Érkezik a Vogue szeptemberi száma: négy címlapon pózol Jennifer Lawrence

Vogue festőművész szeptember
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki látta A szeptemberi kiadás (The September Issue) című filmet, az pontosan tudja, hogy a divatmagazinok szeptemberi száma kiemelkedően fontos. Nem egy a sok közül, hanem a legjelentősebb szám egész évben: ahogy mondani szokás, a szeptember a divatvilág januárja. Éppen ezért évről évre nagy figyelem kíséri ezeket a lapszámokat, ráadásul a Vogue fennállásának 125. évfordulóján még nagyobb a felhajtás a világ vezető divatmagazinjának háza táján. 

A Vogue főszerkesztője, Anna Wintour nem aprózta el a jubileumi számot. Egyszerre négy címlappal dobják piacra a szeptemberi kiadást. A címlapok azonban nem arattak osztatlan sikert a divatrajongók körében, pedig a szerkesztők mindent megtettek: a legprofibb fotósokat kérték fel, és egy különleges, még soha nem látott címlappal is előálltak.

Forrás: Vogue

Ennek ellenére kicsit unalmasak lettek a címlapok, ráadásul a címlaplány személye körül is akadtak gondok. Habár többen megjegyezték: "legalább nem megint egy Kardashian került rá", szívesebben láttak volna a 125. szeptemberi kiadáson egy, már nagyobb rangú színésznőt, így merült fel többek között Nicole Kidman neve is.

Forrás: Vogue

A fotó, amin Jennifer Lawrence piros ruhában pózol a Szabadság-szobor előtt, sokak szerint túl egyértelmű, túlságosan egyszerű és sablonos. A fekete-fehér képen kétségtelenül bájos a színésznő, de ez sem a legizgalmasabb címlapfotó, amit valaha láttunk, ahogy a harmadik, arany ruhában pózolós sem lett az. A képeket egyébként tényleg a legnagyobb nevek készítették: Annie Leibowitz, Bruce Weber, Inez és Vindooh.

Forrás: Vogue

A negyedik címlapról is érdemes beszélni, mert tényleg egy igazi műalkotás lett, ami divatmagazinok címlapján egyáltalán nem jellemző: a festőművész, John Currin készített festményt Jennifer Lawrence-ről. Az alkotás egyértelműen a 125. évforduló előtt tiszteleg, hiszen a régi korok francia eleganciája jelenik meg a festményen.

Forrás: Vogue

Ami a lap belső felépítését illeti, természetesen a rengeteg divatanyag mellett Jennifer Lawrence-szel olvasható egy nagy terjedelmű interjú, többek között a legújabb filmjéről, amit a színésznő szerelme, a nála 22 évvel idősebb Darren Aronosky rendezett. Ezek mellett természetesen a sok száz oldalas reklámhirdetésekre is fel kell készülnöd, ha szeretnéd beszerezni a világ legterjedelmesebb és súlyra is legnehezebb divatmagazinját.

Neked melyik a kedvenc címlapod?

Sminkelj úgy, mint a szülinapos Jennifer Lawrencehttp://www.life.hu/trend/20170811-sminkelj-ugy-mint-a-szulinapos-jennifer-larence.htmlMég mindig szemtelenül fiatal, és már évek óta fent van a csúcson Jennifer Lawrence, aki ma ünnepli 27. születésnapját. Larion Oscar sminkmester elárulja a csodálatos színésznő szépségtitkait! Trend--Rihanna a modern kori Disney-hercegnő? Fotók, amelyek ezt bizonyítják!http://www.life.hu/trend/20170731-rihanna-a-modern-kori-disney-hercegno.htmlSok kislány álmodozik arról, hogy ő a főszereplője valamelyik Disney-mesének, ahol a szépséges herceg oldalán tündökölhet csodálatos ruhákban. Aztán persze sokat komolyodnak: a hercegre még igen, de a hercegnős ruhákra már nem vágynak. Pedig arról sem kell feltétlenül lemondani, most megmutatjuk, hogyan formálta újra a Disney-hercegnős stílust Rihanna. TrendAFPA hónap sminktrükkje: a meztelen ragyogáshttp://www.life.hu/trend/20170727-augusztus-honap-sminktrukkje-a-meztelen-ragyogas.htmlA nyár legforróbb napjain nélkülözheted az alapozót és a púdert, hagyd a bőrödet természetesen ragyogni. Helyezd a hangsúlyt a szemedre, ez a minimalista smink fantasztikusan mutat majd a napbarnított bőrödön. TrendThinkstockHollywood legdögösebb pasijai szakállal és anélkül - Fotók!http://www.life.hu/trend/20170727-hollywood-legdogosebb-pasijai-szakallal-es-anelkul.htmlRégen volt akkora trend a szakáll, mint az elmúlt években. De nem mindenkinek áll jól, ahogy az is igaz, hogy akinek jól áll, azon divattól függetlenül is szívesen látjuk. Nézzük, Hollywoodban kik próbálkoztak szakállal, és kik azok, akiknek örökre el kellene felejteniük. TrendAFPEzeket a sminkbakikat kerüld el! Közönségesek és öregítenek ishttp://www.life.hu/trend/20170807-ezeket-a-sminkbabkikat-keruld-el-ha-nem-akarsz-eveket-oregedni.htmlA jól megválasztott dekorkozmetikumokkal valóban varázsolni lehet, de ha rosszul válogatjuk össze a piperéket, vagy rosszul használjuk őket, akkor pont az ellenkező hatást érjük el. Íme pár szarvashiba, amit érdemes elkerülni! TrendThinkstockPizsama, buggyos ujj, pucér fenék: Ruhamustra a Teen Choice Awardsrólhttp://www.life.hu/trend/20170814-ruhamustra-a-2017es-teen-choice-awardsrol.htmlVasárnap este adták át a Teen Choice Awards díjait, amit szokás szerint megelőzött a vörös szőnyeges bevonulás. Akadtak meglepetések és kirívó szerelések, amiket már mutatunk is! TrendAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.