Íme, az idei Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny győztesei

Forrás: Shutterstock -
privát séf lekvár gasztronómia szörp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ebben az évben számos lehetősége adódik a hazai kistermelőknek arra, hogy termékeiket versenyre bocsássák a tavaszi időszak beköszöntével. Annyi jobbnál jobb különleges élelmiszer van, hogy szerintem nagyon büszkék lehetünk a magyar termelők munkájára. A hazai szörpnél és lekvárnál pedig állíthatom, hogy biztosan nincsen finomabb. Már csak azért is, mert kóstoltam.

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Magyarországon, Soltvadkerten a másodjára megrendezett Nemzeti Szörp- és Lekvárversenyen a zsűri tagjaként értékelhettem a hazai különlegességeket. A hagyományos, jól bevált receptúrák mellett akadtak olyan érdekességek is, mint a kakukkfű szörp, fenyőrügy szörp vagy például a híres koktél ihlette mojito szörp. Itt tényleg csak a képzelet szabhatott határt az ízesítések megválasztásánál. Mindenesetre, rengeteg fajta került tesztelésre olyan szempontokat figyelembe véve, mint a csomagolás, címke, íz vagy éppen az állag. Ezek alapján kettő, a bodzából és annak bogyójából készült finomság is aranyérmet szerzett az Év Gyógynövényszörpje és Gyümölcsszörpje kategóriákban.

Marton Adrienn a Nemzeti Szörp- és Lekvárversenyen zsűrizett Forrás: Marton Adrienn

A 2018 Év Szörpje díjat egy igazán különleges homoktövisből megálmodott szörp nyerte el, ami személyes kedvencemmé is vált.

A klasszikus lekvárok - a dió, az eper, az alma, a barack és a málna - mellett olyan ízekkel találkoztam, amikkel a „lekvárvilág" Mekkájában éreztem magam. Mézes vadkörte, csokoládés szilva és étcsokis-konyakos meggy lekvár is szélesítette a repertoárt. Sokan választották a csokoládé ízt, mint különleges összetevőt, nem is csoda, hogy a külön díjazottak között is szerepelt egy rumos-csokoládés cseresznye változat. A dobogón egy klasszikusnak mondható, ám ettől függetlenül nagyon különleges csipkebogyó lekvár végzett. Több kedvencem is akadt a kategóriában, például a Vörös és Fekete névre keresztelt ribizli lekvár, megbolondítva a bor, gyömbér és a citrushéjak ízjegyeivel, ami rendkívül jól illik a különféle húsételekhez.

Csokoládés szilvalekvár Forrás: Shutterstock

Nagyon jó érzés volt látni és tapasztalni, hogy a gasztronómia területén a hazai termelők ilyen klassz termékeket alkotnak, amik azon kívül, hogy nagyon finomak, egyben látványosak is. Ezúton is gratulálok a győzteseknek és az összes résztvevőnek. Remélem, jövőre ismét a zsűri tagjaként lehetek jelen a versenyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.