fesztivál gourmet gasztronómia Gourmet Fesztivál 2018 gasztro Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét bebizonyosodott, hogy a jó ételek összehozzák az embereket, ugyanis idén a pünkösdi héten újra dübörgött a Gourmet Fesztivál, ahol nagyon sok volt az érdeklődő. Harmadjára járok a rendezvényen és azon kívül, hogy élveztem a gasztronómiai újdonságokat és rengeteg ismerőssel találkoztam, workshopot is tartottam.

Hazai és nemzetközi sztárséfek egyaránt ellátogattak az idei Gourmet-ra. Bevallom vannak személyes kedvenceim is, így természetesen az ő standjaikat kerestem fel először. A fesztivál fő elemei a gombóc, a kaviár és a pezsgő voltak, amik már önmagában is nagyon exkluzív alapanyagoknak számítanak. Az ételválasztékról nem is beszélve! Lássuk, ki mivel rukkolt elő ezen a szuper eseményen.

A Kreinbacher Birtok kínálata fantasztikus volt és amit kóstoltam tőlük az mesébe illő. Malachússal töltött wonton, vajmártással és rántott csirkeszárny remoulade-mártással, tokhalkaviárral tálalva. Már az alapanyagok kombinációja is sokat elárult, na de az ízek terén Pesti Istvánék ismét maradandót alkottak. Hasonló véleményem van Sárközi Ákos vezette Borkonyháról is, ahol nem csak az ízekre gyúrtak, hanem a legnagyobb örömömre nagy hangsúly került a tálalásra, praktikusságra és a design-ra is. A hangzatos nevek és különleges alapanyagok felkeltették a kíváncsiságomat, úgymint a Bambi névre hallgató desszert vagy a korianderes vadraguleves, ami vaddisznó húsával készült. Érdekessége a kicsit thai jellegű ízvilág volt. El kell mondanom, hogy gyakran éreztem óriási csábítást, hogy egy standnál maradjak és degeszre egyem magam, de a kíváncsiságom győzött. Mentem tovább...

Forrás: Marton Adrienn, Facebook/Sárközi Ákos Séf

Imádom Olaszországot és az olasz ételeket is, így hatalmas volt a csábítás, hogy megkóstoljam a Digó nápolyi pizzáit és a Jamie's kínálatát. De amennyire a pizzát szeretem, annyira szeretem a lángost is, még most is elérzékenyülök, ha az ÉS Bisztró kaviáros lángosára gondolok...hm...

Forrás: Marton Adrienn

Jut eszembe, álmodozás közben majdnem elfelejtettem egy hatalmas gratulációt mondani a BABKA-nak a fenomenális kebabért és a grillezős hangulatért, úgyhogy hajrá Babka, csak így tovább! Elképzelésem sincs, hogy hogyan, de sikerült egy olyan könnyed, de mégis gazdag ízvilágú hamburgert megkóstolnom, amivel még azelőtt nem találkoztam. A Kiosk Beefbar truffles mini kobe burger névre keresztelte ezt a csodát, amit már a neve is mutat, a híres és rendkívül exkluzív szarvasgombával ízesítettek. A buci és a hús is habcukorként olvadt a számban és ami nagyon érdekes, hogy az amúgy street foodnak számító burgert sikerült piedesztálra emelniük.

Forrás: Marton Adrienn

Második nap már a gyerekek is kedvet kaptak, hogy igazi kis gourmet-k legyenek. Őket persze elvesztettem a Chez Dodo isteni maracujás macaronjainál, persze csak képletesen, de abszolút megértettem az érdeklődésüket a mandulalisztes sütemények iránt. A férjemmel a klasszikus helyeket is kipróbáltuk, úgy mint az Onyxot vagy a Costest, ahol az ízek mellett a tálalásdesign 5 csillagot érdemelt.

Forrás: Marton Adrienn

Természetesen ne feledkezzünk meg az olyan nagy klasszikusokról sem, mint a Gerbeaud cukrászda, amely idén ünnepelte 160. születésnapját egy álomkreációval, a „Gerbeaud 160 torta” csodával.
Aki esetleg sushira vágyott, az a Sushi Sei-nél kóstolhatta meg álmai fogását. A sashimi-kaviár válogatása és remek tálalásai ismét nem okoztak csalódást. Megmondom őszintén, rendszeresen látogatok el az étterembe a hétköznapokon is, ugyanis ezzel az ételminőséggel Magyarországon még csak itt találkoztam.

Forrás: Marton Adrienn

Összességében az idei év Gourmet fesztivál olyan jóra és tartalmasra sikerült, hogy jövőre szerintem lesátrazok itt négy napra.

Recept Marton Adrienntől: Pisztáciabundás sertéstarja, káposzta steakkel tálalvahttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180522-marton-adrienn-serteshus-receptje.htmlAki sokat sürög-forog a konyhában, vagy nagy hangsúlyt fektet a főzésre a mindennapokban, az egy idő után tudatosan is elkezdi vizsgálni az alapanyagokat. Privát séfOrigoA receptverseny győztese: áfonyás szarvasszeletek, házi burgonyafánkkalhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180502-marton-adrienn-balatoni-boraszok-altal-meghirdetett-receptversenyen-jart.htmlBiztos vagyok benne, minden magyar kedveli a Balaton régiót. Én nagyon... Márton-nap alkalmából tavaly részt vettünk a családommal az Újbor ünnepén, egy ottani híres magyar borászat rendezvényén. Fantasztikus ízek és hangulat fogadott ott minket, ezenfelül pedig volt alkalmam megismerkedni azzal a séffel is, aki a fantasztikus ételeket megálmodta. Szuperül éreztük magunkat, és talán elmondhatom, hogy szoros barátságok kötődtek, már csak a gasztronómia iránti közös szerelem miatt is. Privát séfOrigoMarton Adrienn: Tavaszi menü egy miskolci étteremben http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180420-marton-adrienn-privat-sef-tavaszi-menu-egy-miskolci-etteremben.htmlA tavaszi hónapok bővelkednek az ünnepekben és ezzel együtt a hosszú hétvégékben is. Bár ez az idő nem elég egy külföldi utazásra, viszont szerencsére itthon is számos olyan hely vár ránk, amit vétek lenne kihagyni. Privát séfOrigoGasztrokalandozás és borkóstolás Mádon http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180322-marton-adrienn-madon-jart-csaladjaval.htmlNégynapos hosszú hétvége: a családomra jellemző, ha épp nem külföldre utazunk, akkor Magyarország szebbnél szebb rejtekhelyeit, ékszerdobozait kutatjuk fel. Ezúttal az a bizonyos ékszerdoboz, a Tokaji hegyvidék részeként, Mádon volt elrejtve. Privát séfOrigoKávéklasszikusok a költészet világnapjánhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180312-kavekisokos-melyik-kave-micsoda-a-kolteszet-vilagnapja-alkalmabol.htmlIllatok, melegség, színek, változatosság - ezek a fő jellemzői a klasszikus bécsi kávérecepteknek, amelyek szó szerint már több száz éve léteznek. Sok recept híres osztrák íróról, zeneszerzőről vagy épp egy arisztokratáról kapta a nevét. Napjainkban egyre több kávéház, étterem és specialty kávézó kínál egyre többféle kávékülönlegességet. Népszerű lett a baristák képzése, a különböző pörkölésű kávék fogyasztása, a minőségi alapanyagok megválogatása és a szervirozás. Így valami olyasmi történt a gasztronómiban a kávéval, mint anno a borral. Privát séfKoh Samui - A megvalósult álmok szigetehttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180222-marton-adrienn-es-edvin-marton-koh-samui-szigeten-jartak.htmlÁzsiai kalandozásomat Bangkokban kezdtem, ahol kirándultam, kóstoltam, felfedeztem... Új ízeket és új helyeket. Viszont mindenképp szerettem volna megtapasztalni az igazi tradicionális thai életérzést is, amivel aztán Koh Samui szigetén találkoztam. Privát séf

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.