Ötletkörút két dizájnvásárban - Szuper ajándékok 5000 forintért

fashion week karácsony karácsonyi ajándék magyar termék dizájn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Míg a legnagyobb közösségi oldalon arra biztatnak, vásároljunk minden karácsonyi ajándékot közvetlenül a készítőtől, általánosan elterjedt vélemény, hogy a magyar tervezők, iparművészek és kézművesek csak drága holmikat készítenek. Úgy döntöttünk, elmegyünk két dizájnvásárba, és az 5000 forintos lélektani határ körül keresgélünk ajándékokat.

Tipp! Varázslatos hangulat a bécsi adventi vásáron! Kattints a galériáért!



Első utunk az Erzsébet téri Design Terminálba vezetett, ahol sok év csend után idén ősszel indult be az élet. Az Ajándék Terminál névre keresztelt rendezvénysorozat számunkra érdekes része az a rendhagyó kiállítás, amelyen magyar iparművészek - az ötvösöktől a bútortervezőkig - állították ki munkáikat. A felsorakozott kiegészítőket, ékszereket, ruhákat viszont nemcsak nézegetni lehet, hanem megfogni, megtapogatni, felpróbálni, sőt megvenni is. Bár előzetesen azt hallottuk, "jó, csak minden nagyon drága", izgultunk, találunk-e valamit. Szerencsére a fenti véleményeknek csak részben adhatunk igazat, hiszen több szépséget is találtunk az általunk megszabott összeghatár alatt és körül. Ráadásul a már nemcsak szakmai, hanem egyre szélesebb körben ismert tervezők, mint Szegedi Kata, Abodi Dóra is hoztak néhány olyan gyönyörű kiegészítőt, amelyek nemcsak szebbek, de különlegesebbek is a plázában vásárolt tömegterméknél.

Fotó: Mengyán Eszter
Fotó: Mengyán Eszter

Kattints a képre és nézd meg az ajándékokat!

Hasonlóan jó tapasztalataink voltak a Wampon is, amelyet decemberben háromszor rendeznek meg - mi a másodikon vettünk részt, így az utolsó, nagy roham még hátra van. A Millenárison viszont nemcsak a terület nagyobb, hanem a választék is. Ez utóbbit jelzi, hogy a házi szörpöktől a vicces fejdíszekig mindent beszerezhetünk, ráadásul még a készítővel személyesen is találkozhatunk, ami visszahoz valami emberséget a kapitalista világba. Mi célirányosan a Divat szekció felé vettük az irányt, ahol ruhák és kiegészítők után kutattunk. Itt egyébként nem érdemes a fent felsorolt tervezőket keresni, ez a divattervezők helyett inkább az iparművészek és kézművesek terepe. Az árak is kevésbé ijesztőek, akár több apróságot is beszerezhetünk 5000 forintból.

Fotó: Mengyán Eszter
Fotó: Mengyán Eszter

Kattints a képre a többi ajándékért!

Tipp! Mikulásnak és rénszarvasnak álcázott kedvencek! Állati advent képgalériánkban!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.