Maximális biztonsággal várják a táborok a gyerekeket

Forrás: Shutterstock -
nyári tábor tábor koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokáig kérdéses volt, hogy a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet miatt lehet-e nyári táborokat tartani az idén. Azóta kiderült, igen, aminek nem csupán a szülők és a gyerekek, de a táborszervező cégek is nagyon örülnek. 

A családok éppúgy, mint a táborszervező cégek több hónapnyi otthon töltött idő után nagyon fontosnak tartják a szülők tehermentesítését úgy, hogy közben biztonságban tudhatják a táborokban gyermekeiket, akik újra élményekhez juthatnak és barátságokat köthetnek. Három nagy táboroztató cég is kifejezte örömét, és elmondták, kiemelten fontosnak tartják a gyerekek és a tanárok maximális védelmét.

A cégek még várják a táborokkal kapcsolatos részletes szabályozást, de addig is külön ajánlásokat fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban.

Úgy vélik, a megfelelő intézkedések mellett ottalvós táborok megtartására is lehet esély idén nyáron, amennyiben ezt a járványügyi helyzet is megengedi. Megjegyezték, hogy az ottalvós táborok esetében az azok megtartásához szükséges előkészítő folyamatok még több időt vesznek igénybe, valamint a szülőknek is elengedhetetlen a tervezhetőség, ezért a gyerekek, szüleik és a táboroztatók érdekében várják a mielőbbi döntést az ügyben.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.