10 ország, ahol a női egyenjogúság és a nemek közti egyenlőség nem csupán terv!

Forrás: AFP -
feminizmus női egyenjogúság nők helyzete esélyegyenlőség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A női életminőség és megítélés, az országok java részében rengeteget javult a 20. század eleje óta. Vannak országok, akik jobban haladnak a női egyenjogúság útján, mint mások. Az olyan nemzetek, mint Dánia, Új-Zéland és Svédország tetteivel is felhívja a figyelmet arra, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség nem célszerű, hanem szükségszerű. A nők jogai - és a nemek közötti egyenlőség bizonyítása nem lehetetlen, erre mutatunk is néhány példát.

Svédország

Ez a skandináv ország a nők jogainak bajnoka: a világon az egyik legjobb szülői szabadságpolitikájával rendelkezik - a szülők 480 nap fizetett szabadságukat osztják meg egymást közt, de ebből 60 nap csak az apukának jár, így próbálják rábírni a férfiakat, hogy ők is részt vegyenek gyermekük korai fejlődésében. A nemek közt semlegességet hirdettek, mely előmozdítja a nemek egyenlőségét. Az ország minisztereinek fele nő.

A szülők 480 nap fizetett szabadságukat osztják meg egymást közt Forrás: Thinkstock

Dánia

Ebben az országban a legmagasabb a nők foglalkoztatottsága, valamint az Európai Unió egyik legrugalmasabb szülői szabadságpolitikájával rendelkezik.

Norvégia

Norvégiában a nők 35 hetes szülési szabadságot vehetnek igénybe teljes fizetéssel vagy 45 héten 80%-os fizetéssel. A nemek közötti egyenlőség tekintetében, az egyik legerősebb ország.

A nemi erőszak igazából a férfi jogának érvényesítése - van, aki így véli!

Az Copfhúzás ártalmatlanságáról szóló blogbejegyzésben, Mérő Vera egy interjú kapcsán ír a nemi erőszak kultúrájáról, a zaklatásról és a catcallingról. Az írás sok kérdést felvet, többet meg is válaszol, ám, ami megdöbbentő, felháborító, de végeredményben mélységesen elszomorító, az az egyik hozzászólás.

Finnország

Az első ország, amely biztosította a nőknek az általános választójogot. Finnország megkapta a Nemzetközi Nemek Közötti Egyenlőség Díjat, sőt a miniszteri pozíciók több mint 50%-át is nők töltik be.

Izland

A 330 ezres lakosságú ország tervei szerint, 2022-re felszámolja a nemek közti bérkülönbségeket. Törvény írná elő ugyanis, hogy a munkaadóknak bizonyítaniuk kell, ugyanannyi fizetést adnak – például nemtől függetlenül – minden azonos pozícióban lévő alkalmazottjuknak.

Izlandon 2022-re felszámolja a nemek közti bérkülönbségeket Forrás: Thinkstock

Hollandia

A gyermekvállalási kedvet számos szociális támogatás serkenti az országban, az általános egyenlőség és jólét megteremtése kulcsfontosságú a holland állam számára – idetartozik a nők helyzete is.

Svájc

A sokszínű Svájc a nők jogainak előmozdításában már régóta büszkélkedhet, annak ellenére, hogy a világ egyik legutolsó országa volt, ahol a nők szavazati jogot kaptak – 1971.

Kanada

A jelenlegi kanadai kormányban a női-férfi arány megegyezik, valamint rendkívül erősen védi a női jogokat. Még a himnuszukat is – mely 1980-ban váltotta a britet - meg akarják változtatni a női egyenjogúság jegyében.

"A haza igaz szeretete minden fiad számára parancs"


Mauril Bélanger képviselő törvényjavaslatában, ez a sor így hangzik;


"A haza igaz szeretete mindannyiunk számára parancs"

A jelenlegi kanadai kormányban a női-férfi arány megegyezik, valamint rendkívül erősen védi a női jogokat Forrás: AFP

Ausztrália

Itt érezhető leginkább a férfiak és a nők közti egyenlőség, annak ellenére, hogy például a fizetések közt van eltérés.

Új-Zéland

Új-Zéland biztonságos, békés ország, amely nagy hangsúlyt fektet a nemek közti egyenlőségre. A nemek közti bérkülönbség elhanyagolható, sőt a nők szinte ugyanolyan arányban vannak jelen a felsővezetésben, mint a férfiak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.