a nap cikke munkahely feng shui munkakeresés lakberendezés karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hónapok óta elégedetlen vagy az állásoddal, mégsem találsz megfelelőbbet? Ha már megtettél minden tőled telhetőt, és hónapokig kutattál a legjobb munkahelyek után, majd ezer helyre küldted el a legnagyobb gonddal elkészített önéletrajzodat, na és persze az összes ismerősödet megkérted, hogy legyen résen, és szóljon, ha talál valami ígéretes munkát - akkor akkor nézz szét a lakásodban is, és változtass meg pár dolgot, hátha könnyebben megtalálod álmaid munkáját!

Az álláskeresés kifejezetten stresszes időszak, pláne akkor, ha épp két állás között a megélhetésedért aggódsz. A megnyugvás és az ideális állás megtalálásában otthonod berendezése is segítségedre lehet, ráadásul le is foglal, így rendezkedés közben sem a gondokon rágódsz. Mindehhez azonban először saját vágyaiddal és képességeiddel és az elérendő céljaiddal kell tisztába jönnöd, utána pedig nem árt szétnézni a lakásodban, és megfogadni feng shui tippjeinket!

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Bambusz a szoba délkeleti sarkába

A munkakeresés taposómalmában könnyen nyugalmad is odalehet, így azonban nem leszel képes bevonzani a jó lehetőségeket és energiákat. Életenergiára, azaz a chi erősítésére van szükséged: a megfelelő pontokon elhelyezett zöld növények feltöltenek, tisztítják a levegőt, nyugalmat sugároznak. A szoba délkeleti részébe állíts bambuszt, így elindulhat az anyagi növekedés.

Használj pénzérmét!

A feng shui alapját képező öt elem egyike a fém, amihez a nyugati és északnyugati területek tartoznak, így helyezz el pénzérméket ezekben a zugokban. Az arany- vagy ezüstérme a pénzt szimbolizálja, és erősíti szervezési képességeidet.

Vázát északra

A lakás északi területe a vizet képviseli, így az ősi erőt, rugalmasságot és békét is. Egy szabálytalan alakú sötét tárgy ezen a helyen - egy váza tökéletesen megteszi - segít, hogy ezek az erők benned is felerősödjenek.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Tűzpiros csillag

A déli részbe helyezz el egy szenvedélyt, izgalmat és energiát jelképező piros dolgot, lehetőleg csillagot vagy háromszög alakú tárgyat. Segítségével álmaid munkája is megtalálhat, melybe minden szenvedélyedet beleölheted.

Keresd meg a karrier-zónát!

A karrier-zóna azt tükrözi, az élet sodrásában miért kell harcolnod az ellenkező irányba áramló vízzel. A víz a karrier eleme, így asztali szökőkút vagy egy tálnyi illatos víz jó irányba terelheti az energiákat a lakás északi részén, de bármi fekete vagy egy tükör, esetleg üvegtárgy is megteszi, mert ezek is a vizet jelképezik. Ezek után már csak a saját karriered szimbólumát kell megtalálnod: az álomállást jelképező tárgyat vagy képet a karrier-zónádba helyezve végre megtalálhatod azt a munkát, ahol jól is érzed magad.

El a karrier-zónából velük!

Ezen a területen nem lehet föld, hiszen az a leragadást, mocsarat, lehúzást jelképezi, így szabadulj meg minden piszoktól, cserepes növénytől és sárga, illetve földszínű, tehát a földet jelképező tárgyaktól. Ugyanez igaz a négyszögletes, lapos tárgyakra - ha az asztalt nem tudod máshová tenni, ellensúlyozd hullám formájú üvegdíszekkel. A por sem maradhat ebben a zónában: alaposan takaríts ki minden sarkot!

Feng shui tippek 2013-rahttp://www.life.hu/tested-lelked/20130215-ezoteria-feng-shui-tippek-2013ra.htmlFeng shui-tippek a forró szexérthttp://www.life.hu/szeress/szex/20120824-szex-szerelem-parkapcsolat-feng-shuitippek-a-forrobb-szexert.htmlBabát szeretnél? Segítsd elő a gyermekáldást a feng shuivalhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120725-szerelem-es-csalad-teruletenek-erositese-a-feng-shuival-a-gyermekaldasert.htmlElőléptetés, fizetésemelés: így segít a karrierépítésben a feng shuihttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120517-eloleptetes-fizetesemeles-igy-segit-a-karrierepitesben-a-feng-shui.htmlPörgesd fel a szerelmi életed! - Bevált feng shui tippekhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120417-porgesd-fel-a-szerelmi-eleted-bevalt-feng-shui-tippek.htmlÍgy irányítsd a jövőd! - A feng shui segítségévelhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120131-igy-iranyitsd-a-jovod-a-feng-shui-segitsegevel.htmlÍgy használd a feng shuit kapcsolat-erősítőkénthttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120109-igy-hasznald-a-feng-shuit-kapcsolaterositokent.htmlVágyfokozó Feng Shui tippek hálószobábahttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20101111-vagyfokozo-feng-shui-tippek-haloszobaba.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.