38 éves lett Ryan Gosling, a hipszter stílus koronázatlan királya

Forrás: GQ Magazine/Giampaolo Sgura -
Ryan Gosling hipszter stílus vörös szőnyeg születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán nincs is olyan nő a világon, aki legalább egy film erejéig ne szeretett volna bele Ryan Goslingba. Mi ráadásul nemcsak a filmvásznon imádjuk, és nemcsak a tehetségéért rajongunk, hanem a stílusáért is.

November 12-én ünnepli 38. születésnapját Ryan Gosling. A Golden Globe-díjas, kétszer Oscarra is jelölt színész gyerekként kezdte a karrierjét. Sok fiatal pályatársához hasonlóan ő is a Disney csatorna The Mickey Mouse Club című műsorában tűnt fel. A világhírnevet aztán 24 éves korában a Szerelmünk lapjai című film hozta meg.

Ryan Gosling a Szerelmünk lapjai című filmben Forrás: New Line Cinema/Melissa Moseley

Ezután sorra jöttek a jobbnál jobb szerepek, köztük persze a romantikus filmek, vígjáték és dráma kategóriában is, mint a Plasztik szerelem, az Őrült, dilis szerelem, a Kék Valentin, a Kaliforniai álom. Az igazán komoly hangvételű filmszerepek sem kerülték el, mint a Fél Nelson, a Törés, a Drive, a Gengszterosztag vagy a Szárnyas fejvadász 2049.

Amellett, hogy 2004 óta töretlen a karrierje, stílusérzéke is igencsak figyelemreméltó. Ha már skatulyába kell tennünk, akkor azt mondhatjuk, hogy leginkább a 21. századi hipszter vonal áll hozzá közel. A legnagyobb vörös szőnyeges eseményeken sem választ klasszikus darabokat, mindig valami különlegessel készül. Például bordó, barna, vagy éppen pöttyös öltönyt visel, de a tweed stílus is közel áll hozzá. Emlékezetes maradt az Golden Globe-on viselt fehér zakója is, amelyre virágot tűzött, illetve az Oscar-gálára választott zsabós ing bársonyos csokornyakkendővel. A lazább eseményeken még inkább kiütközik a hipszter vonal, ekkor ugyanis szívesen visel mintás pulóvereket és ingeket.

Kattints a képre, és nézd meg a galériát!

Forrás: Getty Images/Carlos Alvarez
1 / 13
Forrás: Getty Images/Jamie Mccarthy
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Vera Anderson
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Venturelli
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Gp Images
1 / 13
Forrás: Getty Images/Laurent Viteur
1 / 13
Forrás: Getty Images/FilmMagic/Jennifer Graylock
1 / 13
Forrás: Getty Images/Tran/Michael Tran
1 / 13
Forrás: WireImage/Steve Granitz
1 / 13
Forrás: Getty Images/Dave J Hogan
1 / 13
Forrás: Getty Images/FilmMagic/Jeff Kravitz
1 / 13
Forrás: FilmMagic/Juan Naharro Gimenez
1 / 13
Forrás: Getty Images/Dave J Hogan
1 / 13
Forrás: Getty Images/Carlos Alvarez
1 / 13
Forrás: Getty Images/Jamie Mccarthy
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Vera Anderson
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Venturelli
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Gp Images
1 / 13
Forrás: Getty Images/Laurent Viteur
1 / 13
Forrás: Getty Images/FilmMagic/Jennifer Graylock
1 / 13
Forrás: Getty Images/Tran/Michael Tran
1 / 13
Forrás: WireImage/Steve Granitz
1 / 13
Forrás: Getty Images/Dave J Hogan
1 / 13
Forrás: Getty Images/FilmMagic/Jeff Kravitz
1 / 13
Forrás: FilmMagic/Juan Naharro Gimenez
1 / 13
Forrás: Getty Images/Dave J Hogan
1 / 13
Forrás: Getty Images/Carlos Alvarez
1 / 13
Forrás: Getty Images/Jamie Mccarthy
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Vera Anderson
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Venturelli
1 / 13
Forrás: Getty Images/WireImage/Gp Images
1 / 13
Forrás: Getty Images/Laurent Viteur
1 / 13
Forrás: Getty Images/FilmMagic/Jennifer Graylock
1 / 13
Forrás: Getty Images/Tran/Michael Tran
1 / 13
Forrás: WireImage/Steve Granitz
1 / 13
Forrás: Getty Images/Dave J Hogan
1 / 13
Forrás: Getty Images/FilmMagic/Jeff Kravitz
1 / 13
Forrás: FilmMagic/Juan Naharro Gimenez
1 / 13
Forrás: Getty Images/Dave J Hogan
1 / 13

Te is imádod Ryan Gosling stílusát?

A rózsa a legősibb kozmetikum, szépülj vele te ishttp://www.life.hu/trend/20181106-a-rozsa-a-legosibb-kozmetikum-szepulj-vele-te-is.htmlNem csoda, hogy a rózsa bódító illatára több ezer évvel ezelőtt is felfigyeltek. De nemcsak illatanyagként, szépítőszerként is korán elkezdték használni. Hogy miért annyira hatásos? Eláruljuk! TrendOrigoA szépség másik arca, 2. rész: kerekesszékes modellekhttp://www.life.hu/trend/20181105-kerekesszekes-modellek-a-szepseg-masik-arca.htmlA szépség fogalma egyre kevésbé korlátozható szűk határok közé. Míg a 20. század évtizedei a különböző szépségideálokról szóltak, ez az évszázad leginkább a másságot idealizálja. A tökéletesség helyett a tökéletlenség, a szimmetria helyet az aszimmetria, a szépség helyett a szépséghibák lettek a mérvadók. A divatiparban is a változás szele fúj, így a következő hetekben olyan modelleket mutatunk be, akik a megszokotthoz képest máshogyan szépek. TrendOrigoMTV EMA 2018: stílusmustra a vörös szőnyegrőlhttp://www.life.hu/trend/20181105-voros-szonyeg-az-mtv-ema-dijatado-galarol.htmlHabár az amerikai zenei díjátadókkal nehéz felvenni a versenyt, az MTV európai gáláján mindig legalább akkora a felhajtás, mint a tengerentúli rendezvényeken, ráadásul amerikai sztárokból sem volt hiány. Mutatjuk a vörös szőnyeges bevonulás legemlékezetesebb pillanatait. Trend--Nagy pizsamamustra: a legszebb és legmelegebb darabokhttp://www.life.hu/trend/20181026-pizsamamustra-pizsamak-a-hideg-estekre.htmlEgy igazi pizsamamániásnak nem is kell magyarázni a pihe-puha polárdarabok és az őszi bekuckózások jelentőségét és örömét. Körbenéztünk, melyek most a legszebb és legmelegebb pizsamák a fast fashion boltok kínálatában. TrendOrigoÉnidőre fel: fürdőbombák a csodaszép bőrérthttp://www.life.hu/trend/20181025-enidore-fel-furdobombak-a-szep-borert.htmlVannak, akik szerint a szépségért meg kell szenvedni, szerintünk azonban nincs is annál jobb érzés, mint amikor a szépülés a világ legkellemesebb dolga. Merülj el egy testet és lelket melengető habfürdőben, és közben élvezd, hogy a bőröd is feltöltődik energiával. TrendOrigoKávés pakolás a csodaszép bőrérthttp://www.life.hu/trend/20181025-kaves-pakolas-a-csodaszep-borert.htmlNemcsak az íze és az egészségre gyakorolt pozitív hatásai miatt lehet imádni a kávét, hanem azért is, mert szépítőszerként csodákat művel a bőrünkkel. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.