Peller Mariann egy szellemmel való találkozásáról mesélt

ezoterika blog Peller Mariann szellem Utazás a lelked körül
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének egyik legfélelmetesebb és legmeghatározóbb élményéről mesélt a műsorvezető

Papadimitriu Athina elmesélte az Utazás a lelked körül című műsoromban, hogy 25 éves volt, amikor egy autóbalesetben elveszítette imádott öccsét. A testvére lelke azonban azóta sem hagyta el őt, sőt gyakran jelez neki a maga módján bizonyítva, hogy a halál után is van élet.

A műsorvezető testvére az autóbaleset óta is jelzi neki, hogy nem ment el, még itt van Forrás: Thinkstock

Mindig is volt bennem vágy, hogy egyszer saját szememmel megleshessek egy szellemlényt, kódorgó lelket vagy entitást. Azonban sajnos - nővérkémmel ellentétben -, nekem nincs ilyen képességem. Bár erre is azt mondják, hogy fejleszthető... Ugyanakkor ez a gondolat félelemmel is eltöltött, azt hiszem, ez a jellemző legtöbbünkre. Vágyunk valamire, amitől valójában félünk – ez egyébként, sok mindenre igaz az életemben.

De vissza a szellemhez, akivel találkoztam, mert egyszer bizony erre is volt példa.

Másodéves voltam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, egy vizsgafilm forgatására készültem. Másnap korán reggel indultunk vidékre. Mindent előkészítettem, és gondoltam, időben le is fekszem, hogy kipihenten kezdjek majd a másnapi forgatásnak. Aznap a szobatársam (Erdélyi Tímea) nem aludt a kollégiumban, a szerelménél töltötte az éjszakát. Úgyhogy beállítottam a régi, pici tévét, hogy 15 perc múlva kapcsoljon ki, én pedig szépen ez idő alatt elaludtam. Volna. Mert éppen, hogy kikapcsolt a készülék, álom és ébrenlét határán lebegtem, amikor halk kopogtatást hallottam. Felriadtam. Hopp, kipattantam az ágyból, felvettem a szemüvegem, és már nyitottam is az ajtót. De az előtér üres volt. Visszakucorodtam hát az ágyikómba.

Újra beállítottam a tévét szundi üzemmódba, és pár perc alatt ismét álomba merültem. Még érzékeltem félálomban, hogy kikapcsolt, amikor halk, de határozott kopogást hallottam. Az ajtó felé fordultam, felnéztem, és akkor megláttam egy halvány, fehéres-szürkés női alakot. Állt az ágy lábánál, a jobb oldalon, és lassan, nagyon lassan elindult felém.

,,Az ajtó felé fordultam, felnéztem, és akkor megláttam egy halvány, fehéres-szürkés női alakot" Forrás: Thinkstock

Gyorsan felkapcsoltam a kislámpát. Eltűnt. Utoljára állítottam be a kistévét. De ahogy kikapcsolt, és én megint alfa-szerű állapotba kerültem, újra kopogtak halkan, és én odafordultam az ágy vége felé. Megint ott állt a nőalak. Most egy kicsit kivártam (nem is értem, honnan vettem a bátorságot). Lassan közeledni kezdett, és ahogy jött, a mellkasom tájékát elöntötte valami biztonságot adó, nyugtató érzés, hogy nem akar bántani. Melegséget éreztem, nem volt fenyegető. Szemüveg nélkül sajnos elég rosszul látok (mínusz 8-as a szemem, rövidlátó vagyok születésem óta), hát odanyúltam érte az éjjeliszekrényre, amikor mint a legrosszabb horrorfilmekben vagy thrillerekben, a hirtelen mozdulattal, véletlenül lelöktem a sarokba a szemüvegemet. Akkor visszafordultam az alak felé, még egy pillanatra láttam, majd amikor felért a fejemhez, eltűnt, és csak azt hallottam, hogy a Timi által a falra erősített műanyag fürt szőlő szemei összekocogtak. Néztem még egy fél pillanatig, de nem láttam többet, és ebben a pillanatban ismét eluralkodott rajtam a félelem, úgyhogy gyorsan felkapcsoltam a lámpát. Kibányásztam a szemüvegem a szekrény mögül, és megnéztem közelebbről a műanyag szőlőfürtöt. Meg is fogdostam. A fürt mellé fel volt tűzve egy kép Timikéről és a szerelméről. Hát, ezek után, mondanom sem kell, kislámpával aludtam – nem túl sokat.

Másnap reggel, még indulás előtt megérkezett Timi. Elmondtam neki, milyen furcsán félelmetes élményem volt az éjjel. Elállt a lélegzete. Elmesélte, hogy a szerelme anyukája két napja elhunyt, és utolsó beszélgetésükkor többek között azt mondta a fiának, bár láthatná, hogy hol lakik, hol él most a fia kedvese, Timi. Azóta meggyőződésünk, hogy ez a lélek ő volt, és megnézte, hol és hogyan él most. A műanyag fürtöt egyébként a párja adta Timinek, egy szép, szerelmes vacsorához kötődik az emléke.
Ez volt az egyetlen alkalom, amikor ilyen határozottan láttam és éreztem egy különös jelenlétet. Azóta sem volt ilyen erős élményem. Ez a lélek pedig rettentő ügyesen járt el, ha fel akarta venni velem a kapcsolatot. Tény, hogy sokkal fogékonyabbak vagyunk, amikor alfaállapotban van az elménk (amit az agykontroll is használ). Ebben az állapotban könnyebben kapcsolatba léphetünk a saját szellemi vezetőnkkel is – inkább vele, mint egy kódorgó entitással...

Alfaállapotban az elménk sokkal fogékonyabb a földöntúli történésekre Forrás: Thinkstock

Akkoriban még nem tudtam, de ma a következő néhány sorral kérnék segítséget:

Aztán pedig:

Mert nem árt ezután a védelemről is gondoskodni egy nyugodt éjszaka érdekében.
Azt hiszem, médiumnak lenni egyáltalán nem lehet könnyű, főleg, mert sokszor nem is tudod irányítani, hogy ki mikor jelenik meg neked. Talán jobb, ha nem látunk mindent, ami körülvesz bennünket egy másik dimenzióban. Még nem készültünk fel rá. Én legalábbis biztosan nem.

Papadimitriu Athina: "A testvérem 23 éves korában meghalt egy balesetben"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170703-interju-papadimitriu-athinaval.htmlEzúttal Papadimitriu Athina volt a vendégem a Life TV-n futó Utazás a lelked körül című műsoromban, amikor is a forgatás nem várt fordulatot vett: Athina testvérének a szelleme üzent nekünk. Peller MariannThinkstockPeller Mariann legbensőbb gondolatai Bangó Margit vallása kapcsánhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170628-peller-mariann-gondolatai-bango-margit-vallasa-kapcsan.htmlBangó Margit számtalan fájdalmas feladatot, próbatételt kapott kalandos élete során. Azt mesélte az Utazás a lelked körül című műsorom felvételén, hogy még a legmélyebb ponton, amikor mások kilátástalannak érezték volna a helyzetet, ő akkor is a hitébe kapaszkodott. Nem is akárhogyan. Feltétel nélkül elfogadta, ami rá várt, legyen az jó, vagy éppen nagyon rossz. És egyetlen dolgot nem tett soha, nem tette fel a kérdést: Miért, Uram? Peller Mariann--Peller Mariann Bangó Margittal beszélgetetthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170626-peller-mariann-bango-margittal-beszelgetett-az-utazas-a-lelked-korul-cimu-musorban.htmlEzúttal Bangó Margittal beszélgettem a Life TV-n futó Utazás a lelked körül című műsoromban. Peller Mariann--Peller Mariann: "Nem nyitom ki lelkem fiókjainak háromnegyedét, mert rettegek, hogy mit találok bennük"http://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170615-peller-mariann-erdelyi-monikaval-valo-beszelgeteserol-irt.htmlErdélyi Mónika határozott, vezető, karakán, véleményét nyíltan vállaló, az irányítást és egyben az életét a saját kezében tartó személyiség. Ezt a példát látta édesanyjától, aki szintén egyedül nevelte fel Mónikát. Mónikának valamiért osztoznia kell édesanyja sorsában. De vajon tényleg kell? Nem vagyok ebben biztos... Peller MariannThinkstockPeller Mariann Csonka Andrással beszélgetetthttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170529-peller-mariann-csonka-andrassal-beszelgetett-az-utazas-a-lelked-korul-cimu-musorban.htmlVendégem ezúttal Csonka András volt a Life Tv-n futó új sorozatomban, ami az Utazás a lelked körül címet viseli. Olvassátok szeretettel Bandi őszinte kitárulkozását. Peller Mariann--Peller Mariann Muri Enikővel beszélgetett túlvilágról, halálról, félelmekrőlhttp://www.life.hu/sztarszerzok/peller-mariann/20170524-peller-mariann-muri-enikovel-beszelgetett.htmlAz Utazás a lelked körül című műsoromban ezúttal Muri Enikő énekes-színésznőt láttam vendégül. A beszélgetés előtt én magam sem gondoltam volna, hogy miféle túlvilági tapasztalatai vannak ennek a fiatal lánynak... Peller Mariann--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.