A nagy bejelentés: baba érkezik - fotók és ötletek

baba terhesség fotók várandós fotózás vetélés babaváró várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma már teljesen magától értetődő, hogy a közösségi médiában is bejelentjük életünk fontosabb eseményeit: eljegyzést, házasságkötést, válást és igen, a babavárást is. Ehhez adunk most ötleteket, mert bizony sokan elbuknak.

Az első és legfontosabb, hogy ne hamarkodjátok el a bejelentést. Amennyiben a baba sajnálatos módon mégse maradna meg, úgy a saját gyászotok és fájdalmatok mellett, még a Facebookon és Instagramon is magyarázkodásra kényszerültök, a részvéthozzászólásokról nem is beszélve.

Az első pár hét, sőt hónap igen bizonytalan tud lenni egy magzat életében. A beágyazódás, az első szívdobbanás ugyan nagy örömmel tölti el a leendő szülőket, de egy teljesen egészséges kismama esetén is ott lebeg a pici elvesztésének lehetősége. A spontán vetélés a terhességek 10-25%-át érinti, és a legtöbb a 12. hétig következik be, látszólag mindenféle külső behatás és előjel nélkül.


A spontán vetélés legnagyobb százaléka természetes folyamat, így pedig elkerülhetetlen. Oka leggyakrabban az embrió, később magzat élettel nem összeegyeztethető állapota. Ezalatt például a kromoszóma-rendellenességeket, vagy a magzati osztódás során fellépő problémákat értjük. Természetesen ezeken kívül is számtalan dolog állhat egy pocaklakó elvesztése mögött: hormonális gondok, vírusfertőzés, sugárzás, baleset, az anya negatív és romboló életmódja. Sok édesanya számolt be arról, hogy a rendben lezajlott vetélést követő hónapokban ismét várandóssá váltak, és ez utóbbi terhesség már problémamentesen le is zajlott, szivárványbabájuk született.

Érdemes tehát kivárni azt a bizonyos 12 hetet, míg ország világgal is megosztjátok a baba érkezését. Manapság egy szimpla ultrahangfotó azonban már nem elég érdekes, mindenki szeretne belevinni valami kis pluszt. Innentől kezdve két kimenetele lehet a babaváró fotóknak; vagy ütnek, vagy vér cikik lesznek. Ha van már gyermeketek, úgy a nagytesós-effekt gondolatával is érdemes eljátszani, sőt! Nem kell, hogy rajta legyetek a képen, és hivatásos fotós se kell feltétlen ahhoz, hogy a várandósságot bejelentő képen érezhető legyen a végtelen boldogság, öröm és várakozás.

Nagyon kérlek, így NE várd a babát a közösségi média felületein!

Beállított... az embernek az jut róla az eszébe, hogy vajon hány kép készült el, míg minden tökéletes lett rajta.

Forrás: Instagram/celenakinsey

Túl megjátszott...

Forrás: imgur.com

Ice-Ice-Baby... lerágott csont, már egyáltalán nem vicces.

Forrás: imgur.com

A nagytesós kiborulós képek szuper viccesek lehetnek, de a síró kisgyermekedet felhasználni egy ilyen csodaszép örömhír bejelentésére, igen ízléstelen dolog.

Forrás: Instagram/gugu_guru

Tehát apuka ezek után kétszer annyit fog inni, anya pedig kétszer annyit fog enni, mint eddig... mi lesz így 9 hónap múlva? Nyilván viccesre akarták venni a figurát, de valahogy mégse működik.

Forrás: Instagram/jonathandistefano

Itt van néhány kiválóan sikerült babaváró fotó

Annyira spontán; mind a reakció, mind a kép minősége miatt. Imádjuk!

Forrás: reddit.com

Igen, ez remek példa a bájos nagytesós fotóra.

Forrás: Instagram/ blairksot

Bár azt javasoltam, hogy síró gyermekkel ne, de itt van egy olyan kép, mely a szabályt erősítő kivétel – a nagytestvér nyugodtsága, és szeretettel teli odafigyelése a legkisebbre, vagyis már a középső gyermekre, remekül ellensúlyozza a csöppség reakcióját.

Forrás: Instagram/ bump_essentials

Igen, együtt az egész család egy nem erőltetetten beállított képen, remek utalással az új családtag érkezését illetően.

Forrás: Instagram/familytravelgo

A kutyusokkal nehezen lehet mellélőni, és némi kreativitással remek babaváró fotó készülhet velük.

Forrás: Instagram/stellabella2

A cipős képekért egyszerűen odavagyunk!

Forrás: Instagram/lily_alegria

Nos, ez egy rendkívül kreatív megoldás, imádjuk!

Forrás: onlinelifestylemagazine.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.