Rákosnak hazudta a fiát az anya, hogy az adományokból élhessen

betegség rák kemoterápia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy-Britanniában százezer font ütötte a markát annak az édesanyának, aki azt hazudta, hogy kisfia rákban szenved.


Thinkstock
Thinkstock

Illusztráció

A nő nevét személyiségi okokból nem közölték, de az kiszivárgott, hogy az asszony 36 éves, és öt gyermek édesanyja. A furfangos anyuka - hogy alátámassza a betegséget - természetesen beszerezte a szükséges hamis orvosi papírokat is. Az anyát azzal is megvádolták, hogy elzárja fiát és annak egyik lánytestvérét az iskolai rendezvényektől, mert a gyerekek rossz állapotára hivatkozva rendszeresen nem engedte őket iskolába. A vád szerint a nő több mint hét évig tévesztette meg az embereket, ez idő alatt pedig egy rövidebb időszakban azt hitette el, hogy a gyermeke súlyos beteg. Ez azért is szörnyű, mert csalárd módon akart kedvezményekhez és pénzhez jutni. Hamis orvosi és iskolai papírokkal érte el, hogy a gyermekeknek ne kelljen részt venniük az iskolai tevékenységekben, és elhitette, hogy kisfiával kemoterápiára jár. Ezekkel a trükkökkel és átverésekkel a hét év alatt közel százezer fonthoz jutott a család.

Az asszonyt tizenegy rendbeli csalással vádolják: ebben van hamisítás és a gyermekei elhanyagolása is. A rákosnak hazudott kisfiú jelenleg kilencéves - édesanyja akkor kezdte rákosnak hazudni, amikor ötéves volt, és egészen hétéves koráig kitartott a történet mellett. A nőt már meghallgatta a Gloucester-i Városi Bíróság, tárgyalása december 2-án lesz.

Ezt látni kell! A világ legcsúnyább menyasszonya képgalériánkban. Katt ide!



Szerencsére az anyjára ütött! Már 16 éves Rowan Atkinson gyönyörű lányahttp://www.life.hu/anyaskodj/20111003-rowan-atkinson-lanya-lily-nagyon-szep-no-lett.html5+1 dolog, ami erősen befolyásolja a nők termékenységéthttp://www.life.hu/anyaskodj/20111003-5-dolog-ami-erosen-befolyasolja-a-nok-termekenyseget.html"Igen, autista a fiam" - A világhírű angol focista, Paul Scholes szívszorító vallomásahttp://www.life.hu/anyaskodj/20110930-igen-autista-a-fiam-a-vilaghiru-angol-focista-paul.htmlElvették tőle a gyermekét! A gyönyörű magyar modell majdnem belehalt a szülésbehttp://www.life.hu/anyaskodj/20110930-elvettek-tole-a-gyermeket-a-gyonyoru-magyar-modell-majdnem-belehalt.htmlÍgy ellenőrizheted, hogy mikor van peteérésed - Hogy biztosan összejöjjön a babahttp://www.life.hu/anyaskodj/20110930-igy-ellenorizheted-hogy-mikor-van-peteeresed-hogy-biztosan-osszejojjon.htmlTe felismernéd? Pimasz tekintetű sráccá érett a világ egyik kedvenc gyerekszínészehttp://www.life.hu/anyaskodj/20110929-te-felismerned-pimasz-tekintetu-sracca-erett-a-vilag-egyik-kedvenc.htmlNem hatja meg a habos-babos babakelengye! Völgyesi Gabi őszintén vallotthttp://www.life.hu/anyaskodj/20110928-volgyesi-gabit-nem-hatja-meg-a-habosbabos-babakelengye.html5 biztos jel, hogy iskolát kell váltanotokhttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20110928-5-biztos-jel-hogy-iskolat-kell-valtanotok.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.