Képzeletbeli levél a dohányos apósomnak

Forrás: Thinkstock -
após cigaretta dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hálás vagyok neked, amiért ilyen csodálatos embert neveltél. A férjem nem lenne nélküled olyan odaadó apa és társ, mint amilyen most. Tudom, hogy az unokád felé is mindig gyengéden és szeretetteljesen fordulsz. De van valami, amit képtelen vagyok benned elfogadni: dohányzol.

Ez a szenvedélyed, függőséged, mellyel betolakszol az életembe, mérhetetlenül felháborít.

Továbbra is úgy viselkedsz, ahogy akarsz, egy olyan otthonban, mely nem a tiéd. Küzdöttem veled, próbáltam célzásokkal, a fiadon keresztül rámutatni arra, hogyha belépsz hozzánk, az már a mi lakásunk, a mi területünk, a mi szabályainkkal. Nyíltan kértelek, hogy ne dohányozz nálunk, se az ajtóban, se a nyitott ablaknál állva. Jeleztem, hogy nem nézem jó szemmel, ha a lányunk közelében rágyújtasz, nem, akkor sem, ha a parkban sétálsz vele.

Van valami, amit képtelen vagyok benned elfogadni; dohányzol Forrás: Thinkstock

Amikor belépsz hozzánk, hozod magaddal a dohányfüstöt; ott lóg a kabátodon az előszobában, a kezeden, hiába mosod meg, az arcod közelében, mikor közel hajolunk hozzád, árad a szádból, miközben mesélsz az unokádnak.

Úgy érzem, hogy süket fülekre találok, és időnként azt kell hinnem, ez valóban nem nagy dolog, hogy csak én fújom fel.

Beszéltem erről a fiaddal, de számára ez nem okoz problémát. Ő is így nőtt fel, melletted. Kiskorában is bent dohányoztál a lakásban, csak az ő szobájában nem. Mikor időnként meglátogattunk titeket, a vendégszobaként használt gyerekfészekben még mindig érződik a cigaretta szaga; beitta a tapéta, a kárpit. Elmondtam, miért nem engedem, hogy az unokád nálatok aludjon, egyszerűen nem akarom, hogy ő is érezze ezt.

Szabadulj ki a dohányzás rabságából!

A dohányzás és az amiatt kialakuló betegségek miatt évente hatmillió embert veszítünk el, további hatszázezer ember pedig a passzív dohányzás áldozatává válik. Ahhoz, hogy ezek a számok csökkenjenek, átfogó megoldásra van szükség. Dr. Vajer Péter, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Alapellátási Igazgatóságának vezetője és Kiss Laura pszichológus, dohányzásról leszokást támogató tanácsadó beszélt a dohányzás okozta teherről és a leszokásról.

Nem akarom, hogy a köztem és a férjem közt lévő harmonikus kapcsolat a te gyengeséged miatt romoljon meg. Szerinte jogod van a cigarettához, szerintem pedig nekünk van jogunk olyan környezetben élni, amit egészségesnek érzünk. Érzem rajta, hogy folyamatosan csalódnia kell benned, de mégse szól érte. Ő sem szereti a dohányfüstöt, finomam próbálta is ezt veled közölni, de te mindig az apja maradsz, aki felé tisztelettel és gyermeki elfogadással fordul. Így maradnak a mi kis esti csendes vitáink, amik értelmetlenül időznek az éjjeliszekrényen, hogy időnként közénk ugorjanak az ágyban.

Nem akarom, hogy a köztem és a férjem közt lévő harmonikus kapcsolat a te gyengeséged miatt romoljon meg Forrás: Thinkstock

Tudom, hogy a te idődben, még nem volt elvárt szokás figyelemmel lenni mások iránt a dohányzást illetően.

De az idők megváltoztak. Mi már tudjuk, hogy ez káros, még passzív formájában is, és ezt szeretnénk átadni a lányunknak is. Ennek világító fénye alatt akarjuk az életünket élni; én, aki vállalom, a fiad, aki csak tűr.

Emlékszem, amikor bejöttél a kórházba, és szinte láttam a megsárgult arccsókod helyét az újszülött gyermek fejebúbján. Undort éreztem. Tudom, nem te vagy az első, aki hiperérzékenynek titulál, nem biztos, hogy tévedsz. De számtalan kompromisszumot kötöttem annak érdekében, hogy az unokádnak szoros legyen a kapcsolata a nagyapjával, éppúgy, ahogy te; kézfertőtlenítő, cukorka, nikotintapasz, csokoládé... de a függőséged mindig legyőzött.

Most itt állok, tele frusztrációval, mert nem találom a hidat a nikotin-függőséged és a kényszeres dohányfüst-ellenességem között.

Márpedig ez nem dadogás! - Beszédfejlődés, nem folyamatos beszédhttp://www.life.hu/csalad/20170726--marpedig-ez-nem-dadogas-beszedfejlodes-nem-folyamatos-beszed.htmlSok szülő rémülhet meg akkor, amikor gyermekén a dadogás jeleit észleli. Ám nem minden az, aminek látszik! A legtöbb esetben ugyanis egy ártatlan, és többségében észrevétlenül abbamaradó fejlődési szakaszról van csupán szó. Mi tehát az, ami nem dadogás, de annak tűnik? CsaládThinkstockSztárok, akik elhagyták várandós barátnőjüket, feleségükethttp://www.life.hu/csalad/20170724-sztarok-akik-elhagytak-varandos-terhes-baratnojuket-feleseguket.htmlNincs annál kétségbeejtőbb helyzet, mint amikor valakit várandósan hagynak el – az ilyen fajta botrányoktól pedig a sztárvilág sem mentes. Megcsalás, az apaság letagadása, a várandósság miatti szakítás... elsőre biztosan azt gondolod, hogy ilyet csak érzéketlen ember képes tenni, de ennél a dolog azért sokkal árnyaltabb. Összegyűjtöttünk 5 sztárapukát, akik nem viselkedtek épp példásan várandós exeikkel és gyermekeikkel. Sőt a listára felkerül még egy színésznő is, akit milliomos kedvese dobott ki, miután a terhesség ténye kiderült. CsaládOrigoA mérgező, bántalmazó szülők jellemzőihttp://www.life.hu/csalad/20170712-mergezo-bantalmazo-szulok-jellemzoi.htmlA mérgező szülők hatása nem csupán gyermekkorban érződik, az ember egész életére billogot éget. Több eltérő típusa van, sőt ezek akár teljesen eltérő viselkedésformát produkálhatnak; ridegek, elhanyagolók, bántalmazók, manipulatívak, irányítóak... stb. Egy szülőt kívülről nézni és látni nehezebb, mint gondolnánk. Ezen a megerősített, idealizált üveglapon nagyon nehéz repedést okozni, de ha egyszer megtörtént, egyre könnyebb lesz a széttörés folyamata. CsaládThinkstockEgy magyar drogkereskedő naplója – 2. rész; Üzlet a javábólhttp://www.life.hu/csalad/20170626-egy-magyar-drogkereskedo-naploja-2-resz-uzlet-a-javabol.htmlHárom részben ismerheted meg, hogy hazánkban milyen is egy „középen" elhelyezkedő drogterjesztő élete - az illegális szerekkel való kapcsolatának kezdetétől, a komoly forgalmazáson át, egészen a kilépéséig. Az első részben a drogkereskedelembe való bekerülésről és az első rendőrségi ügyről írtunk. Most nézzük, hogyan is zajlott a dealerünk aktív időszaka. Család--Illemtanóra - Udvariassági alapismeretek (nem csak gyermeket nevelőknek)http://www.life.hu/csalad/20170625-illemtanora-udvariassagi-alapismeretek-nem-csak-gyermeket-neveloknek.htmlAz udvariasság fél siker. Ez pedig az élet minden területén érvényes; az iskolában éppúgy, mint egy munkahelyen vagy párkapcsolatban. Add meg gyermekednek a lehetőséget, hogy előnnyel induljon az életben! Mutass példát az alapvető illemszabályok ismeretével. Összegyűjtöttük a 18 legfontosabbat. Család--Tényleges segítség a családon belüli erőszak áldozatainak - Videóhttp://www.life.hu/csalad/20170606-tenyleges-segitseg-a-csaladon-beluli-eroszak-aldozatainak-video.htmlA köztudatban sokszor tévesen definiálják a családon belüli erőszakot - egyszerűen a testi bántalmazással azonosítják. A gond ezzel csak az, hogy így nagyon sok emberben fel sem merül, hogy ő bizony egy bántalmazó kapcsolatban él, amely elsősorban a lelki terrorról, a másik megalázásáról, önbecsülésének megtöréséről, szabad akaratának elvételéről szól. Természetesen mindezt fokozatosan, úgy, hogy a bántalmazott észre se veszi; saját magát zárta be egy cellába, a kulcsát pedig önként adta a bántalmazó kezébe. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.