privát séf Ciprus gasztronómia Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idei nyár igazán különlegesre sikerült. Mindig is Mallorca szerelmese voltam, ezért mindenképp szerettem volna kettesben oda elutazni Edvinnel. Nálunk már bevált szokás, hogy a nagy családi nyaralás mellett szakítunk időt arra is, hogy csak mi ketten romantikázzunk valamerre. Idén Cipruson, Ayia Nappa-n voltunk a gyerekekkel, ami annyira magával ragadott minket, hogy Mallorca helyett inkább ide tértünk vissza kettesben.

A varázslatosan kék tenger, a pezsgő „karibi hangulat” és a gasztronómia sokszínűsége jellemzi leginkább a helyet. Fehér homokos partjával a Nissi Beach hamar a kedvencünk lett, hiszen a természet csodálatos valójában látható itt. Igazi földi paradicsom, egy ízig-vérig romantikus helyszín, ahol teljesen ki tudtunk kapcsolódni Edvinnel.

Marton Adrienn és Edvin Marton a varázslatos Cipruson nyaraltak Forrás: Marton Adrienn

Szokásunkhoz híven minden este kulináris kalandozásra indultunk. A görög konyhát kifejezetten szeretjük, Cipruson pedig ugyanúgy jelen vannak az olyan autentikus görög ételek, mint a tzatziki, a souvlaki és a moussaka A ciprusi konyha javarészt mediterrán jellegű, különlegessége a közel-keleti konyha fűszereiben rejlik. Legjellegzetesebb, legismertebb ételük a meze, amelyből kétféle változat létezik: húsmeze (meat meze) és halmeze (fish meze).

A ciprusi specialitások közül a kecske- és juhtejből készült lágy halloumi grillezett sajt, a kefte (húsgombócok), a ciprusi édességekból pedig a karidaki (fiatal zölddió fahéjas, szegfűszeges szirupban) és a kitrolemon (kandírozott citrusféle) a legismertebb és mindenképpen érdemes mindent megkóstolni.

Cipruson nehéz ellenállni a friss és lédús gyümölcsöknek Forrás: Marton Adrienn

Egyik este a Potamos elnevezésű étteremben jártunk, ami a kikötő mellett, egy nagyon hangulatos helyen volt. Az aznap fogott halak frissen kerülnek a konyhára, majd a grill lapra, így elképesztő ízélményt nyújtott minden egyes fogás. Természetesen a kedvencem a tzatziki itt sem maradt ki, mert ez a krémes, lágy előétel számomra egy teljes körettel is felér. Krumpli és rizs helyett, már rutinosan ezt kértem a főfogások mellé.

Másik nagy kedvencem a csirkés souvlaki volt, ami azért is nagy szó, mert sosem voltam egy nagy csirkehús kedvelő, de ebben a formában napi szinten tudnám enni. Szaftos, omlós, és a pálcikás megoldásnak hála később hűl ki, hiszen melegen tartják egymást a húsdarabok.

A ciprusi konyha javarészt mediterrán jellegű, különlegessége a közel-keleti konyha fűszereiben rejlik Forrás: Marton Adrienn

Cipruson a sok helyi étterem mellett a nemzetközi konyha is szerephez jut: a polinéz, az ázsiai, az olasz és az indiai ízek is fellelhetőek a sokszínűség jegyében.

Egyik nap egy olyan ázsiai helyen jártunk, ahol – meg merem kockáztatni – finomabbat ettünk, mint az ázsiai utazásunkon.

Az ázsiai séfek - a minőségre való precíz törekvésük mellett - nem csak autentikus ételeket készítettek, hanem bátran nyitottak az új dolgok irányába is, hogy kielégítsék az idelátogató gasztroturisták igényeit is. Minőségi ételek, elképesztő ízek, megéri kicsit elkalandozni a nemzetközi gasztronómiában is. Még egy helyre biztosan szeretnénk elmenni, hiszen több követőm is ajánlotta a Sage nevű éttermet, amiről ígérem, beszámolok nektek is!

Összességében elmondhatom, hogy teljesen beleszerettünk a helybe, így jövőre is szeretnénk eljutni ide. A görög emberek határtalan kedvessége és vendégszeretete, a kultúrájuk és az élethez való vidám, pozitív felfogásuk elragadott. Ciprus a szívünkbe lopta magát!

Magyar ízek Marton Adrienntőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180802-marton-adri-magyar-izekrol-tipikus-magyar-etelekrol.htmlA magyar konyha nagyon sok olyan étellel kecsegtet, aminek egyszerűen nem lehet ellenállni. Privát séfOrigoLuxushajóra szállt Marton Adri http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180628-luxushajora-szallt-marton-adri-es-ferje-edvin-marton-hegedumuvesz.htmlA férjemmel nemrég repülőre szálltunk, és meg sem álltunk az Egyesült Királyságig. Southhamptonban egy óceánjáró hajó várt ránk, hogy a La Manche csatornán utazva áldozzunk a „hajós gasztronómia” oltárán. A hajó különlegessége, hogy idén töltötte be 10. életévét, és ennek apropóján megajándékozták egy igazán fantasztikus új, modern külsővel és belsővel. Aki utazott már hajóval, tudja, hogy általában ezeknek a csodáknak egy különleges nevet is adnak. A mi „úszó városunk” az Independence of the Seas névre hallgatott. Privát séfOrigoRecept Marton Adrienntől: Pisztáciabundás sertéstarja, káposzta steakkel tálalvahttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180522-marton-adrienn-serteshus-receptje.htmlAki sokat sürög-forog a konyhában, vagy nagy hangsúlyt fektet a főzésre a mindennapokban, az egy idő után tudatosan is elkezdi vizsgálni az alapanyagokat. Privát séfOrigoMarton Adrienn: Tavaszi menü egy miskolci étteremben http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180420-marton-adrienn-privat-sef-tavaszi-menu-egy-miskolci-etteremben.htmlA tavaszi hónapok bővelkednek az ünnepekben és ezzel együtt a hosszú hétvégékben is. Bár ez az idő nem elég egy külföldi utazásra, viszont szerencsére itthon is számos olyan hely vár ránk, amit vétek lenne kihagyni. Privát séfOrigoÍme, az idei Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny győzteseihttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180420-nemzeti-szorp-es-lekvarverseny-gyoztesei.htmlEbben az évben számos lehetősége adódik a hazai kistermelőknek arra, hogy termékeiket versenyre bocsássák a tavaszi időszak beköszöntével. Annyi jobbnál jobb különleges élelmiszer van, hogy szerintem nagyon büszkék lehetünk a magyar termelők munkájára. A hazai szörpnél és lekvárnál pedig állíthatom, hogy biztosan nincsen finomabb. Már csak azért is, mert kóstoltam. Privát séfOrigoGasztroélmények Koh Phangan szigetén http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180226-marton-adrienn-koh-phangan-szigeten-jart.htmlA földi paradicsomból Koh Samui-ról azt hittem már nem vezet további út az ázsiai mennyországba, de körülbelül 40 perc hajózás után kikötöttünk Koh Phangan szigetén, ahol egyszerre található meg a fehér homokos életérzés és a buja dzsungel hangulata. Sokan látogatnak ide épp ezért, hiszen itt mindenki megtalálja azt, amit keres, legyen szó luxusszállodáról vagy egyszerű bungalóról, elegáns étteremről vagy egy hangulatos streetfood helyről. Privát séf--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.