flashmob mellrák új élet projekt albert kinga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hirtelen csoportosulás okozott meglepetést az Aréna Plázában. Az arra sétálók először nem tudták mire vélni a történéseket. A táncosok a rákellenes napon a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel a figyelmet. „Kezedben a sorsod” lett a tánc szlogenje, nem véletlenül.  

A mellrák korai felismerése ugyanis életet menthet. Szó szerint kezedben a sorsod: havonta vizsgáld át a melleid, mozogj, élj egészségesen. Tudj meg többet arról, hogyan előzheted meg a bajt! A flashmob jól sikerült: mosolyt csalt a meglepődött vásárlók arcára.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kinga, aki 35 évesen fedezte fel melleiben a daganatot fontosnak tartja, hogy minél többen felismerjék az önvizsgálat fontosságát és érezzenek rá az egészséges életmód ízére. A Kezdj új életet a Life.hu-val kiválasztottja ezért örül az ilyen akcióknak, mint a mostani villámcsődület, mert így még többen időben észbe kaphatnak. Szerencsére Kingának sikerült és a hétvégén már a célját is eléri, részt vesz a Vivicittá futóversenyen, ahol a 10 km-es távot teljesít.

Kinga és Péter úgy ugrált, akárcsak a kengurukhttp://www.life.hu/ujelet/kinga/20140403-kinga-es-peter-ugy-ugralt-akarcsak-a-kenguruk.htmlA mellrákból felépült Kingát - aki egy ország példaképévé vált az elmúlt hónapokban - már csak néhány nap választja el a Vivicittától. A Vitalteam mozgáskoordinátorai és a Life.hu sztárszerzői, Kropkó Péter és Gajdos Tamás igyekeznek a végső hajrában olyan edzéseket szervezni neki, amik jó hatással vannak Kinga pszichéjére is. Most valami olyasmivel álltak elő, amihez hasonlót Kinga soha életében nem csinált még, és ami nemcsak jól megedzi, hanem teljesen kikapcsolja. KingaOrigoFutásnak eredtek: Kinga és a rajongói közös edzésehttp://www.life.hu/ujelet/kinga/20140329-futasnak-eredtek-kinga-es-a-rajongoi-kozos-edzese-a-margitszigeten.htmlA korábbi "Fuss te is Kingával" felhívásunk kapcsán sok barát, rajongó és sportoló döntött úgy, hogy szombat reggel együtt funak Kingával, Kingáért a margitszigeti atlétikai pályán. Az egészségügyért felelős államtitkár, Szócska Miklós pedig már a helyszínre is egyenesen futva érkezett. KingaFotó: Hámori Zsófia/Life.huMegtanulni a jelenben élni - interjú Kingávalhttp://www.life.hu/ujelet/kinga/20140325-megtanulni-a-jelenben-elni-interju-kingaval-a-kezdj-uj-eletet-a-life-hu-szereplojevel.htmlKropkó Péter, az 51-szeres Ironman szerint Kinga olyat csinált, melyet az ország 93 százaléka nem: megfordította a sorsát, életmódot váltott. A Life.hu mozgáskoordinátora, Kinga edzője elfogadta volna, ha Kinga nem folytatja, de szerencsére nem ez történt. Albert Kinga, aki a tavalyi év végén még kemoterápiát kapott, idén már a Vivicittára készül. A célhoz vezető úton azonban lehet és megbocsátható elfáradni. Albert Kingával a pozítív gondolkodásról beszélgettünk.KingaOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.