Feketére szoláriumozta magát egy nő: Fotó!

Forrás: Northfoto -
anyuka szolárium barnulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jóból is megárt a sok, hát még a szoláriumból. De úgy tűnik, ez egyáltalán nem zavarja Patricia Krentcilt, aki már teljesen feketére égette a bőrét. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Patricia Krentcil a világ első tanorexiása, azaz szoláriumfüggője. A nő annyira túlzásba vitte a barnulást, hogy kitiltották Amerika összes szoláriumszalonjából.

Korábban a legborzalmasabb anya címét is megkapta, mert magával vitte barnulni az 5 éves, fehér bőrű, vörös hajú kislányát, aki természetesen leégett a szoláriumban. A felelőtlen édesanyát le is tartóztatták.

Patricia Krentcil így nézett ki, mikor állandóan szoliba járt Forrás: Northfoto

"Arra születtem, hogy napozzak, és nincs szebb dolog annál a bőrszínnél, amit a szolárium adhat" - mondta Patricia korábban, de ma már másképp vélekedik.

A most 50 éves nő mára már feladta a szoláriumozást és a kétes ügyleteit is (mert azok is voltak), és új életet kezdett a lányával. Jelenleg egy társkeresőn kutatja a párját, közben pedig egyre fakul a bőre - írta meg a MetDaan.

Patricia Krentcilnek már fakul a bőre Forrás: Facebook
Nicole Scherzinger mellei külön életet élnek - Trendjelentés a Billboard Music Awardsrólhttp://www.life.hu/trend/20170522-trendjelentes-a-billboard-dijatadorol.htmlNicole Scherzinger cickói mellett Celine Dion vállai és Cher fellépőruhái lepték meg leginkább a nagyérdeműt a Billboard díjátadó gálán Las Vegasban. Mutatjuk is a részleteket! TrendAFPA 71 éves Cher mellbimbótapaszban énekelt a színpadon - Fotó!http://www.life.hu/trend/20170522-a-71-eves-cher-mellbimbotapaszban-enekelt-a-szinpadon.htmlHiába 71 éves már Cher, még mindig tud meglepetést okozni! Az énekesnő ezúttal színpadi szerelésével hívta fel magára a figyelmet: bimbótapaszban és láncos "ruhában" adott elő. Trend--Cannes: Nehéz megmondani, Nicole Kidman minek öltözötthttp://www.life.hu/trend/20170521-nicole-kidman-cannes-ban.htmlMéretes didkókból és hosszú combokból nincs hiány Cannes-ban, Kendall Jenner pedig egy álomszép ruhában mutatta meg végtelen lábait. Pamela Anderson plasztikszörnyként tündököl, és megérkezett a vörös szőnyeg első bimbótapasza is. Aztán pedig Nicole Kidman... Trend--Stacy Martin mellbimbó tapasszal érkezett Cannes-ba: Fotók!http://www.life.hu/trend/20170521-stacy-martin-mellbimbo-tapasszal-ment-cannes-ba.htmlMéretes didkókból és hosszú combokból nincs hiány Cannes-ban, az utóbbi csoport legékesebb példája pedig Kendall Jenner lett, aki egy álomszép ruhában mutatta meg végtelen lábait. Pamela Anderson plasztikszörnyként is tündököl, és megérkezett a vörös szőnyeg első bimbótapasza is.Trend--Tóth Gabi álomszép volt az esküvőnhttp://www.life.hu/trend/20170521-toth-gabi-eskuvon-volt.htmlAzt már tudjuk, hogy a Tóth lányok a hétvégén egy esküvőn vettek részt, hiszen mindketten posztoltak közösségi oldalaikra az eseményről. Trend--Kendall Jenner végtelen lábai a legszebbek Cannes-banhttp://www.life.hu/trend/20170521-kendall-jenner-cannes-ban.htmlSztárok, akik fogták, és megmutatták a vaginájukat című összeállításunkban írtunk legutóbb Kendall Jennerről, akkor azért, mert korábban láttatni engedte, mi van a combjai között. Most viszont nem arról, hanem végtelen lábairól lesz szó.Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.