Trendjelentés a Grammy-gáláról: Lady Gaga mindenkit lesöpört

Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Jamie Mccarthy -
vörös szőnyeg Lady Gaga Grammy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy nevek hagyták ki a 60. Grammy-díjátadó vörös szőnyeges bevonulását: se Beyoncé, se Rihanna nem vettek részt rajta. Így nem is igazán maradt konkurenciája Lady Gagának, de ezúttal valószínűleg nem is tudták volna beelőzni a stílusikont. Mutatjuk a Grammy idei legjobb outfitjeit, de előre szólunk, idén a rosszul öltözött sztárok voltak fölényben. 

Chrissy Teigen kismamaként is mindig jól választ ruhát a vörös szőnyegre, és ezúttal sem hibázott: csak úgy tündökölt ebben az ezüst Yanina Couture kisestélyiben.

Chrissy Teigen Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Jamie Mccarthy

Katie Holmes okozott némi izgalmat, ugyanis kissé szokatlannak tetszett rajta elsőre ez a bőrhatású Zac Posen ruha. Ritkán látni ennyire vagány szerelésben a színésznőt, pedig megérné gyakrabban is kísérletezni ezzel a stílussal.

Katie Holmes Forrás: Getty Images/2018 John Shearer/John Shearer

Anna Kendrick meglehetősen laza szerelésben érkezett, de jól állt neki ez a Balmain nadrágkosztüm: ez a szabás most nagyon trendi. A csipkebody és a púder magassarkú csak fokozta a kellemes összhatást.

Anna Kendrick Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Jamie Mccarthy

Fehér rózsa

Ahogy a Golden Globe-on a fekete ruhákkal álltak ki a nők a szexuális zaklatás ellen, a Grammy-n a fehér rózsa lett a szolidaritás jelképe.

Lana Del Rey-től valójában hasonlót vártunk, ez sem a legizgalmasabb outfit, de szép volt ez a Gucci ruha az ezüst rátétekkel.

Lana Del Rey Forrás: Getty Images for NARAS/2018 Getty Images/Dimitrios Kambouris

Rita Ora Ralph&Russo ruhája részleteiben nagyon izgalmas volt, például a felsőrész szabása, és az anyag belsejének metál csillogása, de valamiért ez mégsem jött át annyira a vörös szőnyegen.

Rita Ora Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Jamie Mccarthy

A rapper, Eve szintén az ezüstre szavazott, és vagány is volt ez a nadrágkosztüm.

Eve Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Jamie Mccarthy

A legjobb jazz album díját beszebelő Cecile Mclorin önazonos üde színfoltja volt a gálának.

Cecile Mclorin Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Jamie Mccarthy

Lady Gagával idén senki sem tudott versenybe szállni. Az olyannyira kedvelt drámaiságot részesítette ezúttal is előnyben az énekesnő, aki tetőtől talpig kiválóan megkomponált outfitben jelent meg: az Armani ruha, a frizura és a smink is összhangban voltak.

Lady Gaga Forrás: FilmMagic/2018 FilmMagic/Mike Coppola
Lady Gaga Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Jamie Mccarthy
Lady Gaga Forrás: Getty Images for NARAS/2018 Getty Images/Dimitrios Kambouris
Lady Gaga Forrás: Getty Images for NARAS/2018 Kevin Mazur/Kevin Mazur
Lady Gaga Forrás: Getty Images for NARAS/2018 Kevin Mazur/Kevin Mazur

A Grammy-gála legrosszabbul öltözött sztárjai

MÍg a legjobbak között egyértelműen Lady Gaga vitte a prímet, a legrosszabbul öltözöttek mezejében szorosabb volt a verseny. Nem véletlen, hiszen idén, a 60. Grammy-díjátadón sokkal többen okoztak csalódást, mint gondoltuk volna. Ők következnek!

Heti trendjelentés: Cindy Crawford 16 éves lánya az új street style ikonhttp://www.life.hu/trend/20180126-heti-trendjelentes-szerepel-benne-kaia-gerber-ashley-graham-kate-hudson.htmlMeglehetősen izgalmas hetet zártunk, ami a vörös szőnyeges eseményeket illeti. A hetet a SAG-díjátadóval indítottuk, majd jött az haute couture divathét Párizsban, a Sundance Filmfesztivál, és helyi idő szerint hétfőn hajnalban a Grammy-díjakat is kiosztják. Nézzük a hét eddigi legemlékezetesebb outfitjeit! Trend--Stíluspárbaj: melyik sztár viseli dögösebben a mankót? http://www.life.hu/trend/20180123-begipszelt-labu-es-kezu-celebek-stilusa-a-voros-szonyegen.htmlA sztárok is csak emberek, velük is történnek kisebb-nagyobb balesetek. Ettől függetlenül természetesen meg kell jelenniük a fontos eseményeken, és így születhetett meg ez a válogatás a sínbe tett, illetve begipszelt lábú és kezű sztárokról, akik ebben a helyzetben is igyekeztek a legjobb formájukat hozni. Nézzük, hogy sikerült! Trend--Trendjelentés a SAG-díjátadó vörös szőnyegérőlhttp://www.life.hu/trend/20180122-trendjelentes-a-sreen-actors-guild-voros-szonyegerol.htmlIdén 24. alkalommal rendezték meg a Screen Actors Guide díjátadó gálát, ahonnan a leghíresebb színésznők sem hányoztak. Most megmutatjuk a vörös szőnyeges bevonulás legemlékezetesebb pillanatait! TrendOrigoKi a legstílusosabb Oscar-jelölt színész? Szavazz!http://www.life.hu/trend/20180125-a-2018as-oscar-jelolt-ferfiak-stilusa-a-voros-szonyegen.htmlKedden végre kihirdették az Oscar-díj várományosait, és habár számunkra a legjobb hír természetesen a Testről és lélekről jelölése volt, ezúttal a legjobb férfi főszereplő kategóriában indulók stílusát vesszük górcső alá. Szavazd meg, kinek jár a divat-Oscar! TrendOrigoSminktechnikák, amiket el kell sajátítanod 2018-banhttp://www.life.hu/trend/20180118-sminktechnikak-amiket-el-kell-sajatitanod-2018ban.htmlTrendek jönnek-mennek, van aki követi, van aki nem, egy biztos, az új technikákkal káprázatosan szép megjelenésed lesz, érdemes kipróbálnod. Idén végre vége a maszkhatásnak, a sablonszerű kinézetnek, és előtérbe kerül a üdítően friss külső, amivel a természetes szépséged ragyog majd. TrendOrigoKi a legstílusosabb Oscar-jelölt színésznő? Szavazz!http://www.life.hu/trend/20180124-az-oscar-jelolt-legjobb-noi-foszereplok-stilusa.htmlTegnap végre kihirdették az Oscar-díj várományosait, és habár számunkra a legjobb hír természetesen a Testről és lélekről jelölése volt, ezúttal a legjobb női főszereplő kategóriában indulók stílusát vesszük górcső alá. Szavazd meg, kinek jár a divat-Oscar! Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.