Peller Mariann angyalok baleset repülőgép-szerencsétlenség őrangyal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Neto, a Chapecoense futballcsapat játékosa, 2016. november 28-án éjjel egy repülőn ült csapattársaival, amikor elővette a telefonját, és megírta feleségének, hogy imádkozzon érte és azért, hogy az előző napi rémálma nehogy valósággá váljon.

Neto az utazás előtti éjszakán azt álmodta, hogy a gép, amelyen utazni fognak, másnap elsötétül, majd leáll és végül, lezuhan. Az álom szerint Neto kimászott a gép roncsai alól, és körülnézett az éjszaka közepén, és egy hegy tetején látta magát. A rémálom annyira valóságosnak tűnt, hogy nem hagyta nyugodni a focistát, ezért miután másnap felszállt vele és csapattársaival a repülő, írt a feleségének.

Neto az álmában a zuhanás után egy hegy tetején látta magát Forrás: Thinkstock

Az utazás igen jó hangulatban telt, mígnem egyszer csak elsötétült a gép, majd leállt (mint később kiderült, elfogyott az üzemanyag, mert a légitársaság ezzel is próbált spórolni, hogy csökkentse a költségeket), végül pedig lezuhantak Kolumbia felett. 77 ember volt a fedélzeten, hatan élték túl. Neto és két csapattársa, Jakson Follmann és Alan Ruschel túlélték azt, amit a legritkább esetekben szoktak túlélni. Mindhármuk megmenekülése isteni csodának tekinthető, legalábbis az orvosok és az ő bevallásuk szerint.

Már az is csoda, hogy Netót megtalálták a roncsok között.

Ahogy az is, hogy túlélte azt a rengeteg sérülést, amelyet a baleset során szerzett.

Nem is vagyok biztos abban, hogy örülnék neki. De Neto esetében jó, hogy így történt, és nyilvánvalóan nem véletlen. Ahogy az sem, hogy a gépről még sms-ben megkérte a feleségét, hogy imádkozzon értük, nehogy valóra váljon ez a rémálom. A focista elmondása szerint közvetlen a zuhanás és becsapódás előtt nem maradt más, csak a tehetetlen várakozás és az imádság. Önkéntelenül is Istenhez kezdett beszélni, egyik társa aztán pontosan el tudta mondani, hogyan beszélt Jézussal, és kérte, hogy legyen könyörületes hozzájuk. Az lenne az igazán áldásos, ha az ember nem csak egy ilyen szörnyen kiélezett, szélsőséges helyzetben jutna el idáig. Ha esetleg a szürkének vagy unalmasnak vélt hétköznapokban is fellobbantaná Isten fényét a saját szívében azzal, hogy imádságra ragadtatja magát.

Az lenne az igazán áldásos, ha az ember nem csak egy ilyen szörnyen kiélezett, szélsőséges helyzetben jutna el idáig, hanem egy sima hétköznap is imára hajtaná a fejét Forrás: Thinkstock

A focista utólag elmondta, hogy úgy érezte, Isten velük volt a végső pillanatokban.

Amikor nyolc órával a katasztrófa után a mentőalakulatok már visszavonultak, csupán két rendőr maradt hátra, akik még igyekeztek megtisztítani a terepet. Az egyik rendőr meghallott valamit. Társa nem hitt neki, de miután megkérte rá, hogy maradjon már csendben, egyre inkább hallotta, hogy valaki szuszog, lélegzik a közelben. A gép egy leszakadt része alatt találtak rá a sokkos, önkívületi állapotban lévő Netóra. Ha ez a rendőr nem hallgat a belső hangjára, ha nem ragaszkodik megszállottan ahhoz, hogy hall valamit, és utána akar járni a dolognak, a focista már nem élne.

A másik csoda, hogy Jakson azért élte túl a szerencsétlenséget, mert a barátja, Alan ragaszkodott hozzá, hogy ne dőljön le aludni a gép végében, hanem üljön mellé, és hallgassanak együtt zenét. Alan utólag elmesélte, hogy maga sem érti, miért ragaszkodott hozzá, hogy jóbarátja átüljön mellé.

Alan hallgatott az angyalaira, így mentette meg barátja életét.

Hogy miért kellett ennek a szörnyű balesetnek megtörténnie, és miért csak hatan élhették túl mindezt, az valószínűleg nem fog kiderülni. Egy azonban biztos: ezeknek a fiatalembereknek örökre megváltozott az élete, a világnézete, mert a hitük megerősítést nyert. Nagy árat fizettek érte, még a lelkiismeret furdalással is meg kellett küzdeniük, amiért épp ők maradtak életben, és barátaik, csapattársaik nagyrészt odavesztek. Hány bizonyosságra van szükségünk, hogy igazán megerősödjön a hitünk? Tényleg szükségünk van ekkora leckére? Vagy inkább e nélkül is elkezdjük elhinni, hogy bizony nem vagyunk egyedül, még a legnehezebb pillanatokban sem. Sőt! Amikor a leginkább kilátástalannak tűnik a helyzet, amikor a legmélyebben van az ember, akkor vannak körülöttünk a legtöbben az égi lények, mert minden erejükkel azon vannak, hogy segítsenek rajtunk. Nekünk nincs más dolgunk, mint kinyitni a szívünket, kérni, majd befogadni a segítséget!

Nincs más dolgunk, mint kinyitni a szívünket, kérni, majd befogadni az angyali segítséget Forrás: Thinkstock

Jakson Follmann:

Alan Ruschel:

Neto:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.