"Segítség, rettegésben tart a saját gyerekem" - Szülőverő kamaszok

Forrás: Thinkstock -
agresszió szülő verekedés erőszak gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Kiabál, becsapja az ajtót, verekszik az iskolában, és nem egyszer rám is kezet emelt már" – egy 16 éves kamaszfiú anyukájának elkeseredett szavai ezek, évek óta szenved agresszív gyermekétől. De vajon milyen okból és mikor vetemedik egy gyerek a szülő elleni erőszakra? A Life.hu szakértőjével, Majsai László pszichopedagógussal jártuk körbe a témát.

Szégyellik, titkolják és a legtöbb esetben nem is értik, mi történik velük: egyre több szülő szenved a családon belüli erőszak azon formájától, amikor is az imádott csemetéjük emel kezet rájuk. Sokan érzik megalázónak a helyzetet, éppen ezért lépni sem mernek. Pedig a probléma megoldását időben el kell kezdeni, mielőtt a helyzet komolyabb következményekhez vezet.

Forrás: Thinkstock

Pofontól a gyilkosságig

Néhány évvel ezelőtt egy 17 éves oklahomai kamaszfiú brutális kegyetlenséggel végzett a nevelőanyjával. A nő az édesapa halála óta, hét éve nevelte a gyereket, aki nem tudni, milyen okból fordult ellene gyilkos indulatokkal. A hírek szerint nemcsak a végzetes napon, de előtte már több alkalommal bántalmazta nevelőjét a kamasz: többször megütötte, fojtogatta, a falhoz lökte, valamint folyamatosan félelemben tartotta az asszonyt. Henry "Hank" Laird állítólag végigröhögte a rendőrségi kihallgatást, mint aki nincs is tudatában annak, milyen súlyos bűncselekményt követett el.

Philadelphiában kalapáccsal és széklábbal verte szét az édesanyja fejét egy 16 éves kamasz, mert megsértődött, amikor az anyja nem engedte, hogy játsszon a kedvenc komputerjátékával. A holttestet a házuk mögött lévő sikátorba dobta.

Pár éve Hódmezővásárhelyen egy 20 éves fiú fojtogatta, majd elvágta az édesanyja torkát. Állítása szerint azért, mert az anya nem akarta beengedni – az egyébként agresszióra hajlamos – fiát a családi házba.

Az erőszak a válasz

Majsai László pszichopedagógus szerint az agresszivitást – mivel ez egy válaszreakció – nagyon sok minden kiválthatja. A szülők ellen irányuló ilyen viselkedés hátterében több kiváltó ok is meghúzódhat. A fiatalok agresszióval válaszolhatnak a szülői agresszivitásra, ezenkívül kiválthatja figyelemhiány (másképpen nem tudja a gyermek "kiharcolni" a figyelmet/törődést), kommunikációs zavar, indulatkezelési zavar, de az úgynevezett eszköztelenség (a meg nem értettségből fakadó tehetetlen düh) is. Az is előfordul, hogy a kamasz egyenrangú felnőttként próbál – helytelenül – viselkedni a szülővel. A Life.hu szakértője szerint

az agresszivitás részben genetikusan kódolt, de nagyobb részben tanult viselkedés, így a saját szüleitől is tanulhatja, amennyiben a konfliktusok kezelésének ez a módszere jellemzi a családját.

Forrás: Thinkstock

Majsai László pszichopedagógus szerint

"A szülők ellen irányuló durvaság sokszor nem az adott pillanatban jelenik meg, gyakori az elfojtás miatti, vagy a fel nem dolgozott sérelmekből fakadóan késleltetve megnyilvánuló agresszió is. Olyan esettel is találkoztam, hogy a valódi okot nyújtó személy helyett a megengedőbb, elnézőbb – netán gyengébb – szülőn áll bosszút a gyermek. Hogy ez nevelési hiba-e?! Mindenesetre ezekben a helyzetekben szüksége van a szülőnek egy alapos és elemző önvizsgálatra (is)!"

Mit tehet a szülő?

A szakértő szerint semmiképpen nem fajulhatnak odáig a dolgok, hogy az agresszivitásból stratégia, illetve rendszeresen alkalmazott problémamegoldó eszköz váljon. Éppen ezért fontos, hogy a szülők már egészen kis korban megállítsák az agresszív gesztusokat, mozdulatokat.

Forrás: Thinkstock

Majsai László tanácsa

"Minden esetben a meg-/ki-/átbeszéléssel kell kezdenünk! Ha a gyermek agresszivitásszintje magasabb a közösségben elfogadhatónál, akkor érdemes szakemberhez fordulni (pedagógiai szakszolgálatok, gyermekjóléti és családsegítő szolgálatok), részt venni agresszivitáskezelő tréningen, a nyílt agresszivitás kiélésére alkalmas eszközöket alkalmazni (például bokszzsák)..."

Agresszív gyerekből erőszakos felnőtt?

Szakértőnk azon az állásponton van, hogy ha az agresszív viselkedés személyiségjeggyé válik, állandósult problémává, illetve konfliktuskezelő technikává mélyül, akkor sajnos elkerülhetetlen, hogy az agresszív gyermekből agresszív felnőtt váljon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.