nem képes a munkahelyi gondjait, feladatait ledobva élvezni az otthon nyújtotta biztonságot és nyugalmat – otthon stresszel, vagy épp dolgozik tovább Forrás: Shutterstock

Mielőtt azonban rátérnénk erre, nézzünk meg két tipikus munka-magánélet konfliktust:

  • A munka befolyása a családi életre - akkor fordul elő, amikor a munkahelyi nyomás nehezíti az otthoni működést. Például, amikor több estét, sőt éjszakát töltesz el egy fontos, de időigényes projekt befejezésével. Ilyenkor nem csak a házimunkából veszed ki aránytalanul a részed, de ingerlékenyebb, fáradtabb is leszel, nem jut se időd, se energiád az otthoni szociális életedre. Ez leginkább azokra jellemző konfliktushelyzet, akik ambiciózusak és versengő típusok. Emellett azonban a bizonytalan, munkájukban alulbecsült és túlterhelt emberek is belekerülhetnek ebbe a csapdába. Az, hogy a szabadidődet is a munkáddal töltöd, gondolataid körülötte forognak, bizony komoly párkapcsolati feszültséget generálhat, mely könnyen veszekedést, elhidegülést és komoly krízishelyzetet idézhet elő.
Amikor több estét, sőt éjszakát töltesz el egy fontos, de időigényes projekt befejezésével, akkor nem csak a házimunkából veszed ki aránytalanul a részed, de ingerlékenyebb, fáradtabb is leszel "Forrás: Shutterstock "
  • A családi élet befolyása a munkára - akkor fordul elő, amikor az otthoni szerepek zavarják a munkát. Jó példa erre, amikor a gyermek hirtelen lebetegszik, te pedig otthon maradsz vele, de a munkádat nem engedheted el. Ekkor a szülői szereped beavatkozik a munkavállalói szerepedbe, mely frusztrációt eredményez, hiszen szeretnél mind a kettőben megfelelni, de képtelen vagy.

A munka-család kapcsolatának két modellje

Dr. Arnold Bakker és Dr. Evangelia Demerouti vizsgálatait vesszük alapul, hogy megnézzük, a munkahelyi stressz hogyan és milyen hatással lehet az otthoni életünkre, sőt a partnerünk jólétére is.

Spillover (továbbgyűrűző) modell esetén, a munkahelyi stresszt hazavisszük, vagy épp fordítva, a magánéleti gondok nyomasztanak a munkahelyünkön. Az elnevezése igen találó, hiszen egyfajta negatív spirálba kerülünk: mivel az imént említett két példa záros határidőn belül egy alapproblémává válik. Ha sehol se tudunk az adott feladatunkra, szerepünkre koncentrálni, ha nem találunk megnyugvást, kikapcsolódást, feloldódást, összeomolhat körülöttünk minden.

Előfordulhat az is, hogy a magánéleti gondok nyomasztanak a munkahelyünkön Forrás: Shutterstock

Crossover (kereszteződő) modell esetén, a munkahelyi stressz már nem csupán téged, de partneredet is elkezdi befolyásolni, az ő életére is hatással lesz. Ez történhet a negatív érzelmek átadásával vagy akár a kiégéssel – a teljes kimerültség, túlterheltség és az állandó munkahelyi stressz miatt. A partner az interakciókon keresztül egyszerűen átveszi a másik fél rezgéseit és hozzájuk kezd el idomulni.

A különbség tehát a kettő között: míg a spillover csak egy emberre hat, benne zajlik, addig a crossover a másik félre is hatással van.

Szerencsére azonban a spillover-crossover modellek épp ilyen valószínűséggel lehetnek pozitív hatásúak is. Ez esetben a munka által megélt elégedettség, megbecsülés, a siker érzése befolyásolja az egyén közérzetét, és ez hathat a partnerre is.

A spillover-crossover modellek lehetnek pozitív hatásúak is: a munka által megélt elégedettség, megbecsülés, siker érzése befolyásolja az egyén közérzetét, és ez hathat a partnerre is Forrás: Shutterstock

A fentiekből tehát jól látszik, mekkora mértékben képes befolyásolni a munka, a munkahelyi környezet az ember magánéletét. Nem szabad egyiket sem a másik elé helyezni, és fontos minimálisra csökkenteni a köztük lévő negatív átfedéseket, így érhetjük el a tökéletes egyensúlyt.

Március 8. - Nemzetközi nőnap, a harcos és bátor nők ünnepehttp://www.life.hu/csalad/20180301-marcius-8-nemzetkozi-nonap-az-eros-es-bator-nok-unnepe.htmlHamarosan itt a nemzetközi nőnap, melyhez sokféle jelentést tulajdonítunk: virágok, felháborodott férfiak, feminizmus... De mit is ünneplünk március 8-án, miként lenne érdemes megemlékeznünk erről a napról? Ezekre keressük a válaszokat. CsaládOrigoNemek közti aránytalanságok - 9 ország, ahol jóval több férfi él, mint nő http://www.life.hu/csalad/20180214-nemek-kozotti-arany-orszagok-ahol-joval-tobb-ferfi-el-mint-no.htmlA listában szereplő országok többsége európai. Ez talán meglepő lehet, hiszen azt gondoljuk, hogy az öreg kontinensen, ha nem is minden, de majdnem minden rendben van. Egyre elterjedtebb a nemek közti egyenlőség gyakorlati megvalósítása, ám épp ez okozza sok országban azt, hogy a nők bizony kevesebben vannak. Család--A csador árnyékában - Ilyen az arab nők és feleségek valódi életehttp://www.life.hu/csalad/20180204-igy-elnek-az-arab-nok-es-felesegek.htmlAz arab országokról korábban már mi is szót ejtettünk, amikor a női jogok szempontjából legelmaradottabb és legelkeserítőbb országokról írtunk. Ám, sok hiedelem él az emberek fejében a nők helyzetét illetően, melyek távolról sem igazak az összes arab államban. Nézzük meg, hogy milyen a keleti nők valódi helyzete. Család--A házasság krízispontjai, amikor a legnagyobb az esély a válásrahttp://www.life.hu/csalad/20171003-a-hazassag-krizispontok-amikor-a-legnagyobb-az-esely-a-valasra-szerelem.htmlA kiváló és hosszan tartó házasság alapja nem a szerelem. Az esküvő után, a heves érzelmek idővel lecsillapodnak, és felmerülnek olyan élethelyzetek, olyan krízispontok, melyeken csak együttes erővel lehet túljutni. Nem csak a házasság 7. éve meghatározó, több mérföldkő is felbukkan az évek alatt, mind különböző problémákkal. Ezeket vesszük sorra. Család--A házasság intézményének evolúciójahttp://www.life.hu/csalad/20180212-a-hazassag-intezmenyenek-evolucioja-eskuvo.htmlA házasság hete remek lehetőséget teremt arra, hogy kicsit belemélyedjünk, magának a házasság intézményének történetébe, szárazságtól mentesen. Onnantól kezdve, hogy a házasság lényegében nem jelentett semmit, az egyházi áldás elengedhetetlenségén át, egészen a polgári szerződéssé minősítésig. Számos érdekes tényt gyűjtöttünk össze, mind globális, mind hazai tekintetben. Egész biztos, hogy lesz, ami meglep és meghökkent majd. Család--A poliamoria, azaz a többszerelműség, mint valós párkapcsolati forma - Interjúhttp://www.life.hu/csalad/20180213-a-poliamoria-azaz-a-tobbszerelmu-parkapcsolati-forma-interju.htmlA poliamoriáról, azzal, hogy egy ember egyszerre több másikba is lehet szerelmes egy korábbi cikkünkben már beszélgettünk Szurovecz Kitti írónővel, aki könyvet írt erről a fajta etikus nonmonogám világról. Most egy poliamor kapcsolatban élő hölggyel beszélgettünk, akinek jelenleg két férfi van az életében, valamint megkérdeztünk két szakértőt is a témában. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.