új élet projekt bicikli túra Balaton benyeczkó gabriella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Benyeczkó Gabriella, aki hosszú éveken át küzdött a rákkal, majd sikerrel legyőzte azt, úgy döntött, hogy az életéből emiatt elveszített 12 évet megpróbálja bepótolni. Úgy határozott, hogy az 50. születésnapja előtt minden hónapban teljesít egy maga elé kitűzött célt. A Gerecse 50 túrát már teljesítette, de most a második kihívását is akadály nélkül vette: körbebiciklizte a Balatont.

Május 29-én indult Gabi edzőivel, Kropkó Péterrel és Gajdos Tamással Siófokról. A május végi hűvös időjárás a túra elejétől egészen a legvégéig elkísérte a résztvevőket. Ezúttal ennek mindenki örült, hiszen ilyen időben könnyebb végigtekerni 220 kilométert, mint verőfényes napsütésben, 30 fokban.

A csapat Siófokról először Fonyódra érkezett, itt az Alfaholiday egyik apartmanházában töltötték az éjszakát, majd innen Badacsonyra tekertek, ahol a Hotel Halászkertben szálltak meg. Az utolsó, harmadik napon a csapat Tihanynál becsatlakozott a XIII. Capriolo Tihany túra mezőnyébe, így Gabi többszáz versenyzővel együtt ért a célba, a siófoki Porecs téren.

/1406/Gabi_2014619255

Az első, Siófoktól Fonyódig tartó útszakaszt viszonylag hamar megtettük, és az útviszonyok is nagyszerűek voltak. A Fonyódtól Badacsonyig vezető út azonban már sokkal keményebb volt, itt már szembetaláltuk magunkat jó néhány emelkedőn, de ezt az etapot is sikerült minden nehézség nélkül teljesítenünk. Az utolsó napra tervezett 100 kilométertől bevallom, féltem kicsit, de őszintén szólva, ezt élveztem a legjobban. A Cube kerékpárom remekül bírta a gyűrődést. Biztos vagyok benne, hogy ezt a túrát a későbbiekben meg fogom ismételni!” – mesélte a célba érkezése után Gabi.

Ez a nő végig úgy ment, mint egy tank. Öröm volt elkísérni őt erre az útra.” – árulta el a Vitalteam szakembere, Gabi mozgáskoordinátora, Gajdos Tamás.

Gabi, a rákbetegségéből felgyógyult ugyan, de a műtéti hegek, a hosszan tartó kezelések és az elmúlt évek miatt úgy érzi, veszített nőiességéből. Éppen ezért döntött úgy, hogy elkészíttet magáról egy esztétikus fotósorozatot Magyarország legnevesebb fotográfusával, Nánási Pállal. Gabi tudja, hogy a gyönyörű képektől később sem szebb, sem nőiesebb nem lesz a jövőben, de az önbecsülését biztosan visszaadják majd a szépen megkomponált képek, amiket bátran mutogathat majd akár az unokáinak is. Ez tehát Gabi harmadik vágya: egy fotósorozat elkészítése Nánási Pállal. A Life.hu ebben is segíti őt, hamarosan láthatjátok a Gabiról készült fotósorozatot.

Meg sem kottyant Gabinak a 70 kilométer - avagy sok a kecske, vadkacsa egy szál sehttp://www.life.hu/ujelet/gabriella/20140519-benyeczko-gabriella-letekerte-a-vadkacsa-turat-a-velencei-to-korul.htmlBenyeczkó Gabi olyan, mint egy tank - a lehető legjobb értelemben. Korát és fizikumát meghazudtoló tempóban tekerte körbe a Velencei-tavat, majd még egy kicsit, összesen 70 kilométert. GabriellaOrigoGabriella a Juventus rádióban beszélt terveirőlhttp://www.life.hu/ujelet/gabriella/20140513-gabriella-a-kezdj-uj-eletet-a-life-hu-val-otven-eves-kivalasztottja-a-juventus-radioban-beszelt.htmlBenyeczkó Gabriella, aki 50. születésnapja előtt minden hónapban egy-egy kihívás elé állítja magát, a Gerecse 50 teljesítménytúra után ezúttal a Balaton körbebringázására készül. A Kezdj új életet a Life.hu-val kiválasztottja a Juventus rádióban mesélt magáról.GabriellaFotó: Hámori Zsófia/Life.huHa kényelmetlen a biciklizés, valamin változtatnod kellhttp://www.life.hu/ujelet/gabriella/20140428-ha-kenyelmetlen-a-biciklizes-valamin-valtoztatnod-kell.htmlItt a jó idő, használjuk ki, biciklizzünk minél többet. De mielőtt nyeregbe szállnánk, érdemes megvizsgálni a biciklink beállításait, az 51-szeres Ironaman, Kropkó Péter tanácsai alapján. Ha pedig éppen bringavásárlás előtt állunk, akkor főleg jó átgondolnunk néhány szempontot.GabriellaOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.