Marton Adrienn Egerben járt a családjával

Forrás: Thinkstock -
Eger gasztro Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hazai városok közül nemrégiben Egerbe utaztunk a családdal, ahol a történelmi helyszínek bejárása mellett természetesen egy kis gasztronómiai kitérőt is tettünk.

Először a híres egri várat néztük meg, amelyet várvédők – Dobó István kapitány parancsnoksága alatt – sikeresen megvédtek az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregétől. Szeretem a nagy múltra visszatekintő helyszíneket meglátogatni, hiszen mindet valamilyen különleges hangulat járja át, és kézzelfoghatóvá válik a történelem egy szelete.

Ezek után az egri minaretbe vezetett az utunk, aminek a tetejére feljutni bizony komoly lelki és persze fizikai erőt kíván. 97 lépcsőfok vezet ugyanis a 26 méter magas erkélyhez, ahonnan páratlanul szép kilátás tárult elénk, így azt mondhatom, hogy minden lépést megért.

Először a híres egri várat néztük meg Forrás: AFP/Yvan Travert

A fiaim nagy örömére meglátogattuk az egri csillagvizsgálót is a líceumban, amelyet Specula néven gróf Eszterházy Károly egri püspök alapított a 18. században, és a kor legjobb csillagászati műszereivel szerelték fel. Ám nem csak a torony tetején voltak érdekességek. Az épület hatodik emeletén található varázsteremben alapvető fizikai jelenségekkel találkozhattunk, interaktív kísérletekben vehettünk részt, amit a fiaim egyszerűen imádtak. A tizedik emeleten egy camera obscura, vagyis egy sötétkamra működik, ahol egy fehér asztalra kivetített képen csodálhattuk meg a város nevezetességeit. Hatalmas élmény volt mindnyájunk számára.

Az ismerőseink ajánlottak egy helyi "vadászéttermet", ahol csupa vadhúsból készült finomság és autentikus hangulat fogadott minket.

A pincérek roppant kedvesek voltak, és egy idős úr szolgáltatta a muzsikát egy zongora kíséretében. Csupa-csupa mai slágert, ismert zenét dolgozott fel sajátos stílusban, ami megalapozta a hangulatunkat az estéhez.

Levesként szarvasgulyást kértünk házi csipetkével. A hús puha és omlós volt, a fűszerek tökéletesen kiemelték az ízét, a csipetke pedig pont olyan volt, ahogyan a nagymamám is szokta készíteni.

Főételnek vaddisznót ettünk a férjemmel, én kipróbáltam a vaddisznópofát. Marhapofát már többször is ettem, és elég kényes fogás, hiszen nehéz jól elkészíteni. Félve kóstoltam meg eleinte, de meg kell, hogy mondjam, pazar ízélmény fogadott. A pofa állaga olyan volt, amilyennek lennie kell. A vargányás szósz pedig lágyította a vadhús karakterességét.

Levesként szarvasgulyást kértünk Forrás: Thinkstock

Desszert gyanánt nagy palacsintaimádóként mindannyian lángoló Gundel-palacsintát kértünk, ami megkoronázta az esténket. Borkóstolóra most nem jutott idő, de megbeszéltük a férjemmel, hogy legközelebb, ha visszatérünk, biztosan iszunk a messze földön híres egri borokból is.

Marton Adrienn és férje Dubajban jártak a tavaszi szünetbenhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170424-marton-adrienn-dubaj.htmlA tavaszi szünetben Dubajba utaztunk a családdal, ahová már harmadik alkalommal térünk vissza. Imádjuk a lenyűgöző környezetet, a meleg időjárást és kedves, régi barátaink is itt élnek. Az első estét az ő társaságukban töltöttük, ahol egy igazi grillpartit rendeztünk. Privát séf--Falatnyi Itália Miskolc szívébenhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170406-marton-adrienn-miskolcon-friss-tengeri-halat-ebedelt.htmlEgy napsütéses, tavaszi hétvégén a családommal kirándulni voltunk. Akármelyik hazai városba, faluba is vigyen az utunk, előszeretettel látogatjuk meg a helyi éttermeket, hiszen az országunkon végigsöprő gasztronómiai fejlődés bizony vidéken is nyomot hagy. Ezen a hétvégén Miskolcra látogattunk, ahol igazi olasz hangulat tárult elénk. Privát séf--Marton Adrienn az argánolaj jótékony hatásairólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170406-marton-adrienn-az-arganolajrol.htmlPár éve Marokkóban jártunk, ahol mindenképpen szerettem volna többet megtudni Marokkó aranyáról, az argánolajról. Már sok-sok jót hallottam róla, így azonnal ellátogattam egy helyi kisüzembe, hogy személyesen is megtudjam, mitől is olyan különleges. Privát séfThinkstockOlasz finomságok Gradóbanhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170328-olasz-finomsagok-gradoban-marton-adrienn-szemevel.htmlPár évvel ezelőtt a családommal Olaszországban, Gradóban jártunk. Ez a csodálatos kisváros, Észak-Olaszország keleti csücskében, a Trieszti-öbölben, az Adriai-tenger partján fekszik, és méltán híres a fürdőhelyeiről, meg persze az ételeiről, így természetesen ez az utazásunk is egy kulináris körutazássá vált... Privát séf--Marton Adrienn Thaiföldi gasztrokalandjairól mesélt http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170207-marton-adrienn-thai-gasztrokalandjairol-mesel.htmlNyolc év házasság után pótoltuk be idén januárban a korábban elmaradt nászútunkat. Az úti cél a thaiföldi, Koh Samui szigete lett volna, ám a viharos, esős időjárás miatt más úti célt kellett találnunk így végül a Maldív-szigetekre esett a választásunk. Szerencsére a thai fővárosban, Bangkokban is eltöltöttünk két napot, így volt időm a helyi gasztronómiai különlegességeket végigkóstolni. Privát séf--Belugakaviár: az isteni finomság, amire 25 évet kell várnihttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20161130-marton-adrienn-edvin-marton-felesege-a-beluga-kaviarrol-ir.htmlA férjem ukrán származásának köszönhetően az ukrán–orosz gasztronómia remekeit már mind végigkóstolhattam. Sokszor jártunk már Oroszországban is, így autentikus környezetben is kipróbálhattam őket. Privát séfOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.