házasság párkapcsolat érzelem szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A romantikus könyvek és filmek szép és lágy szerelmi képekkel bombáznak minket. A nő és a férfi, minden történet végén a csillagok alatt táncolnak, gyertyáktól kísérve mélyen egymás szemébe néznek, lágy zongoraszó mellett vallják meg, hogy mindig és örökké... Tökéletes csókok, épp megfelelő érintések, édes szavak alkotják őket egy párrá. Igen, a szerelmet csodálatosnak láttuk ifjú korunkban, aztán felnőttünk és rájöttünk, hogy az igazság ennél jóval árnyaltabb.

A szerelem közel sem olyan szép és gyengéd, mint azt mutatták nekünk. Feleségek és férjek leszünk, összecsiszolódunk. Együtt örülünk, bánkódunk, szerzünk új tapasztalatokat, oldunk meg problémákat, győzzük le az ismeretlent és időnként egymást. Egy csapattá kovácsolódunk ebben az őrült világban. Felnőttünk, de még mindig hiszünk a szerelemben.

Egy csapattá kovácsolódunk ebben az őrült világban Forrás: Thinkstock

A szerelem egy mély és bizsergető érzelem. Egyszerre a világ legtermészetesebb és legmegfoghatatlanabb érzése. Szerencsések vagyunk, hogy megtapasztalhatjuk, annak ellenére is, hogy a szerelem közel sem olyan cukormázas, mint az gondoltuk.

Hazudtak a negédes történetek a sírig tartó boldogságról, a tökéletességről, a felhőtlen kapcsolatról. Miután rájöttünk erre, magunk kezdtük rózsaszín csomagolópapírba tekerni, kívülre tenni a könnyű részét, és fal felé fordítani a nehezet, világgá kürtölni a szépet és egy pince betonpadlója alá temetni a csúfat. Azt gondoltuk, hogy így már működhet. Igen, a szerelem 30-40 évesen is hihető mesévé vált, amire mindenki vágyik, keresi, kutatja, de azt, amit magunknak sikerült eszenciaként idealizálni, szinte senki sem találja.

A mindig forró és egyszerre békés szerelemre épp annyi esélyünk van, mint megtalálni Tündérország kapuját, azon átlépve találkozni egy unikornissal, és átvágtatni vele a szivárvány hídon.

Végül is annak, aki hisz a mesékben, akár még el is érhető.

A mindig forró és egyszerre békés szerelemre épp annyi esélyünk van, mint megtalálni Tündérország kapuját Forrás: Thinkstock

Az Instagramos kézen fogós, gyertyafényes vacsorás, rózsaszirommal hintett lakásos, felhőtlenül egymás szájára csókot hintős képeken túl azonban ott vár minket a valóság. Az, hogy a szerelem mozaikjában, ezek csupán apró darabkák.

A szerelem gyakran csúnya, frusztrált, kihívásokkal teli, gyötrő, de legfőképp tökéletlen.

Gondolj bele; két ember próbál irányítani egy hajót, ami eltérő nézetek, érdeklődési körök, vágyak, nemek, célok szigetei, de elsősorban a hétköznap halálos rutinjainak örvényei közt próbál ellavírozni oda, ahol minden klappol.

Ki itta ki a tejet és hagyta üresen a hűtőben a dobozt, már megint? A szerelem a szoba sarkába odahányt koszos zokni, a konyhapulton heverő kávés csésze, az alagsorban működő szivattyú. De az is ő, aki bájosan körbetáncolja a lakásban eluralkodó rendetlenséget, aki fityiszt mutat a ki nem vitt szemetes zsákra, aki elkenődött szempillaspirál formájában éjjel befogja a kispárnát.

Müller Péter: "Ez a jó párkapcsolat alapja"

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.
A szerelem lát minket fáradt, nyűgös és meggyötört mivoltunkban is, és képes a legszörnyűbb helyzetben is azt mondani: „Itt vagyok melletted, és nem megyek sehova.” Forrás: Thinkstock

A szerelem nem tökéletes haj és smink, gyönyörű virágcsokor és romantikus vacsora, nem is séta egy virágos réten naplementekor. A szerelem kemény, csúnya és félelmetes. Néha olyan pillanatokkal teli, amiket inkább nem akarnánk látni. Ugyanakkor hitet ad; önmagunk és egy másik ember irányába. Erőssé, legyőzhetetlenné tesz, értékekkel gazdagít. Elfogadtathatja velünk az igazságot, melynek révén eljuthatunk a szeretet valódi mélységéig és valódi értelméig.

A szerelem több mint egy cukormázas érzelem. Eszköz arra, hogy képesek legyünk megbecsülni azt, amink van, értékelni a két ember közt lévő kapcsolatban rejlő erőt a fájdalom és kétségbeesés közepette is. Ez pedig gyönyörű!

Brutális sorozatgyilkosok, akikbe nők százai szerettek bele - Hübrisztofília (18+)http://www.life.hu/csalad/20170619-brutalis-sorozatgyilkosok-akikbe-nok-szazai-szerettek-bele-hubrisztofilia-18.htmlKi hinné, hogy egy sorozatgyilkos, aki nőket erőszakolt és ölt meg, vagy épp fiatal fiúk testéből evett, a börtönben naponta több szerelmes levelet és házassági ajánlatot is kap. Bizony, ez a jelenség nem új keletű, a szexuális deviancia ezen formája már régóta ismert, és emiatt több házasság is született gyilkos és rajongója között. Család--Új őrület söpör végig a fiatalok „ujjain” – Itt a Finger Spinner!http://www.life.hu/csalad/20170614-uj-orulet-sopor-vegig-a-fiatalok-ujjain-itt-a-finger-spinner.htmlJoggal teheted fel a kérdést; mi a fene az a Finger Spinner - másik nevén Fidget Ninja? Nos, ez gyakorlatilag egy ujj pörgettyű, mely hasonló funkcióval bír, mint a pár éve oly' népszerű Peonza. De mégis, mi lehet az ok, ami arra készteti az általános és középiskolás gyerekeket, hogy az ujjukon pörgessenek egy műanyag, csapágyas szerkentyűt? CsaládThinkstockCsak ártanak azok az anyák, akik feláldozzák magukat az anyaság oltáránhttp://www.life.hu/csalad/20170618-artanak-azok-az-anyak-akik-felaldozzak-magukat-az-anyasag-oltaran.html„Én érted feladtam mindent!" – mondják majd évek múlva azok, akik nem mernek némiképp önzők, tudatosak lenni. Azok, akik fényárban úszó áldozatként élik meg a világ legtermészetesebb szerepét; az anyaságot. Ők azok, akik mindig a gyermek rendelkezésére állnak, akik félredobnak bármit - leginkább önmagukat -, ha a gyerekről van szó. Ismerd meg az anyaság mögé bújó önértékelési gondokkal küzdő nőket és segíts nekik! CsaládThinkstockSúlyosan beteg kislány mutat példát önzetlenségből és emberségbőlhttp://www.life.hu/csalad/20170613-sulyos-beteg-kislany-mutat-peldat-onzetlensegbol-es-embersegbol.htmlMár 4 év telt el azóta, hogy megírtuk Málna és Virág történetét. Mindkét kislány, az úgynevezett hyper IgE szindrómában szenvednek, ezek a betegek általában nem érik meg a felnőttkort. Ám ez két kis harcos és családjuk példaértékű életigenlésről tesz tanúbizonyságot nap mint nap. Sőt még ők segítenek másoknak! Horváth Bálinttal, a kislányok nevelőapjával beszélgettünk arról, hogy miként képes egy súlyosan beteg kislány önzetlen és boldog lenni. CsaládOrigoEgy 13 éves fiú álma – A futballtehetség adott, de nehéz helyzete miatt a lehetőség hiányzikhttp://www.life.hu/csalad/20170608-egy-13-eves-fiu-alma-a-futballtehetseg-adott-de-hatranyos-helyzete-miatt-a-lehetoseg-hianyzik.htmlA 13 éves Szőnyi Krisztián igazi futballtehetség, de nehéz helyzete miatt, nagy az esély arra, hogy le kell mondjon álmáról. Pár éve, mikor a család még Siófokhoz közel élt, felfigyeltek a fiúra és le is akarták igazolni, de akkor ez sajnos egy költözés miatt meghiúsult. Krisztián, most esélyt kapott, hogy megmutassa tudását és elkötelezettségét, ám a jövője így is bizonytalan. CsaládFotó: Mudra László - OrigoAmikor egy csoda valóra válik – Egy nyílt örökbefogadás igaz történetehttp://www.life.hu/csalad/20170604-amikor-egy-csoda-valora-valik-egy-nyilt-orokbefogadas-igaz-tortenete.htmlAz örökbefogadás egy csodálatos dolog; gyermekek, akiknek valamilyen okból nem adatott meg, hogy vér szerinti szüleikkel nőhessenek fel, esélyt kapnak, hogy új, szerető családot találjanak. Ma Magyarországon az örökbe fogadó szülők 2/3-a 3 évnél fiatalabb gyermeket szeretne, elsősorban csecsemőt, újszülöttet. Erre a legnagyobb esélyt számukra a nyílt örökbefogadás jelenti. Egy ilyen igazán szívbemarkoló történetet mutatunk most be. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.