Mariah Carey elképesztő formában van: fotó!

fotó szexi Mariah Carey énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik Mariah Carey ledobott néhány kilót, ugyanis az egyik friss fotóján kirobbanó formának örvend. 

Mariah Carey soha nem volt nádszál vékony típus, de nincs is erre szüksége, hiszen fantasztikusan tudja viselni a teltkarcsú alakját. Ám az utóbbi időben kicsit elszaladt vele a ló, és 100 kiló körüli súlyt ért el, amit már a követői is megjegyeztek.

Éppen ezért tavaly novemberben egy gyomorszűkítő műtéten esett át, aminek mostmár az eredményét is láthatjuk: egy fekete szűk ruhát viselt a Golden Globe-gálán, ami szépen kiemelte az egyre karcsúbb derekát, és hangsúlyt fektetett a telt dekoltázsára.

#GoldenGlobes #TIMESUP

Mariah Carey (@mariahcarey) által megosztott bejegyzés,

A karján illetve az arcán is jól látható a fogyás, és kijelenthető, hogy lassan visszanyeri az egykori bomba külsejét:

Mariah Carey (@mariahcarey) által megosztott bejegyzés,

Ők voltak a Golden Globe legrosszabbul öltözött sztárjai

A 75. Golden Globe-gála nemcsak a díjazottak miatt marad majd emlékezetes, hanem a feketébe borult vörös szőnyeg miatt is. A fekete estélyi ruhákkal a zaklatások ellen tiltakoztak Hollywood csillagai. A klasszikus szín azonban nem mindenkinek hozott szerencsét: mutatjuk az este legrosszabbul öltözött celebjeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.