Roberto konyhája juhtúró recept sztrapacska
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy igazi klasszikus, amiről mindig csak beszélünk, és amikor elkészül, nem lehet abbahagyni az evését. Nem olyan régen Prágában jártam, és lépten-nyomon azt tapasztaltam, hogy a cseh konyha nagyon hasonló a magyar konyhához. Az ízek ismerősek voltak, mégsem ugyanolyanok, mint itthon. Ott kaptam az ihletet, hogy főzzek egy finom juhtúrós sztrapacskát. Én egyszerűen imádom, nézzük, hogyan készül!

Hozzávalók 6 főre

• 80 dkg burgonya
• 1 db tojás
• 35 dkg liszt
• 1 teáskanál só
• 20 dkg füstölt szalonna
• 1 közepes vöröshagyma
• 40 dkg juhtúró
• 2 dl 20% zsírtartalmú tejföl
• póréhagyma és lilahagyma díszíteni

Juhtúrós sztrapacska Forrás: Shutterstock

Elkészítése

1. A burgonyát hámozzuk meg, és reszeljük finomra. Adjunk hozzá egy csipet sót, és hagyjuk állni 10 percig, majd nyomkodjuk ki a levét.

2. A kinyomkodott burgonyát keverjük össze a tojással, liszttel és annyi vízzel, hogy nokedli állagú tésztát kapjunk. Szaggassuk ki enyhén sós, lobogó vízbe. Ha feljött a víz tetejére, főzzük további 2 percig, majd szűrjük le, de a főzővízből egy decit tegyünk félre.

3. A szalonnát egy serpenyőben pirítsuk meg, és szűrőlapáttal vegyük ki. A visszamaradt zsírba tegyük bele az apró kockára vágott hagymát, és pirítsuk meg rajta. Adjuk hozzá a juhtúrót, a tejfölt, és keverjük el. Öntsük hozzá a félretett főzővizet, és főzzük össze vele.

4. Tegyük bele a sztrapacskát, forgassuk össze, majd tálaljuk ki. Pirított szalonnával és extra tejföllel kínáljuk. Díszítsük póré- és lilahagymával.

Ropogós lazac pesztós papardellévelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20180129-ropogos-lazac-pesztos-papardellevel-roberto-konyhajabol.htmlEnnél nagyobb gasztronómiai élményt, amely ilyen hamar elkészül, nem is tudnék mondani. Próbáld ki te magad is! Nem fogsz csalódni! Roberto konyhájaOrigoRoberto konyhája: Karfiolkrémleves pirított garnélávalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20180129-roberto-konyhaja-zoldsegleves.htmlÍme, a legfiomabb zöldségleves, amit valaha ettél! Nem hiszed? Próbáld ki és győződj meg róla magad. Roberto konyhájaOrigoKarfiolkrémleves pirított kolbásszalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20171204-karfiolkremleves-piritott-kolbasszal-roberto-konyhahabol.htmlEz a leves garantáltan felmelegít a leghidegebb napokon is. Roberto konyhájaOrigoRoston sült tarja kelbimbóval és édes steakburgonyávalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20171204-rostonsult-tarja-kelbimboval-es-edes-steak-burgonyaval-roberto-konyhajabol.htmlEzúttal az egyik kedvenc főételem receptjét osztom meg veletek. Egy igazi vagány étel, intenzív ízekkel. Imádni fogjátok! Roberto konyhájaOrigoCsokis-narancsos cupcake recepthttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20171117-roberto-konyhaja-csokis-narancsos-cupcake-recept.htmlHa imádjuk a muffinokat, ezt nem szabad kihagyni. Sok-sok csoki és illatos narancs reszelthéj illata lengi majd be a konyhát, amikor sül majd a sok muffin. Kalandra fel! Roberto konyhájaOrigoFeketelencse-főzelék sült debreceni kolbásszalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/roberto-konyhaja/20161215-roberto-konyhajabol-feketelencse-fozelek-sult-debreceni-kolbasszal.htmlIsteni finomságot hoztam nektek újév napjára. Tudjátok, ha az év első napján lencsét esztek, gazdagság vár rátok egész évben. Roberto konyhája--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.