Kerényi Miklós Gábor ezoterika interjú Peller Mariann Utazás a lelked körül
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kerényi Miklós Gábor Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar rendező, színigazgató volt ezúttal a vendégem. 

Ön miben hisz?

Az emberekben, a tehetségben és abban, hogy kapcsolatokat kell építeni és tartani a világban.

Kerényi Miklós Gábor Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar rendező, színigazgató volt ezúttal a vendégem Forrás: Peller Mariann

Önnek jól megy a kapcsolatépítés, mert azt hiszem, hogy nagyon jól látja az embereket, jobban az átlagnál. Jól érzem?

Jól, igen, de ez nagyon sokakat zavar. Egyesek egy pár perc után zizegni kezdenek a közelemben, különösen a jelentős pozícióban lévő személyek. Nehéz megmondani, mit is érzékelek pontosan, leginkább az indulatot, a szándékot, és azt, amit el szeretne fedni az illető.

Azt mesélte a nővérem (Peller Anna, a Budapesti Operett Színház színésze), hogy a Tanár úr arra is képes, hogy akár az időjárást befolyásolja, mert előfordult, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmával elküldte a felhőket. Ez igaz?

Azt gondolom, hogy rengeteg képesség van elrejtve bennünk, emberekben. A test egy nagyon izgalmas, biológiai számítógép, aminek hihetetlen összeköttetése van a világmindenséggel. Én valóban eljátszom, hogy a kezemmel sugárzom, és eltolom a felhőket, óriási erővel, és valóban, az esetek nagyobb százalékában sikerül, mint az jogos lenne. Érzem közben, hogy van benne valami, tehát érzem, hogy valamilyen sugarat leveszek fentről, de igazából nem mernék ezzel mutatványra vállalkozni. Azt gondolom, hogy mindenkiben van egy sugár, egyfajta energia, és mind képesek lennénk rá, hogy ebből juttassunk a külvilágnak, az embertársainknak. Én ezt az átlagnál egy kicsit jobban érzem, és talán jobban tudom használni. Ez igaz.

Volt olyan, hogy segített?

Igen, gyakran. Legutóbb a színház sajtótitkára mondta, hogy elaludta a nyakát, fájt neki. Én odatettem a nyakára a kezemet, ilyenkor érzem, hogy jön ez a bizonyos sugár fentről, és át tudom neki adni. És valóban, két perc múlva Orsikának jelentősen jobb lett a nyaka. Ilyenkor kénytelen vagyok elismerni, hogy ebben van valami.

,,Én odatettem a nyakára a kezemet, ilyenkor érzem, hogy jön ez a bizonyos sugár fentről, és át tudom neki adni" Forrás: Thinkstock

Otthonról mit hoz a hit tekintetében?

Nagyon hasonlóan gondolkodom, mint a szüleim, anno. Mi hiszünk egy teremtőben, intelligens energiában. Abban sem vagyok biztos, hogy esetleg nem kísér figyelemmel bennünket ez az erő életünk során.

El tudja képzelni, hogy többször élünk?

Azt hiszem, hogy igen. Úgy gondolom, hogy a testünk egyfajta hardver, felülről kaptunk hozzá egy csomagot, amiben benne van a lelkünk, mintha a szoftver része lenne. El tudom képzelni, hogy miután ez a hardver elkopik, a csomagunk visszamegy a központi agyba, ahonnan kaptuk.

Volt kíváncsiság a Tanár úrban, hogy megtudja, mi vagy ki lehetett előző életében?

Jó pár évvel ezelőtt találkoztam egy cigány asszonnyal, aki rám nézett, rátette a kezét a fejemre, és azt mondta: kedveském, maga olyan táncos forma volt, úgy 2-300 évvel ezelőtt, valahol északon. Ezen jót nevettem. De néhány évvel később, az Operaház rendezőjeként találkoztam egy tündéri alt énekesnővel, aki Oroszországból érkezett. Ő ajánlotta fel, hogy ha megmondom neki, mikor születtem, akkor ő abból megmondja a múltamat. Két hét múlva hatalmas örömmel újságolta, hogy megtudta, mi voltam: az 1790-es években, Észak-Írországban, táncos-koreográfus. Ez a kettő eléggé egybevágott, ezért ez elgondolkodtatott.

Egy cigány asszony és egy énekesnő is azt mondta Kerényi Miklós Gábornak, hogy ír táncos volt előző életében Forrás: Thinkstock

Volt olyan élménye, ami megmagyarázhatatlan, ami utalhat arra, hogy valami van a látható világon túl?

Én nem hiszek igazán a szellemvilágban, csak kis mosollyal. De egy alkalommal volt egy nagyon erős élményem, azóta átértékeltem ezt a dolgot. Két barátommal játszottunk: egy betűtáblát tettünk az asztalra, és azon körözött egy pohár, amelyen keresztül megkaptuk a válaszokat, amiket egy ott lévő szellem adott, akit megidéztünk. Mindhármunk keze rajta volt a poháron, de nem úgy éreztem, hogy bármelyikünk mozgatta volna, és rettentő gyorsan mozgott az a pohár, én nem tudtam volna ilyen gyorsan megtalálni a megfelelő betűket azon a táblán.

Kerényi Miklós Gábor lassan nyílt meg, amikor Gyurkó Katalin védikus asztrológus belekezdett születési képletének elemzésébe.

GYK: Olyan léleknek a horoszkópját látom, akiben van egy nagyfokú nyugtalanság, és ezt előző életekből hozta. Sok olyan élet van mögötte, amelyek során sokat vándorolt, és rengeteg tudást szedett magára. Ezt a fajta nyugtalanságot, és azt, hogy mindig újat kell felfedezni, ezt hozza magával.

KG: Igen, ez korrekt.

GYK: Azt gondolom, hogy szívesen dolgoznak Önnel, mert képes kihozni a színészek képességeit, kibontja őket. Bár nem lehet egy könnyű együttműködés, alkalmasint.

KG: Aki nem ismer engem, és csak legendákat hallott, az általában fél tőlem. Akikkel már dolgoztam, azok azonban valóban szeretnek velem dolgozni, ez igaz.

GYK: Nagyon meghatározó, de nem feltétlenül pozitív az az apakép, amit Ön hoz magával. Egy olyan apa, aki nagyon markáns lehetett, és aki nem nagyon tűrte, hogy a véleményét megkérdőjelezzék. Nem lehetett könnyű ember az édesapja.

,,Aki nem ismer engem, és csak legendákat hallott, az általában fél tőlem. Akikkel már dolgoztam, azok azonban valóban szeretnek velem dolgozni" Forrás: Tv2

KG: Igen, lehet, hogy így volt. De ezt olyan értelmi és érzelmi gazdagsággal csinálta, hogy tulajdonképpen nem volt mit megkérdőjelezni.

GYK: Úgy látom, hogy egy elég nehéz, bő kétéves korszakon van túl, ami a horoszkóp szerint 2014 novemberében kezdődött, és valahol 2017. január végén zárult le. Ez érzelmileg erőt próbáló, nehezebb időszak lehetett. Ezzel viszont, februártól olyan időszak indult, mintha kinyílna a világ, új dolgokkal ismerkedhet meg, és az Ön világképét is emelheti. Talán még Ön is tanulhat újat, új tapasztalásokkal gazdagodhat.

Peller Mariann kisebbik fiáról, Szilveszterről mesélthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170725-peller-mariann-kisebbik-fiarol-szilveszterrol-mesel.htmlJanza Kata elmondása alapján biztos vagyok benne, hogy közte és kisfia között szorosabb lélektársi kapcsolat lehet. A lélektársság ugyanis nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető a párod, szerelmed lesz. Nagyon sokféle tud lenni ez a szeretetből és előző életekből hozott karma szálakból szőtt, elszakíthatatlan kapcsolat. Peller Mariann--Peller Mariann a meg nem született lelkekről mesélhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170718-peller-mariann-a-meg-nem-szuletett-lelkekrol-karmarol-mesel.htmlSzandi elmesélte, hogy jó ideig megvolt a lehetősége egy negyedik gyermek születésének. Többször látta is maga előtt, hogyan nézne ki, hasonlítana a középső fiára, és az is meggyőződése, hogy ez a gyermek lány testben látta volna meg a napvilágot. Azonban a család és így, ennek a meg nem született léleknek a sorsa is másként alakult. Peller MariannOrigoPeller Mariann ezúttal Janza Katával beszélget az Utazás a lelked körül című műsorbanhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170720-peller-mariann-ezuttal-janza-kataval-beszelget.htmlEzen a pénteken, július 21-én Janza Kata lesz a vendégem az Utazás a lelked körül című tévéműsorban a Life Tv-n. Peller Mariann--Peller Mariann Szandival beszélgetetthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170717-peller-mariann-szandival-beszelgetett-utazas-a-lelked-korul-cimu-musorban.htmlEzúttal Szandi mesélt Istennel és a túlvilággal való kapcsolatáról az Utazás a lelked körül című műsoromban. Peller Mariann--Peller Mariann egy szellemmel való találkozásáról mesélthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170705-peller-mariann-egy-szellemmel-valo-talalkozasarol-meselt-blogjaban.htmlThinkstockPeller Mariann Bangó Margittal beszélgetetthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170626-peller-mariann-bango-margittal-beszelgetett-az-utazas-a-lelked-korul-cimu-musorban.htmlEzúttal Bangó Margittal beszélgettem a Life TV-n futó Utazás a lelked körül című műsoromban. Peller Mariann--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.