plasztikai műtét eljegyzés Meg Ryan John Mellencamp arc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eljegyzése óta először fotózták le Meg Ryant vőlegényével, John Mellencamppel. A színésznő nagyon boldognak tűnik, ám még így is nehéz elsiklani a tény felett, hogy mennyire szétszabatta az arcát. 

Akik követik a hírességekkel kapcsolatos újdonságokat, aztok tudják, hogy az idő előrehaladtával Meg Ryan színésznő kicsit túlzásba esett, ami a plasztikai műtéteket illeti.

Szinte már nyoma sincs annak a bájos szépségnek, aki például az I.Q. – A szerelem relatív című filmben szerepelt. Nemrégiben eljegyezték egymást John Mellencamppel, a nagy esemény óta pedig most először fotózták őket együtt.

Meg Ryan vőlegényével, John Mellencamppel Forrás: Northfoto

A színésznő nagyon boldognak tűnik, ám így is nehéz nem észrevenni, hogy már csak árnyéka egykori önmagának.

Sztárok, akik arról híresek, hogy nem csinálnak semmit: Paris Hiltontól Kevin Federline-ighttp://www.life.hu/sztarok/20181205-sztarok-akik-arrol-hiresek-hogy-nem-csinalnak-semmit-paris-hiltontol-kevin-federline-ig.htmlA kezdetek kezdetén még azért vált híressé valaki, mert valami maradandót, figyelemre méltót tett le az asztalra: gyönyörűen énekelt, lebilincselő alakítást nyújtott egy filmben, vagy egyéb kivételes tehetsége volt, ami miatt felfigyeltek rá az emberek. Mára azonban már nem kell feltétlenül tenni valami értékes dolgot tenni azért, hogy valaki híres, vagy inkább hírhedt legyen. Akadnak bőven olyan celebek, akik éppen arról híresek, hogy különösebben semmit nem csinálnak. TV + SztárokOrigoZalatnay Cini az éneklést választotta Komár Laci helyett: ezért mentek széthttp://www.life.hu/sztarok/20181205-zalatnay-cini-az-eneklest-valasztotta-komar-laci-helyett-ezert-mentek-szet.htmlZalatnay Sarolta és Komár László kapcsolata már történelem, de eddig nem tudtuk, hogy valójában mi volt a szakításuk oka. Most Cini elárulta. TV + Sztárok--Két hónappal ezelőtt szült Pippa Middleton, így néz ki mosthttp://www.life.hu/sztarok/20181205-ket-honappal-ezelott-szult-pippa-middleton-igy-nez-ki-most.htmlMég októberben hozta világra első gyermekét Katalin hercegné testvére, Pippa Middleton. Az újdonsült édesanya sugárzik a boldogságtól legújabb fotóján. TV + Sztárok--A Dal 2019: az X-Faktor felfedezettje, az USNK is nekivág a versenynekhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-a-dal-2019-az-x-faktor-felfedezettje-az-usnk-is-nekivag-a-versenynek.htmlAkár X-Faktorosok is képviselhetik Magyarországot az izraeli Eurovízión, ugyanis ByeAlex mentorált csapata, az USNK is bejutott A Dal 30 fős mezőnyébe. A fiatalok most interjút adtak a Life.hu-nak és beszéltek többek között arról is, miért indította elő őket a versenyen a mentoruk, hiszen a Kedvesem előadója korábban többször is cikinek nevezte a dalfesztivált. TV + SztárokOrigoIszak Eszti száznapos tojást kóstolthttp://www.life.hu/sztarok/20181205-iszak-eszti-szaznapos-tojast-kostolt.htmlIszak Eszti nem mindennapi tettre vállalkozott: megkóstolta a száznapos tojást. TV + Sztárok--Osvárt Andi Bochkor Gáborral való kapcsolatáról vallott: ez volt a legnagyobb veszekedésükhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-osvart-andi-bochkor-gaborral-valo-kapcsolatarol-vallott-ez-volt-a-legnagyobb-veszekedesuk.htmlOsvárt Andi nagy veszekedést szított, amikor belekukkantott Bochkor Gábor telefonjába. A színésznő és a rádiós több mint egy évtizeddel ezelőtt jártak egymással, kapcsolatuk viharos és szenvedélyes volt, a legdurvább veszekedésük pedig néhány SMS miatt kezdődött. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.