Csúcsgasztronómia és a kávé találkozása Budapesten

privát séf meggy kávé Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Privát séfként, mindig igyekszem új információkat megtudni a gasztonómia fejlődéséről és újításairól. Nagyon jól tudom, hogy ez az ágazat hihetetlenül kreatív tud lenni, és szinte napról napra képes megújulni. A gasztronómián belül, a kávékultúra az egyik, amely mindig tartogat meglepetéseket. Erről egy szakmai rendezvényen nem is olyan rég, személyesen is meggyőződhettem.

A magyarok 85 százaléka napi rendszerességgel iszik kávét és többségünknek elképzelhetetlen, hogy a reggelt enélkül indítsák. Én sem vagyok ezzel másként. Egyszerűen hozzátartozik a napi rutinomhoz, hogy amikor felkelek, lefőzöm a friss kávét, és úgy érzem, hogy már az illatától is éberebb leszek. Számomra reggeli rituálé maga a kávézás, bár az olaszok például étkezések után fogyasztják. Mindezt volt időm megtapasztalni, amikor nem is olyan régen Toszkánában forgattunk. Természetesen nem mindegy milyen kávét választunk. Cappuccinót lehet inni a reggeli után vagy délelőtt, de délután már csak a presszókávé fogyasztása népszerű az olaszok körében. Ennek kint külön kultusza van.

Az biztos, hogy mint minden alapanyagnál, ezesetben is a minőség nagyon fontos.

A minőségi alapanyagok elengedhetetlenek a meggyes cold brew kávé elkészítéséhez Forrás: Marton Adrienn

Én már régóta egy olasz származású terméket vásárolok, egy olyan családi vállalkozás kreációját, melyet még 1895-ben alapítottak Torinóban és ami mára világhírűvé nőtte ki magát. Ennek a kávévállalatnak a rendezvényén jártam egy budapesti belvárosi hotelben, ahol többek között meggyes limonádés cold brew (hidegen áztatott) kávét kóstoltam. Nem is sejtettem, hogy a meggy és a kávé ennyire jól kiegészítik egymást. Bár, ha jobban belegondolok, nem annyira meglepő, hogy ez a fúzió ilyen jól működik, hiszen sokat hallani a kávék gyümölcsös ízjegyeiről, amit mint tudjuk a szárítási és szüretelési eljárás során érnek el.

Valószínűleg ez ihlette ezt a meggyes kávét is.

A megy tökéletes ízharmóniát alkot a kávéval Forrás: Marton Adrienn

A rendezvény nagyon színvonalas, jól megszervezett esemény volt, ahol a gasztronómia krémje is képviseltette magát. Mattia Ferrero olasz séf mesélt nekem arról hogy hogyan ötvözi a csúcsgasztronómiát a kávéval. A híres piemonti ételt a „vitello tonnato" díszítését például kávékaviárral oldotta meg, ami teljesen levett a lábamról, hiszen gyakorlatilag egy folyékony halmazállapotú italból készített szilárd ételt prémium kategóriás termékbe öltöztetve. De nem csak a látvány volt elképesztő, hanem az ízek harmóniája is, amihez biztos vagyok abban, hogy nagyon nagy kreativitásra és előkészítő munkálatokra volt szükség.

Mattia Ferrero Forrás: Marton Adrienn

El is döntöttem, hogy legközelebb, ha vendégek érkeznek hozzánk, én is kipróbálom majd a meggyes cold brew kávé elkészítését. Szerintem ez egy tökéletes recept lehet ahhoz, ha szeretnénk valami igazán különlegeset mutatni ismerőseinknek.

Marton Adrienn biztos elkészíti otthon is a kávékülönlegességet Forrás: Marton Adrienn
Édes Élet Toszkánában Marton Adriennel: Ciao, Viareggio e Livorno!http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170918-edes-elet-toszkanaban-marton-adriennel.htmlÉdes Élet Toszkánában című új műsoromban megmutatom az igazi toszkán életérzést, amit valószínűleg soha nem fogok elfelejteni. Az a szabadság és az a mentalitás, ami ott fogadott, örökre a részemmé vált. Éppen ezért arra gondoltam, hogy életemben először írok egy kis útinaplót, melyet veletek is meg szeretnék osztani. Privát séfThinkstockA legfinomabb banánkenyér recepthttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170821-a-legfinomabb-banankenyer-recept-marton-adrienntol.htmlAz egyik kedvencem az isteni, mézédes banánkenyér. Én így készítem el, most megmutatmom nektek a titkot, amitől garantáltan finom lesz. Privát séf--Egyéjszakás zabkása – 5-féle változatbanhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170821-egyejszakas-zabkasa-5-fele-valtozatban-marton-adrienn-receptje.htmlA chia a babhoz, a kukoricához és az amaránthoz hasonlóan a maják és az aztékok mindennapi eledele volt. Neve a maják nyelvén erőt jelent, ami nem véletlen: a chiamag igazi energiabomba. Koncentrált szuperélelmiszer, amely nagy mennyiségben tartalmaz szénhidrátokat, fehérjéket, rostokat és omega-3 zsírsavakat. Ezeken kívül a chiamag rendkívül gazdag antioxidáns összetevőkben. Ez az egyik alapja annak az öt zabkásareceptnek, amit ezúttal elhoztam nektek. Privát séf--Kerti ebéd, távol a város zajátólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170908-marton-adrienn-egyik-kedvenc-ettermerol-meselt.htmlPrivát séfként nagyon sokféle ételt készítettem és kóstoltam már. Nem titok, nagyon szeretem a nemzetközi konyhát, ám magyarként természetesen én sem tudok ellenállni a hazai ízeknek. Meg kell jegyeznem, hogy nem egyszerű a dolga annak, aki nagyon jó magyar éttermet keres Budapesten. Nekem most nem kellett messzire mennem, hiszen a Budai oldalon, a 12. kerületben meg is találtam egy 150 éves múltra visszatekintő éttermet, amit eredeti néven „Szürke Csacsi”-nak kereszteltek, ám most már a francia szó fordításaként „kertecske” néven ismerhetünk. Privát séfOrigoFrittata muffin formábanhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170821-frittata-muffin-formaban-marton-adrienn-receptje.htmlIsteni finom frittatát mutatok, amelyet muffin formákban is elkészíthetsz. Így lesz igazán különleges a végeredmény. Privát séfOrigoEbben a budapesti étteremben készítik a legfinomabb kacsasteak-ethttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170821-marton-adri-a-feneketlen-tonal-levo-etteremrol-meselt.htmlMeggyőződésem , hogy nincs is jobb egy nyári sétánál egy költői helyen, legalábbis ami a kikapcsolódást illeti. Egy kedves barátnőmmel júniusban szorítottunk magunknak egy kis ,"énidőt" amikor a nagy beszélgetés közepedte a Feneketlen-tó partján rátaláltunk egy étteremre, amiről úgy gondoltuk, hogy tökéletes befejezése lesz a találkozásunknak. Privát séfOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.