Mihalik Enikő szupermodell Palvin Barbi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy elképesztően gazdagok is a világhírű magyar szupermodellek, Mihalik Enikő, Palvin Barbara és Axente Vanessa. De mégis mennyi az annyi? 

Mihalik Enikőt még 15 éves korában fedezték fel egy plázában. A gyönyörű modell erről gyakran mesél, ahogy azt is tudni lehet róla, hogy miután bekerült a modellszakmába, majd több versenyt is megnyert. Innen egyenes volt az út a világhírig, ugyanis világmárkák figyeltek fel rá. A 30 éves Enikő azonban már a jövőjére is gondol. Elindította első ruhakollekcióját, és ebben látja a jövőt.

Mihalik Enikő Forrás: Vogue Nippon, Mari Sarai for Harper's Bazaar Russia

Palvin Barbara kislányként, 13 évesen kapta meg az első felkérését, 2008-ban pedig már az ELLE magazin nagyobb divatanyagában is szerepelt. Barbi még most is csak 24 éves modell a Forbes magazin úgy tudja, 2015 és 2016 júniusa között 4 millió dollárt (vagyis több, mint egymilliárd forintot) keresett.

Palvin Barbara Forrás: Victoria's Secret, L'Oréal Campaign

A zalaegerszegi modell, a 21 éves Axente Vanessa is nagyon keresett, éppen ezért már New Yorkban él. Elmondta, hogy eddigi keresete a pénzt okosan befektető édesapjának köszönhetően már átlépte az egymilliárd forintot - írja a Pénzcentrum.hu.

Axente Vanessa Forrás: Instagram/Axente Vanessa

Magyar modellek szépségtitkai

Méltán lehetünk büszkék rájuk, hiszen hazánk leghíresebb, nemzetközileg elismert szupermodelljei a legtöbbet foglalkoztatott modellek a világban. Cikkünkben eláruljuk a Axente Vanessa, Mihalik Enikő és Palvin Barbara szépségtitkait.

Lilu levágatta a hajáthttp://www.life.hu/trend/20170804-lilu-musorvezeto-levagatta-a-hajat.htmlMegváltoztatta frizuráját az RTL Klub csinos műsorvezetője. Az új hajviselet a követőit is meggyőzte. Wow - írták a fotóhoz többen is. Egyetértünk. Trend--Pucéran pózol Ashley Graham (18+)http://www.life.hu/trend/20170722-teljesen-puceran-pozol-ashley-graham-plus-size-modell.htmlAshleyről a képet Patrick Demarchelier neves divatfotós készítette. A plus size modell pedig posztolta a fotót, amellyel most is lenyűgözte a teltebb idomok rajongóit. TrendOrigoBugyiban és harisnyatartóban pózol Dér Henihttp://www.life.hu/trend/20170624-der-heni-bugyiban-es-harisnyatartoban-pozol.htmlSzemtelen című klipjének debütálása alkalmából nagyon dögös fotót posztolt magáról Dér Heni. TrendOrigoKis feketében mutatta meg dekoltázsát Vajna Timihttp://www.life.hu/trend/20170723-kis-feketeben-mutatta-meg-dekoltazsat-vajna-timea.htmlEzúttal kis feketében mutatta meg dekoltázsát Vajna Tímea. A ruha sem a kebléből, sem a combjából nem takar túl sokat. TrendOrigoHabos-babos rózsaszínben pózol Sarka Katahttp://www.life.hu/trend/20170804-habos-babos-rozsaszin-ruhaban-pozol-sarka-kata.htmlRózsaszín, feltűnő ruhát választott vacsorájához Sarka Kata, aki az Instagramon meg is mutatta azt a követőinek. TrendOrigoBikinis képet posztolt VV Anetthttp://www.life.hu/trend/20170609-bikinis-kepet-posztolt-vv-anett-a-facebookra.htmlIgazi lájkvadász fotót tett közzé VV Anett. A szőke szépség bikiniben feszít. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.